Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Janza Kata, az elbűvölő tündérkirálynő

Szeged - A szegedi közönség egyik kedvenc musicalszínésze Janza Kata, aki tizenkét évvel ezelőtt a Dóm téren bemutatott Elisabeth címszereplőjeként vált egy csapásra népszerűvé. Rögtön megkapta az év musical-énekesnőjének járó eMeRTon-díjat, és azóta is a műfaj egyik legsikeresebbje – most Titániát alakítja a szabadtérin.
– Megtiszteltetésnek érzem, hogy direktorunk, Kerényi Miklós Gábor ötödik nagy musicaljében játszhatom az egyik női főszerepet. Amikor felmerült az ötlet, hogy világzenére épülő musicalt írnak a Szentivánéji álomból, Szabó P. Szilveszter és én voltam az első, akiről rögtön tudták: Oberon és Titánia vagyunk. Azért is örültem ennek, mert tizenkét évvel ezelőtt a Dóm téren mutattuk be az Elisabethet, amiben ő a Halált, én pedig Erzsébetet alakítottam. A közönség úgy könyvelt el bennünket, mint nagy párost, de azóta nem alakult úgy a színpadi életünk, hogy egy közös nagy jelenetben újra találkozhassunk. Most végre ez is összejött – mondja Janza Kata, aki a múlt hétvégén már nagy sikert aratott a tündérkirálynő szerepében.

Janza Kata Titánia szerepében a Dóm téri színpadon Fotó: Miskolczi Róbert
Janza Kata Titánia szerepében a Dóm téri színpadon.
Fotó: Miskolczi Róbert

– Titánia egy csoda, meg lehet benne mutatni a nőt, aki néha csábít, néha morcos, vad, búgó vagy bosszúálló, néha gyengéd, de közben persze okosabb, mint a férfi. A női paletta teljes színskáláját felvonultathatom. Ráadásul pazar jelmezeket kaptam. Tervezőnk, Velich Rita nagyon ismer már, az Elisabethet és a többi musicalt is az ő ruháiban játszottam. Most is rögtön tudta, milyen legyen az én Titániám. Direktorunk azt mondta a próbák kezdetén: óriási felelősség van rajtam, mert enyém az első zenés megszólalás a darabban. „Emberlények, tündérlények, minden lélek könnyen véthet hibát..." – ebben benne van egy kicsit Titánia jellemrajza, sőt az egész darab is. Meg is ijedtem a felelősségtől, ezt a szerepet mindig nagy színésznők játsszák, mondtam is: hívjuk inkább kedves kolléganőmet, Udvaros Dorottyát. Végül úgy készültem fel, ahogyan már régen nem: otthon járkálva hosszan mondogattam, gyakoroltam a szöveget. Amikor megkérdeztem a próbán, meg tudom-e én ezt csinálni, a direktorunk azt felelte: „Már meg is csinálta, én már csak fűszerezek". Ez a bizalom nagyon fontos számomra – hangsúlyozza Kata, aki épp a szegedi előadások után, vasárnap ünnepli harminchatodik születésnapját. Azt is elárulja: vágyik arra, hogy egészen más, prózai szerepkörben is minél gyakrabban kipróbálja magát. Talán ezért is kapta meg az Operettszínházban a Jövőre, veled, ugyanitt! című darabot, amit Bereczki Zoltánnal fergeteges sikerrel játszik.

– Olyan jól sikerült, hogy meg mertem hívni olyan színészóriásokat, mint Udvaros Dorottya, Vári Éva és Molnár Piroska. Az ő elismerésükre vagyok a legbüszkébb. Udvaros Dorottya a Szentivánéji álom premierjére is eljött. Szakcsi Lakatos Béla fantasztikus zenét írt ehhez a worldmusicalhez. Civilben Dolhai Attilával mindketten nagy mulatósok vagyunk, amikor a családunkkal együtt elmegyünk valahova vacsorázni, az összes nótát elhúzatjuk a cigánnyal. Csak azt sajnáltam, hogy a szellemvilág képviselőjeként nem lehetett az enyém a mulatószene. Évekkel ezelőtt összebarátkoztam Miklósa Erikával. Most megnézte a próbánkat, és utána azt mondta: operai nehézségű megszólalásaink vannak.

Végre vígjáték!

Janza Katának nagy kihívás volt a mostani próbaidőszak, hiszen kisfia, Samu még csak tizenhat hónapos. Párja, Kővári László balett-táncos azonban helytállt helyette is otthon. Kata Pintér Tibortól született tízéves kislányának megvette a Shakespeare-mesék című kötetet: Janka abból olvasta el a Szentivánéji álom gyerekeknek szóló változatát. – Nagyon tetszett neki, és amikor megnézte a próbát, különösen a mesteremberek jelenetét élvezte, mert viccesnek találta. Akkor gondolkodtam el azon: eddig jobbára tragikus musicaleket játszottunk, végre itt egy olyan vígjáték, amin jóízűt lehet kacagni. Ugyanakkor katartikus is, el lehet gondolkodni azon, valóban létezik-e körülöttünk egy szellemvilág. Janka lányom a párommal a pénteki előadást nézi majd meg, addig anyukám vigyáz Samura. Egy jól sikerült előadás után azt szokták otthon mondani: ezért megérte mindent elviselni tőlem. Ez a legszebb dicséret, amit az ember a családjától kaphat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Margit, a benzinkutas cica

Szeged - Mint egy kiskutya, úgy őrzi a szegedi Szabadkai úti Shell benzinkút bejáratát Margit. A… Tovább olvasom