Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Ismét ˝támadnak˝ a trükkös tolvajok

Csongrád megye - Az utóbbi időben Csongrád megye területén is elszaporodóban vannak a trükkös lopások, csalások. Ezek a bűncselekmények azonban egy kis odafigyeléssel megelőzhetők.
Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Jellemzően jóhiszemű személyeket próbálnak meg becsapni, magukat valamilyen intézmény, szolgáltató cég alkalmazottjának kiadva. Különféle szolgáltatások ellátására hivatkozva, vagy valamilyen árut kedvező áron eladásra kínálva igyekeznek a lakók bizalmába férkőzni. Céljuk, hogy bejussanak lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel már a látható helyen lévő értékek feltérképezhetőek. A következő lépésük a figyelemelterelés, ami lehet például nagyobb címletű pénz felváltására hivatkozás, de lehet rosszullét színlelése is. Ekkor például egy pohár vízért küldik ki a segíteni akaró tulajdonost, majd pedig a kiszemelt, megszerzett értékkel gyorsan távoznak.

Adott esetben a kevésbé tipikus, mondhatni különleges módszerek is fogadó félre találnak. Károsítottak már olyan indokkal is idős embereket, hogy sürgős orvosi ellátás igénybevételéhez nem áll rendelkezésre a megfelelő összeg, legutóbb pedig az idős sértett unokájára hivatkozva váltattak fel pénzt, majd vitték el az idős asszony megtakarított forintjait. Előfordult azonban olyan is, hogy egészségügyi gyógymasszázs címén jutott be a tolvaj a lakásba, s míg az "ügyfél" az ellátást élvezte, eltűntek arany és egyéb értékei.

Ezen típusú bűncselekmények bizalmatlansággal, odafigyeléssel megelőzhetőek.

A szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. A munkatársak a lakók hibabejelentésére, a mérőórák ellenőrzése céljából kereshetik fel a lakosságot, amelyek várható időpontját azonban előre, postai úton jelzik. A szolgáltatók közüzemi díjaikat ma már kivétel nélkül postai vagy banki úton szedik be, az esetleges javítási szolgáltatás díját pedig, csakis a magát - a szolgáltató által kiállított - arcképes igazolvánnyal igazoló, a szolgáltató által kiadott hivatalos számlát átadó munkatárs részére szabad átadni.

A kertkapu, a lakásajtó minden esetben be legyen zárva, így tudjuk megválogatni azt, hogy kit engedünk be a lakásunkba, ingatlanunkba. Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnánk, a kitekintő nyíláson át nézzük meg, ki akar hozzánk bejönni, a bejárati ajtót minden esetben fel kell szerelni biztonsági lánccal, amely használata során megóvja az ott lakót attól, hogy illetéktelenek erőszakkal bemenjenek a lakásba. A nyitott ablakok is csábítják a tolvajokat, akik egy gyakorlott mozdulattal jutnak be a kiszemel lakótérbe. Elővigyázatosságunkkal megelőzhetjük, hogy besurranó tolvajok áldozataivá váljunk.

Lakásunkba csak olyan személyeket engedjünk be, akiknek személyazonossága, tevékenységének hitelessége minden kétséget kizáróan megállapítható! - tanácsolja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olvasóink írták

  • 8. Titanilla 2010. november 27. 10:03
    „7. azt hiszem tegnap nálam is ugyanaz lány próbálkozott kétszer is. De miután már a Kárászról ismerem, nem adtam neki, mert tudom, hogy nem magának koldul, mint ahogy a többi sem. Egyébként meg van még olyan akit ilyes fajta trükökkel levesznek? Soha nem engedek olyan embert a lakásomba akit nem ismerek. Persze az ajtót sem nyitom ki! Mifelénk nem igen járnak, de korábban előfordult, hogy főleg késő délután, este jöttek, " fontos dologban szeretnének beszélni velem" Mondtam nincs kedvem beszélgetni. Azt is megszoktam kérdezni, név szerint kit keres? Ugyanis sem a kapucsengőn sem az ajtómon nincs név, csak az ajtó szám. Érdekes módon először pont a lakótársaim meg a közös képviselő reklamálták ezt meg. De bizony nem törödtem vele. Mindenütt ajtószáémmal van megadva a cimem, mindent küldeményt megkapok. Ez is egyfajta védekezés.”
  • 7. nyomdasz63 2010. november 26. 18:41
    „Történet : Naívan adtunk egy 500-ast egy elesettnek vélt lánynak a nagytecsó bejáratánál.
    Majd feltünt,hogy a "koldulók" összeáltak 4-5 n,és hátramentek a beszállítói nagykapuhoz,a zsákutcába. Ott egy nagy öreg tragacsban-azt hiszem,Ford skorpió-várta őket egy 35-40 körüli fazon.
    LEADTÁK a pénzt,ittak a hátsó ülésen valami üdítőt,és mentek vissza. BÉRKOLDUSOK !
    SOHA többé nem adok !”
  • 6. IVY 2010. november 26. 15:56
    „A "nyílászárós banda" már a mi lépcsőházunkban is próbálkozott.
    Pont belém akadtak. Én is a zsarukat emlegettem, mire kioldalogtak.”
  • 5. macusnéni 2010. november 26. 15:03
    „Hozzánk is csengettek be azzal,hogy bejárati ajtót cserélnek a házban és hozzánk is jönnek.Mondtam ugy tudom,hogy a közös képviselő szólt volna,ha ilyen dolog lenne.Figyeltem ugyan kinek lenne már új ajtó,de nincs.Egy időben a Jehovák zaklattak de el lettek igazitva és azóta szünet.A TESCO parkolóban is rászállnak az emberre különféle trükkel és csak akkor szabadul,ha a rendőrséget emlegeti,hogy hívja. A nyilt utcán is letámadják fényes nappal,itt van PINTÉR 2 hetes munkájának eredménye.”
  • 4. szilléri 2010. november 26. 14:56
    „Cigány bűnözés, tudjuk ilyen nincs, csak annak látszik !”
  • 3. kiokushyn 2010. november 26. 13:11
    „Ha engem támad meg, akkor vett levegőt utoljára.”
  • 2. Buhaistvánné 2010. november 26. 12:05
    „KÉREM VIGYÁZZANAK MERT A PANEL LAKÁSOKBA BECSENGETNEK HOGY NYÍLÁS ZÁROK CSERÉJÉT ELÖLEGGEL MEG CSINÁLJÁK .SENKINEK NE ADJANAK ELÖLEGET.ÉS NE ENGEDJENEK BE SENKIT.VIGYÁZNI NEM KÉSÖ-------,.”
  • 1. dodó 2010. november 26. 11:43
    „1. Idegent soha ne engedj be!
    2. Cigányt pláne ne! Ha az ajtó előtt áll, azonnal hívd (a zárt ajtón belül) a rendőrséget!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Óriás betlehemi csillag kerül a szegedi dómra

Megkezdték a 16 méter hosszú és 5 méter széles betlehemi csillag felhelyezését a dómra. Tovább olvasom