Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Izgalommal várják a Mikulást az ovisok

Szeged - Főhet a feje a Mikulásnak, ha a MÁV-óvodába járó összes kisgyerek kívánságát teljesíteni akarja. A nagycsoportosok komolyan megdolgoztatnák a jó öreg Miklóst: extrém kívánságokból nincs hiány.
A közelgő ünnepekről és a Mikulásról szólt e héten már minden a szegedi MÁV-óvodában: a középső csoportosok karácsonyi dalokat énekeltek az adventi koszorú alatt, a nagycsoportosok pedig levelet írtak a Télapónak.
Igazi kis nyomozónő az ovis Tarján Anna , aki már írni is tud. Társai az ő segítségét kérték, hogy a Télapónak szánt kívánságaikat papírra vesse.

– A Mikulás az Északi-sarkon él, és egy mesemondó plüssmacit szeretnék kapni tőle – jelentette ki határozottan a kislány. A játékot a tévében látta: a maci mesét mond, videojátékok vannak benne, amit át lehet tenni a számítógépre – okosított ki minket Anna a játék mibenlétéről. Azt mondta, hogy jó volt az évben, így biztosan megkapja az áhított ajándékot a Mikulástól. Levelét az ablakpárkányra teszi majd ki.

Anna tavaly találkozott a Mikulással. – Kedves volt, és mindenkinek hozott egy szaloncukrot. Az viszont gyanús volt, hogy nem láttuk a szánját. Most ezen nyomozunk a barátnőimmel. Ha idén sem látjuk a szánt, megkérdezzük tőle, hogy mivel jött – mondta összevont szemöldökkel.

Tóth Zalán, Tarján Anna, Szabó Kende és Méhes Anna már várja a Mikulást. Fotó: Frank Yvette
Tóth Zalán, Tarján Anna, Szabó Kende és Méhes Anna már várja a Mikulást.
Fotó: Frank Yvette

Méhes Anna rendelése egy Barbie baba és egy mikrofon. De mielőtt a Mikulás elégedetten hátradőlhetne a lista hallatán, a kislány kijelentette: ajándékként csak Hannah Montana-mikrofon jöhet szóba. – Az óvodában és otthon is találkoztam már a Mikulással, de különbözőek voltak. Azért van belőlük sok, hogy mindenhova el bírjon menni – magyarázta.

– Néha rosszat álmodok, de nem szoktam sírni – árult el egy titkot Tóth Zalán, aki egy világítós macit szeretne. A macitól szép álmokat remél a kisfiú. A Mikulásról annyit tud, hogy majdnem mindene piros, és a rossz gyerekeknek virgácsot hoz. Zalán azt is elmondta, hogy ő eddig nullaszor kapott virgácsot. A kisfiú egyszer az OTP-ben találkozott a Télapóval. Nem jelmezben bankot rabló Mikulást, hanem egy kedves bácsit ismert meg benne, aki minden betérő gyereknek csokit adott. Zalán szerint a Mikulás már tudja, hogy mit szeretne. – A barátom azt mondta, hogy minden gyereket néz a varázsgömbjében – magyarázta.

Monopoly pénzes társasjátékot és Bakugan-kártyát szeretne ablakba kitett csizmájában találni Szabó Kende. – Ha fémre tesszük a Bakuganokat, akkor kinyílnak – magyarázta. Kende egyébként nem volt biztos abban, hogy a Télapó tudja, mi fán terem a Bakugan. A kisfiú kicsit gondterheltnek tűnt, hiszen még nem írta meg levelét a Télapónak, és láthatóan a cipő kifényesítéshez sem jött meg a kedve.

Olvasóink írták

  • 2. SP 2010. december 03. 15:54
    „Kép Yvette torzított képsorozatából.”
  • 1. kiokushyn 2010. december 03. 10:03
    „A gyerek benyújta a listát, a szülő meg teljesíti. Ez itt a probléma.
    A mikulás csomagjában csokinak, mogyorónak, almának, stb kellene lenni, s nem barbibabának.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötcentis teknősbébik

Szeged - A Szegedi Vadaspark legöregebb teknőse, a 40 esztendős Ernő csodás előkarácsonyi ajándékot… Tovább olvasom