Nem vásárolható meg, nem növelhető pénzért sem. Épp ezért nem csupán vizsgázóknak jöhet jól néhány jó tanács azzal kapcsolatban, hogy miképp lehet okosan gazdálkodni az idővel. Célunk, hogy az egyes munkákra és feladatokra szánt időnket úgy osszuk be, hogy mellette a szabadidős tevékenységekben is örömünket lelhessük.
Mi a célunk?Minden feladattal és cselekedettel van valami célunk. Legalábbis kellene, hogy legyen. Akkor vagyunk hatékonyak és egyben hatásosak, ha célmeghatározással élünk. Hatékonynak lenni annyit jelent, hogy jól végzünk el teendőket. Hatásosnak lenni pedig azt jelenti, hogy a megfelelő dolgokat végezzük el. A tanulással is hosszú távú céljaink vannak, amelyek életcélunkban csúcsosodnak ki. Fogjunk egy papírt, és írjuk le, mi az életcélunk! Ehhez milyen hosszú távú célok visznek? Ez utóbbiakat bontsuk lejjebb éves, heti, majd napi célokra. Figyelmünket és koncentrációnkat a hosszú távú célra irányítsuk! Ügyeljünk arra, hogy még a részcéljaink is specifikusak, mérhetők, aktiválók, reálisak és tervezhetők legyenek. Minden egyes célunkhoz tervezzünk határidőt is! Egy-egy valóra váltott cél hatalmas motivációt jelent a következő eléréséhez.
Mivel mennyi időt töltünk?Az időbeosztásunk alapos elemzése a következő fontos lépés. Pár napig jegyezzük papírra, milyen feladatokkal mennyi időt töltöttünk az egyes napok folyamán. Meglepő lesz az eredmény, hogy a haszontalan vagy nem várt és tervezett dolgokkal töltjük el a legtöbb időt! Pedig tanulni kellene a vizsgákra, épp ezért a zavaró tényezőket ki kell küszöbölnünk.
Készítsünk napi tervet!Egy-egy ilyen terv megrajzolása a céljaink elérésének eszköze. Egy adott nap végén készítsünk másnapra vonatkozó tervezetet, hogy elménk is felszabadulhasson és pihenhessen kicsit. Fontos, hogy olyan dolgokat építsünk a tervekbe, amelyek közelebb visznek a céljaink megvalósításához. Persze ezek között is sürgősség és fontosság alapján prioritásokat kell felállítani. Minden napot a legfajsúlyosabb feladattal kell kezdeni. A vizsgára készülődés másik fontos alapszabálya, hogy meg kell találnunk az adott szakterület tudásanyagának legfontosabb egyötödét. Ez lesz az alapja a sikeres vizsgánknak. Az időzítés csakis a napi csúcs és a mélypontunk ismeretében lesz hatásos. Előfordulhat, hogy éjszaka a legjobb a teljesítőképességünk. Épp ezért az új és nehéz anyagokat oda kell terveznünk. A mélypontra ismétléseket, szüneteket időzítsünk. Egy napnak maximum 60 százaléka legyen betervezve, a többi szabadon álljon rendelkezésre. Lesznek csúszások, váratlan dolgok, amelyek épp ebben az időszakban tudnak majd lezajlani anélkül, hogy a tervezett dolgaink megvalósításában gátolnának minket. Ezért nem lehet a teljes napunkra feladatokat tervezni. A kivitelezést kövesse önellenőrzés is a mindenkori napi terven végighaladva. Ha mindent kipipáltunk, megint egy lépéssel közelebb kerülünk a célunkhoz.
Harmónia és egyensúly A teljesítőképességünk akkor lesz maximális, ha a munkával vagy tanulással azonos mértékben szánunk időt a családi és baráti kapcsolatokra, valamint egészségünkre és testünkre is. Ezek elhanyagolása ugyanis a stressz és a kiégettség veszélyét hordozza magában. A társas kapcsolatok ápolása, a lazítással, testmozgással töltött idő és a helyes táplálkozás a legjobb védekezés a stressz ellen. Ezek ugyanis az életcéljaink alapjai. Az életben folyamatosan különböző szerepeket töltünk be. Tanulóként, valakinek a gyermekeként, tini lányként, barátnőként, sportolóként és még ki tudja, hány szerepben teljesítünk. Keressük meg a hét legfontosabb szerepünket, amelyek betöltésére azonos mennyiségű időt szánunk. Ez az egyensúly fogja biztosítani a maximális egyensúlyt és teljesítőképességet, a sikereket is számunkra, amelyek életcéljaink megvalósításához vezetnek.
Milyen tanulói típusba tartozol?
Teszt diákoknak 1. Melyik a kedvenc tantárgyad? a. rajzóra b. énekóra c. testnevelésóra 2. A legutóbbi nyaralásodról mi ugrik be elsőként? a. fotók, amelyeket ott készítettél b. hangok, zörejek, dallamok c. az, hogy milyen érzés volt 3. Mire figyelsz oda leginkább, ha elsőként találkozol valakivel? a. a ruházatára b. a hangjára c. a mozgására 4. Hogyan szerelnél össze egy új bútort? a. rajzok, ábrák alapján b. az útmutató szöveges része alapján c. addig próbálkozom, amíg magamtól rá nem jövök 5. Mi segít leginkább a tanulásban? a. ábrák, rajzok, könyvek b. előadások, tárlatok c. interaktív kísérletek, szerepjátékok 6. Mivel szeretsz foglalkozni a szabadidődben? a. tévénézés, mozizás, színház b. zenehallgatás, koncertlátogatás c. sportolás, barkácsolás, horgászás 7. Hogyan jegyzed meg egy nehéz szó leírását? a. magam elé képzelem írásban b. lebetűzöm hangosan c. leírom, ahogy érzem, és eldöntöm, jónak látom-e 8. Milyen a szobád? a. tiszta, rendezett b. nyugodt, békés c. tágas 9. Idegen helyen hogyan tájékozódsz könnyedén? a. térkép alapján b. megkérdezek egy járókelőt c. majd csak kitalálom 10. Melyik kifejezéssel fejeznéd ki a tetszésedet? a. ez igen jól néz ki b. ez meglehetősen jól hangzik c. ez egész jónak tűnik 11. Miként jellemeznél egy regényhőst? a. a külseje leírásával b. a mondandójára koncentrálva c. a tetteit hangsúlyozva 12. Miért éppen az a kedvenc színészed, aki? a. tetszik az arca b. szuper a hangja c. a sportos mozgása miatt 13. Milyen talányokat szeretsz? a. a keresztrejtvényeket b. a logikai feladványokat c. a mozaikjátékokat, kirakósokat 14. Milyen helyeket szeretsz? a. ahol sok ember van, és nézelődhetek b. ahol beszélgetni lehet c. ahol nagy a mozgástér 15. Egy szórakozóhelyen mi a legfontosabb számodra? a. a hely kinézete: bútorok, székek stb. b. a zajok, hangok c. az atmoszférája
|
Amennyiben a tesztben túlnyomórészt az a. választ jelölted meg, vizuális típus vagy. Nagyrészt b. válaszok esetén az auditív, míg többségében c. válasz esetén a kinesztetikus eszközöket részesíts előnyben, amikor tanulsz.
A sikerhez azonban hozzátartozik, hogy valamennyi érzékszervünket vonjuk be a tanulási folyamatba. Erősíteni kell azokat is, amelyekre kevésbé szoktunk hagyatkozni. A tanuláshoz tehát be kell szereznünk minél többféle eszközt. A vizuális típusnak többféle könyvre, jegyzetfüzetekre, rendezett környezetre van szüksége, mielőtt belefog a készülésbe. Az Alexandrából számos könyvet ajánlunk, amelyek mind szövegezéseikkel, mind ábráikkal megkönnyítik majd a tanulást. A Pirexben érdemes beszerezni néhány jegyzetfüzetet és színes kiemelő eszközöket: tollakat, témaelválasztókat. Az auditív típusnak kitűnő szolgálatot tehet egy diktafon, amellyel hangfelvételeket készíthet a tananyagról. A Media Marktban olcsóbb típusokra is rá lehet bukkanni. Egy jó diktafon hatalmas segítség lesz majd a főiskolán, egyetemen is, ahol az előadások anyagát rögzíthetjük. Persze ezek tárhelyei sem végtelenek, így érdemes egy laptopot is beszerezni, amelyre folyamatosan le tudjuk menteni, illetve rendszerezhetjük az egyes szakterületek anyagát. Egy pendrive is legyen a tanulókészletben, amellyel könnyedén megoldhatók a csoporttársak közötti dokumentumcserék. Ezek a modern és ma már nélkülözhetetlen eszközök kiegészítőikkel (egér, egérpad, laptoptáska) a leghasznosabb ballagási ajándékok is lehetnek. A kinesztikus tanulói típus szeret maga rájönni és megérteni a dolgokat. Elsősorban tapasztalatszerzéssel tanul, és mozgás közben tud igazán könnyedén memorizálni dolgokat. Bármelyik típusba is tartozunk, fejlesszük minden oldalunkat az eredményes tanulás érdekében!
Tegyük színesebbé a felkészülést
A tankönyveken és az órai jegyzeteken kívül számos értékes kiadvány tehet még jó szolgálatot a vizsgákra való felkészülés során. Egy-egy ismeretterjesztő filmet, egy érdekes tanulmányt vagy írást olvassunk hozzá minden témához, amelyből beszámolóra készülünk. Ezeket ugyanis sokkal könnyebben rögzítjük és memorizáljuk, és könnyedebben is idézzük fel, felszabadultabban mesélünk róluk. Nem utolsósorban valamennyi pedagógus és előadó nagyra értékeli a tananyagon kívüli ismeretszerzést és azt, hogy hozzáolvastunk az adott témához. Az iskolai könyvtárak könyvállománya gyakran mennyiségi korlátokkal küzd, ezért érdemes néhány könyvbe beruházni. Az Alexandra Könyváruház számos olyan kötetet ajánl a vizsgázóknak, amelyek könnyebbé tehetik számukra a felkészülést. Hasznos lehet néhány diáktárssal összeállni, minél több könyvet közösen megvenni, majd ezeket egymás között cserélgetni. A könyvek kiválasztásakor tartsuk szem előtt, hogy mely tanulói típusba tartozunk. Ennek megfelelően válasszunk! Az Alexandra Könyváruházak törzsvásárlói rendszerébe bárki beléphet, aki az üzletben kitölt egy törzsvásárlói igénylőlapot, és leadja a pénztárnál. A kártyát postai úton küldik ki, és ezután a kártya gyűjti a vásárlások összegét. 50 ezer forint értékű vásárlás után az Alexandra az alábbi kedvezményt biztosítja:
– 10 százalék kedvezmény könyvvásárlás esetén,
– 5 százalék kedvezmény egyéb termék vásárlása esetén (CD, DVD stb.).
(A kedvezmények nem halmozhatók, és nem vonatkoznak akciós termékekre, tankönyvekre.)
Tegyük színesebbé a vizsgákra való felkészülést könyvekkel!
Dobayné Fenyvesi Ildikó: 13 dráma – Felkészülés érettségire, felvételire
A kötet az ókortól napjainkig született drámákból néhány jellegzetes, klasszikus darab elemző értelmezésével az érdeklődő olvasónak átfogó képet, ugyanakkor hasznos ismeretet kíván nyújtani európai kultúránk egyik meghatározó területéről. A műfajban bemutatott változások egyben világunk változásáról, értékszemléletünk alakulásáról is szólnak. A művek kiválasztásakor, az értelmezések megszerkesztésekor a szerkesztők különös figyelmet fordítottak a középiskolás olvasókra. A sok összefoglaló ábra megkönnyíti a lényegkiemelést, ezáltal a közölt ismeretek elsajátítását, és nemcsak a művekbe, hanem a diákok számára meglehetősen nehéz műelemzésbe is bevezeti olvasóját, ugyanakkor a továbbfejlesztésre, kiegészítésekre is lehetőséget ad. Miután az értelmezések hasonló, illetve azonos szempontsor köré szerveződnek, mintát adnak az esszé típusú értekező próza szerkesztéséhez is. A kis kötet tehát olyan kompetenciák alakításában segít, amelyek hasznosak lehetnek az alap- és emelt szintű érettségire, felvételire készüléskor olvasója számára. A kötet szerzője Apáczai Csere-díjas, nagy tapasztalattal rendelkező gimnáziumi tanár.
Kezdő írók kézikönyve – Minden, ami egy jó novellához és regényhez kell
Alexandra Kiadó
E kézikönyv az írás mesterségének fogásait gyakorlatiasan, közérthetően és szórakoztató módon tanítja meg az olvasóknak, akik maguk is írók, vagy legalábbis azzá szeretnének válni. A kézikönyv:
– részletesen elmagyarázza a prózaírás mesterségének alapvető fogásait: többek között a szereplők, a cselekmény és a nézőpont kezelését,
– nagyszerű művek segítségével világít rá a legfontosabb fogalmakra,
– tartalmazza a kortárs próza egyik gyöngyszemét, Raymond Carver Katedrális című elbeszélését, amelyet az egyes fejezetek különböző szempontokból elemeznek,
– feladatokat ad az olvasónak, aki így rögtön kipróbálhatja a gyakorlatban is, amit elméletben elsajátított.
Ha végigolvasta a könyvet és megcsinálta a feladatokat, akkor sikerült elsajátítania a prózaírás szakmai fogásait, amelyek segítségével ötleteiből novellák és regények születhetnek... A kötetet a híres New York-i Gotham Irodalmi Műhely oktatói jegyzik, szerkesztője az iskola dékánja, Alexander Steele. A kézikönyv mindazon módszereket és feladatokat bemutatja, amelyek megalapozták e szeminárium nemzetközi hírnevét.
A magyarok története
Szerkesztette: Karádi Ilona
A könyv gondosan válogatott, jó minőségű, szép illusztrációkat tartalmaz. Több mint 500 kép, térkép, metszet, rajz található benne. Ám a szerkezete a hazai piacon szokatlan és különleges: tárgyát 21 esszében tekinti át, és emellett egy igen részletes eseménynaptárral tájékoztat az 1000. esztendőtől 2005-ig terjedő időszakról. A tanulmányok közérthető, olvasmányos stílusban, röviden ismertetik a magyarság származását és útját az őshazától a Kárpát-medencéig, a hazánknak választott táj földrajzi sajátosságait, e táj korábbi és a honfoglaláskor itt talált népeit, a magyarság megtelepedésének, államalapításának eseményeit és jellegzetességeit, a magyar állam ezer esztendőt meghaladó történetének fontosabb állomásait, külön is szólva az 1956-os forradalomról. Olvashatunk a magyar nyelvről, népköltészetünkről, a magyar művészet, zenetörténet, irodalom alkotóiról, alkotásaikról, nemzeti parkjainkról és a világörökség részét képező értékeinkről, történelmi egyházainkról és a hungarikumokról. Szóba kerülnek a technika és a tudomány nemzetközi élvonalába tartozó eredményeink, sportsikereink, valamint földrajzi felfedezőink, világjáróink is.
Stuart Clark: Nagy kérdések: Világegyetem
A Nagy kérdések-sorozat réges-régi, alapvető, makacs és elmepróbáló tudományos talányokat vizsgál. Ebben a kötetben a világegyetemmel kapcsolatos legizgalmasabb kérdéseket vehetjük sorra; olyan kérdéseket, amelyekre a legnagyobb gondolkodók és tudósok próbáltak választ keresni. Stuart Clark húsz kulcsfontosságú témát vesz górcső alá az asztronómia és a kozmológia tárgyköréből. Stuart Clark szerzőként jegyzi a The Sun Kings, a Deep Space és a Galaxy nagy sikerű köteteit. Szerkesztette Nagy-Britannia legnépszerűbb csillagászati magazinját, cikkeit közölte egyebek között a New Scientist, a BBC Focus, a The
Times, a Guardian és az Economist, és világszerte elismert népszerűsítője a csillagászat tudományának.
További könyvajánlataink
Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével
Bertényi Iván, Szende László: Anjou-királyaink és Zsigmond kora
Móricz Zsigmond: Novellák (1906–1942) – Válogatás
Theodore Gray: Kémiai elemek – Kalandozás a Világegyetem atomjai között
Michael Brooks: Nagy kérdések: Fizika
Simon Blackburn: Nagy kérdések: Filozófia
Tony Crilly: Nagy kérdések: Matematika
Jane Wightwick: 15 perc angol – Tanulj meg angolul napi 15 perc alatt!