Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Ítélet teknőscsempészügyben

Öt hónap szabadságvesztést kapott két évre felfüggesztve az a szerb állampolgárságú sofőr, aki a minap 171 afrikai teknőst próbált bejuttatni az országba és továbbítani Hollandiába. Természetkárosítási ügyekben egyre súlyosabb ítéletek születnek.
Természetkárosítás bűntette és csempészet – ennek minősül a nemzetközi egyezményekkel is védett teknősök Magyarországra való illegális bejuttatási, illetve továbbszállítási kísérlete – tudtuk meg Lakatos Zsolt csoportvezető nyomozási bírótól a Szegedi Városi Bíróságon. Öt hónap szabadságvesztést kapott két évre felfüggesztve a szerb sofőr, aki nemrég 171 afrikai teknőst próbált bejuttatni az országba.

A bíróság korábban elsősorban pénzbüntetéssel sújtotta az ilyen jellegű cselekményeket. Miután ez nem bizonyult kellőképpen visszatartó erejűnek, ma már – mint a legutóbbi esetben is történt – felfüggesztett börtönbüntetésre számíthatnak az elkövetők, és a pénzbüntetés csak mellékbüntetés. A természetkárosítást egyébként akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti a törvény.

Korábban az olasz vadászokat is csak úgy tudták a bíróságok megfékezni, hogy egyre emelkedtek a büntetések. Millió-kétmillió forint közötti pénzbüntetésekkel sikerült „leszoktatni" őket a védett madarak lemészárlásáról, kiszállítási kísérletéről. Ezt a pénzt ki is kellett fizetniük, addig nem hagyhatták el az országot. Az eredmény: a néhány évvel ezelőtt még gyakori madármészárlások erősen megritkultak. A bíróság a – Nyugat-Európába terráriumi állatokként kijuttatni szándékozott – teknősök és más hüllők csempészetével kapcsolatban születő ítéletektől is ezt várja.

Az állatcsempészek többnyire nem nagy jövedelmű, busz- vagy kamionsofőrök, akiket megszólít valaki, mondjuk Szabadkán: ugyan, juttassa már el Nyugat-Európába ezt a teknősökkel teli zsákot, két-háromszáz euróért; a célállomáson majd jelentkezik egy másik valaki, aki átveszi az állatokat és kifizeti a pénzt. Ha a lehetséges elkövetők között híre megy, hogy az ilyen ügyeket Szegeden a bíróság komolyan veszi, akkor előbb-utóbb nem fogják vállalni az ilyen szállítmányok továbbítását.

Egyébként nemcsak Szegeden, és nemcsak Magyarországon veszik ezeket komolyan: végig a célállomásig bárhol ellenőrzésbe futhat a rakomány, s Nyugat-Európában – ahol a természetvédelemnek nagyobbak a hagyományai, mint nálunk – még súlyosabb büntetés lehet a következmény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újul a bolt, csúful a tér

Felújítják a Csillag téri ABC-t. Az boltépítők közben tönkretették a vadonatúj kispiacot, a nemrég… Tovább olvasom