Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

István és Árpád emléke

Sok százan látogattak el a 35 éves Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba augusztus 20-án. Lamperth Mónika belügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a hazaszeretet nem szó, hanem cselekedet.
Az emlékparkban jó időben ünnepelhettük augusztus 20-át Fotó: Schmidt Andrea
Fúvósok pattogós muzsikáját vitte a szél az ópusztaszeri emlékparkban augusztus 20-án délelőtt. Idén először elmaradtak a mutatványosok, így céllövölde és a dodzsem helyett a kiállítások, az erdei tornapálya, a fajátszótér, a nomád lovasok világa kötötte le a látogatók figyelmét.
Az ünnepségen a megyei közgyűlés elnöke, Frank József azt hangsúlyozta: a magyarság sikeres nép, de egyéni sikereinkhez az kell, hogy a sikeres ember ne irigyelt, ne kiközösített legyen, hanem segítsék – hangoztatta.

Lamperth Mónika belügyminiszter szólt arról, hogy milyen hagyománya van Szernek a magyar történetírásban, ismertette az ünnep hagyományát a különböző történelmi korszakokban. Államalapító Szent István királyt méltatta, kitért törvénykezésére, a nemzetségi szervezetet területi szervezetté alakító döntéseire. Magyarország akkori politikai helyzetét a jelenlegi uniós tagsággal és csatlakozással állította párhuzamba.

– Szent István életet és lakóhelyet adott egy aprócska vándornépnek. A hit és sokszor a fegyverek ereje kellett, hogy egy pogány népet megzabolázzon – mondta a belügyminiszter. Lamperth Mónika szerint ma is építeni kell a nemzetet. Feladatunk az, hogy megőrizzük önmagunkat, igazodjunk Európához – fejtette ki.

– Az igazi hazaszeretet nem szó, hanem tett – hangsúlyozta. – Család és közösség, haza és Európa, jog és esély, szabadság és szolidaritás, biztonság és megújulás a nemzet legfontosabb alkotóelemei; azok az értékek, amelyek összekötnek bennünket – fogalmazott. Elsősorban hazafiak és demokraták vagyunk, és csak utána liberálisok, konzervatívok vagy baloldaliak – mondta. Szerinte tettek kellenek a „nemzeti közös" érvényre juttatásáért.

A hagyományoknak megfelelően Makra József, Ópusztaszer polgármestere szegte meg az új kenyeret. A parkban korzózó tömeg ekkor már az ebédet kínáló lacikonyha felé vette az irányt. Nagy táblák hirdették, hogy pörkölt, babgulyás és oldalas kapható. Sütött a nap, sült a hús, kellemes szellő ropogtatta a nemzeti zászlókat, egy sátorban citeramuzsika szólt, csapolták a hideg sört. A szegedi Kertész család a hűvös erdőszél felé vette az irányt.

– Örülök, hogy idén is eljöttünk – mondta Kertész Péter. – A gyerekek szeretnek itt csatangolni, és szívesen mutatom meg nekik a látnivalókat. Ez a csodálatos idő ajándék. Végtelen kéknek tűnik itt a pusztán az ég, jólesik majd ebéd után kicsit heverészni.

Díjazottak

Csongrád megye alkotói díja: Ilia Mihály irodalomtörténész; Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes vezetője; Vladiszavlyev András, a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Csongrád megye egyéni külföldi állampolgár alkotói díja: Jochen Glaeser, Breisgau-Hochschwarzwald járás elnöke. Közösségi alkotói díj: Móra Ferenc Népszínház. Csongrád megye Sajtódíja: Honti Katalin, a Magyar Távirati Iroda tudósítója. A Magyar Köztársaság belügyminisztere „Védelmi igazgatásért" arany fokozatú emlékérmet adott át a temesi és a vajdasági árvíz következményeinek enyhítése során tanúsított példamutató magatartásáért Kató Sándor polgári védelmi ezredesnek, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének. „Védelmi igazgatásért" ezüst fokozatú emlékérmet kapott Balázs Gábor polgári védelmi főhadnagy, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hódmezővásárhelyi Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője. „Védelmi igazgatásért" bronz fokozatú emlékérmet vett át Rókus Imre tűzoltó százados, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt főreferense.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a Kossuth nyomdának

Hiába ígérte a Szegedi Kossuth Nyomda Kft. vezetése, hogy megpróbál megoldást találni a gazdálkodási… Tovább olvasom