Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Ismét Molnár Béla az ivóvízminőség-javító konzorcium elnöke

Szeged - Újból a Békés megyei Molnár Bélát választotta elnökké a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium, amelynek 57 megyénkbeli település is tagja. 2011-ben elkezdődhet a 85 milliárdos beruházás.
A konzorcium 2005-ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja a legtöbb dél-alföldi települést érintő probléma megoldását. A vezetékes ivóvízről van szó, amely nem felel meg a jelenlegi előírásoknak, elsősorban arzénből van benne több, mint kellene, ráadásul sok helyen elavultak a vezetékek, így jelentős a veszteség. Az érintett települések zöme 2005-ben döntött úgy, hogy társul, és a társulásokon keresztül létrehoz egy konzorciumot, amelynek segítségével könnyebb intézni az elég drága vízminőség-javító beruházások ügyeit. Ez a szervezet 211 tagot számlál most. Belépett Békés megyéből 65 település, Bács-Kiskun megyéből 89, Csongrádból 57.

A konzorcium felel a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program menedzseléséért, együttműködik a Kohéziós Alap Irányító Hatóságával és a pályázati dokumentáció kidolgozását végző szakértőkkel. Legfontosabb döntéshozó szerve a taggyűlés, amelyben az érintett települések polgármestere vagy meghatalmazottja szavaz. Ez a testület választja meg a 18 tagú konzorciumi tanácsot, amelybe a határozat szerint Baja, Békés, Békéscsaba, Dóc, Érsekhalma, Fülöpszállás, Gyomaendrőd, Gyula, Harta, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Makó, Orosháza, Szeged, Szentes, Tompa, Üllés és Zsadány delegálhatott képviselőt. Ez az „operatív döntéshozó szervezet". Ennek a tanácsnak az elnökévé választották meg, már másodszor, az orosházi Molnár Bélát. Létezik egy projektellenőrző szervezet is, amelybe pedig Csanádpalota, Jánoshalma, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Mezőberény, Nagymágocs és Tótkomlós küldöttjét delegálta a taggyűlés.

A munkában gesztorként, fontos résztvevőként vesz részt a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, amely állami szervezet. A pénzügyi, gazdasági feladatokat a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. látja el.

Molnár Béla azt mondja, fontos eredménynek kell tekinteni azt is, hogy a konzorcium egyben maradt. 2009 sikeres év volt, hiszen a hosszú előkészítés, egyeztetések, a közvélemény számára nem annyira látványos, de aprólékos háttérmunkák eredményeképpen van a konzorciumnak elvi vízjogi engedélyes terve, és kész pályázata is az egyik társulásuknak. Szintén komoly eredmény, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint jó néhány érintett település akár az önerő 100 százalékát is megkaphatja az állami önerőalaptól. Ez azért fontos, mert a tisztítóberendezések drágák, az önerő is magas, sok település nem tudta volna vállalni.

A problémát nem mindenütt ilyen készülékek beszerelésével tervezik megoldani: Békés megyébe Aradról szállítanának jobb minőségű „keverővizet", amelyet hozzáadva az ittenihez, le lehet szorítani az arzén mennyiségét a megengedett szint alá. Ez műszakilag megoldható beruházás; Molnár Béla arra hívja fel a figyelmet, hogy magyar–román államközi megállapodás kell hozzá.

A csanádpalotai kísérletről is tud a tanács elnöke. A kisváros egy román céggel tárgyal, és tesztel egy készüléket, amely a jelenleg ismertnél jóval olcsóbban oldaná meg a problémát. Molnár lapunknak nem kívánta minősíteni az elképzelést. Most úgy fest, a palotaiak megoldása nem fér bele a konzorcium kereteibe, erről még egyeztetni kell, de reméli, hogy sikerül megtalálni a jó megoldást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boncz Ádám az Off Broadway színházaiban és művészfilmekben is játszik

Az egyik legrangosabb amerikai színészképzőben végzett, majd New Yorkban, az Off Broadway színházaiban próbált sikerrel szerencsét Boncz Ádám. Tovább olvasom