Délmagyar logó

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő 0°C | 9°C Még több cikk.

Játékos westie-k és rotweilerek

Szeged - Ötödször rendez kutyás dzsemborit Szegeden a Hanimec Help Kht. Az ebek kedden ügyességi vetélkedőkön, bemutatókon vesznek részt. A legszebbeket különdíjak várják – például lapunké is.
Az apró westie és a hatalmas rotweiler is ugyanolyan játékos lehet – többek között ez is kiderül holnap a Hanimec Help Kht. által immár ötödik alkalommal megrendezett kutyás dzsemborin. A Kollégiumi úton reggel kilenctől lehet nevezni a kedvenceket, a kutyás bemutatók 9 óra 45 perckor kezdődnek. Keller Zoltán főszervező elmondta, társasági, őrző-védő és vadászkutyák is végrehajtják majd a játékos ügyességi vetélkedő feladatait. Felvonulnak fajtatiszta és keverék ebek is – a legszebbeket egy nemzetközi küllembíró közreműködésével díjazzák.

Lapunk is különdíjakat ad át, csakúgy, mint a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, a MÉH Zrt., vagy a Rádió 88.

A rendezvény célja az is, hogy népszerűsítse a kht. kutyaiskoláját, amely az ebek szocializációjának előremozdításával sokat tesz a különféle kutyás balesetek megelőzése érdekében. A dzsembori résztvevői számára kiderül majd: a kutya örömmel hajtja végre feladatait, ezeket nem munkaként, nyűgként fogja fel.

Ott lesz a versenyen – skót juhászok, német juhászok társaságában – a kis münszterlandi vizsla, Keksz is. A kilenc hónapos vadászeb az áprilisi, soproni Magyar Kupa-ezüstérem után került gazdijához, Donkó Orsolyához. Az egykori válogatott kosaras, a Szeviép-Szeged másodedzője elmondta: két hónapja minden hét végén ott vannak a kutyaiskolában. – Azt szeretném, ha ez a konok, önfejű jószág szófogadó, fegyelmezett lenne. Ezt már el is tudjuk érni, igaz, még némi jutalomfalat ellenében – mesélte nevetve Donkó Orsolya. Hozzátette: akik bizonytalanok abban, milyen kutyát szeretnének, a rendezvényen tanácsot kérhetnek a szakértőktől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedési káosz Szegeden

Szeged - Felbolydult méhkasra emlékeztetett tegnap a Kossuth Lajos sugárút Szegedre bevezető… Tovább olvasom