Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Jajgatás és feloldozás a csontkovács vizsgálóasztalán

Szeged - Lumbágón, térd- és nyakfájdalmon, becsípődésen, sérven is tud segíteni néhány kezeléssel a népi csontkovácsmesterség egyik utolsó mohikánja. Szegedi rendelésén a módszereken kívül megtudtuk, miért fontos a csontkovácsfelvételin a dobókocka- és bolhatapogatás.
– Még 85-ben történt, hogy beteg disznóihoz hívott egy medgyesegyházi férfi. Mondtam neki, hogy olyan lumbágóm van, fölállni se tudok. Felajánlotta, hogy átjön, és segít lábra állni, ha utána én is segítek a disznóin. Nagyjából öt percig nyomkodott két ponton, és elmúlt az idegbecsípődésem – magyarázta szegedi rendelésén Garzó Péter battonyai állatorvos, hogyan is kezdődött kapcsolata a csontkovácsmesterséggel.

Megfogta a bolhát

Nem volt könnyű a férfi tanítványává válni. Azt mondta, csak akkor tanítja meg Garzót a népi csontkovácsok ősi szakmájára, ha a vászongatyán keresztül megérzi és megfogja a bolhát. Sikerült.

Az ismerőinek magas életkora miatt kihalóban lévő gyógymód valóban ősi: több száz, mások szerint ezer éve a Kárpát-medencei orvosi hagyományok része. Módszereivel már a honfoglalók lovainak sántaságát is kezelték, és az emberek leblokkolt ízületeit, becsípődött, összenyomódott idegszálait is helyrerakták. Manapság összesen hárman-négyen űzik ezt az országban. Veleszületett készségre, különleges tapintóérzékre van szüksége a népi csontkovácsnak – hangsúlyozta Garzó doktor, aki tanítványjelöltjeit is speciális felvételi elé állította. Dobókockát tett a kezükbe, és tapintás alapján kellett megmondaniuk a felső számot. Mindössze ketten teljesítették.

Garzó Péter Mészáros Tibor Csontjait ropogtatta. Fotó: Miskolczi Róbert
Garzó Péter Mészáros Tibor Csontjait ropogtatta.
Fotó: Miskolczi Róbert

Túlterhelt fiatalok

Nehezen mozgó, idős férfi lép a rendelőbe: Kordás Sándor ötödik alkalommal jár itt csípőtáji fájdalomra panaszkodva. Azt mondja, minden kezelés után érzi a javulást. Egy még hátravan a kúrából – emlékezteti a csontkovács, aki szerint porckorongsérv lehet a fájdalmak hátterében. Miután a vizsgálóasztalra fekszik a páciens, deréktájon erősen benyomja, és úgy tartja hüvelykujját. Ezt lézeres akupunktúrás kezelés követi. Garzó doktor ugyanis akupunktúrával és akupresszúrával is foglalkozik. Géppel egyes pontokra világít huzamosabb ideig – ezzel a modernizált megoldással elkerülheti a tűszurkálást.

Műtét nélkül

Garzó Péter állítja: a porckorongsérvműtétek, illetve a porckopás miatti térdműtétek 85 százalékát el lehet kerülni, ha valaki rendszeresen jár csontkovácshoz, aki átmozgatja és használható állapotba hozza az akár tíz éve nem mozgó, „blokkolt" ízületet. Heti egyszer hat héten keresztül van szükség kezelésre, majd – ha szükséges – a kúrát negyedévente meg kell ismételni. Egy kezelés – ami nagyjából öt perctől húszig tarthat – ára: hatezer forint.

– Fiatalok is jönnek, mert egyre több köztük a túlterhelt, túlhajszolt. Náluk a derék-, nyaki és gerincfájdalom jellemző – mondta el a bevilágítás közben. A csigolyák közti „nyaki blokkokat" pár kezeléssel fel lehet oldani, látványos a javulás – ígéri a csontkovács, miközben fizet és távozik a hálás Kordás Sándor.

Lumbágó, esküvő előtt

– Jó napot, doktor úr! Úúú, valahogy rendbe kéne hozni, áááá, mert a lányom jövő héten megy férjhez – mondja nyilallásoktól gyötört hangon a megtört derékkal érkező Mészáros Tibor. Akinek volt már lumbágója, tudja, mit érezhetett a Pick Klub tulajdonosa. A háziorvostól injekciót kapott az idegbecsípődésre, de így is alig tudott beszállni a kocsijába. A csontkovács lassan az asztalra fekteti, majd rendszeres jajgatás, és a válaszként minden alkalommal elhangzó bocsánatkérés közepette kemény „szálkihúzásba" kezd. Később állva is megnyomkodja a férfit, majd átkarolva megropogtatja a csontjait.

A nagyjából hat-nyolc perces kezelés végén Mészáros Tibor elképedve érezte a jótékony hatást. Rögtön meg is kérdezte, hogy dolgozhat-e másnap. A csontkovács engedélyezte, de kézmosás közben hozzátette: csak semmi emelgetés!

Olvasóink írták

  • 7. Ange 2012. június 29. 16:10
    „Modulor mondandójában lehet igazság a többiek pozitív tapasztalataitól függetlenül, mint ahogyan minden eset is más. A problémát abban látom, hogy minden betérő páciensen végre hajtják a kezeléseket, talán azokon is, akinek a leleteiből előre is láthatóvá válik, hogy valószínűleg nem lesz kedvező a kezelések kimenetele, azonban a relatív borsos kezelési díjakat - esetemben is számla nélkül, szóval a számlát ne kérni kelljen már, hanem kötelezettségéből kifolyólag adja - szó nélkül elkéri. Ezt egy családom beli esettel tetézem, mikor is házhoz kellett hívni Garzót a rokon rossz állapota miatt és az amúgy is borsos, de kezelésre rászánt, kigazdálkodott díj mellé nem egy jelképes vagy ténylegesen időarányos és üzemanyagköltséget fedező díjat, hanem a megszokott kezelési díj kétszeresét kérte el. Ezt azért találtam felháborítónak, mert ha taxit küldtek volna Garzóért, amely vissza is viszi a rendelőbe, akkor is 2-szer járta volna meg azt az utat. Ennyit arról, hogy nem pénzéhes. A kezelés ez esetben hasznos volt egyébként. De mikor magam is hozzáfordultam, számítottam egy árszintre, a rokon kezeléseiből kifolyólag, mely jóval bonyolultabb eset az enyémnél, de tőlem, mint új pácienstől megint csak majdnem a dupláját megrökönyödésemre, a kezelés akkor jó érzés volt, azonban a kellemes érzésen kívül, hogy átmozgatott valaki, majd tízezer forintért 3-4 perc alatt, nem éreztem javulást én sem. Tehát azt gondolom próbát megér mindenkinek, aki meg tudja fizetni, de legyünk kétkedőek, igenis tegyük fel a kérdést, hogy valóban tud-e segíteni. Én egyébként nem sajnálom az anyagi sikert tőle, de csak akkor, ha valóban segít a betegeken, de nem is féltem, hogy majd a sok gondtól meg utazástól összeroppan, elvégre nem az ő problémái, hanem ő megoldja azokat és nem is keres rosszul, mint mondtam nem sajnálom, de ha az alább említett összeg harmadát keresi csak, az is napi ötvenezer forint, amivel valószínűleg túl tudja tenni magát az utazás és gondok okozta stresszen.”
  • 6. Hüvösvölgyi 2010. október 29. 22:16
    „Modulor hozzászólásához én is csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem Garzó doktor úr szerintem egyáltalán nem pénzéhes, mindenki eldöntheti, hogy neki megéri-e hogy hozzá járjon-e vagy sem. Csodákat lehet, hogy nem tud művelni, és nem tudja visszaadni az ember fiatalságát sem. Én magam is hónapokig jártam hozzá, sokkal jobban éreztem magam utána, annak ellenére, hogy nem születtem újjá. A kezelések ideje, hossza nálam teljesen eltérő volt, alkalmanként szükségszerűen meglehetősen sokáig is eltartott. És egyáltalán nem zavart, hogy közben felvette a telefont. Jó modorú, alázatos orvos szerintem. És ezt a számla ügyet sem igazán értem, amiről a volt paciens beszél. Én minden alkalommal kértem számlát és kaptam is, mondta is, hogy ez természetes, ez nem okoz neki gondot. Ha kért volna számlát, akkor tudhatná, hogy az orvosi szolgáltatás 0 százalék ÁFÁ-s. Ámbár nem vagyok könyvelő, nem is értek az adókhoz, de meg lennék lepődve, ha nem egy általány adót fizetne EVA-sként. A hónapok alatt azt tapasztaltam, hogy hosszú sorokat, türelemmel várják ki a páciensek és sosem hallottam, hogy bárki elégedetlen lett volna. Mind ez a megelégedettség Budapesten volt, a budai rendelőjében. Ha belegondolok, hogy naponta az ország különböző pontjaira rohangál a betegek gyógyításáért és egész nap ömlesztik neki, a "hogy van" ra a gondokat, problémákat, még jó, hogy nem roppan össze a teher alatt.”
  • 5. vakarek 2010. augusztus 26. 10:54
    „Modulor hozzászólásához csak annyit, hogy nekem teljesen más a tapasztalatom a Doktor Úrról. Már az első alkalommal megmondta, ha eltalálja a kezelési módot, akkor 3-4 kezelés után határozott javulás várható, ha pedig nem így lesz, akkor más irányba kezdünk el tapógatózni. (Nálam nem volt teljesen pontosan behatárolható mi miatt voltak a problémáim.) Nem árult egyáltalán zsákbamacskát. Sőt!
    Másrészt igaz, hogy a kezelések között valóban felvette a telefonokat, de szerinted Neked mikor és hogy adott időpontoto?! Egyébként én egyetlen egyszer sem hallottam a telefonálásai alkalmával, hogy az újonnan jelentkező betegeknek rögtön segítséget garantált volna. Sőt! Mindig csak azt hallottam, hogy menjen el a beteg, és megnézi. Egyáltalán nem tartom pénzéhesnek!
    Szóval és bátran MEREM AJÁNLANI bárkinek, akinek valamilyen mozgásszervi problémája van! Ha a beteg együttműködő, akkor Ő is maximálisan segítőkész. Én maximálisan tisztelem a tudásáért és a képességéért!”
  • 4. modulor 2010. február 17. 19:12
    „Garzó doktorról szóló cikkhez szeretnék hozzászólni:
    elmentem hozzá a térdemmel, teljesen felkészóülten (MRI+röntgen leletek), és megkérdeztem tud-e segíteni. A válasza az volt, hogy természetesen, és ehhez 4 kezelésre van szükség. Azt hittem még csak vizsgálja a térdem, mikor kb 2perc után közölte, hogy az ekső kezelés kész. 7000FT. Egy hét műlva mentem újra, és így 4 héten keresztül: kezelés 2perc valami lézeres akupunktúrával+fülbe 2tű. A 4. kezelés után sincs javulás, mire ő közli, hát mégeygszer el kellene jönni. Mit volt mit tenni, már benne voltam, és ez a játék mégegyszer megismétlődött. A 6. kezelés után megkérdeztem, hogy szerinte ennek van értelme, hogy én idehordom a pénzt és semmi eredmény, mire ő közölte, hogy akkor ennek valóban így nincs értelme, nem tud segíteni, és fejezzük be. Persze a befizetett (számla, blokk persze semmi) összeg marad. Most mondhatja bárki, hogy így kell nekem, de az elején azért vittem a leleteket, hogy mondja meg a kuruzsló úr, hogy mit tud velem kezdeni. És nem azt mondta, hogy próbáljuk meg, hogy ő nem igér semmit, hanem épp ellenkezőleg azt mondta, hogy ő természetesen meg tud gyógyítani. És nem tudom, hogy ha a 6. után nem kérdezek rá, akkor még meddig pumpál. A rövid kezelések alatt többször csörrent a telefon amit ő mindig azonnal fel is vett, nem zavartatva, hogy a kezelést megszakítja, és ott is minden alkalommal azt mondta, hogy jöjjenek, biztosan tud segíteni. Hát a pénztárca könnyítésében biztosan. Hát szóval ezt a tevékenységet enyhén szólva pofátlanságnak tartom, mert az emberekben lévő, már ici-pici reménnyel él vissza, és súlyosan levesz mindenkit (főleg persze a már minden lehető forumot megjárt idős nyugdíjasokat). Ilyen egyszerű ma nálunk meggazdagodni. (heti 5 alkalom, 15percenként ad időpontot, napi 6órával számolva az 24póruljárt, az testvérek között is napi 148.000,-Ft adómentesen!) A rendelőben várakozva többeknek is hasonló volt a véleménye, dehát úgy voltak vele, hogy mégegyszer megpróbálják, hiszen igéretet kaptak a gyógyulásra. Uraim hölgyeim, vigyázzanak! Remélem egyszer majd felfigyelnek rá valamilyen hivatalos helyről is.”
  • 3. Suller Csilla 2008. június 27. 22:41
    „Minden tiszteletem a csontkovácsoké,nekem nem volt mindegy,hogy
    műtenek vagy sem.Én Miskolcon jártam Kormos Gézánál 5x voltam átropogtatáson,és azóta semmi bajom.Ez történt 2003-ban.”
  • 2. Etus 2008. április 11. 08:55
    „Szeged, Szivárvány u. 14/A.
    Rendelési idő: Kedd: 14-18 óráig

    Békéscsaba, Kazinczi u. 4.
    Rendelési idő: Hétfő: 14-18 óráig

    Budapest, II. ker. Hűvösvölgyi u. 54.
    Rendelési idő: Csütörtök: 12-18 óráig és Péntek: 09-15 óráig

    Bejelentkezés: 30/945-8477 vagy 20/2155-768- as telefonszámon

    E-mail: garzo@fabinet.hu
    Web: www.drgarzo.segitek.hu”
  • 1. Skipper 2008. április 10. 14:52
    „Tudja valaki, hol rendel? Elmennék hozzá, jó nagy állat vagyok úgy is...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemi Tavasz Szegeden

Szeged - Kulturális programokkal, tudományos konferenciákkal és sportrendezvényekkel köszönt be… Tovább olvasom