![]() |
| Jávor Benedek frakcióvezető, Csiba Katalin szóvivő és Málovics György megyei koordinátor a Tiszán, egy sétahajón értékelte az Orbán-kormány két évét. |
Mit hozott Magyarországnak Orbán Viktor kormánya? – tette fel a kérdést a sajtótájékoztató elején Jávor Benedek. Az LMP frakcióvezetője szerint két éve sokan azt gondolták, hogy a stabil, kétharmados felhatalmazással induló kormány több olyan problémát – egészségügy, nyugdíjrendszer, ügynökakták nyilvánossága – is megold, ami a rendszerváltás óta várat magára. Ez nem teljesült. Nem tudta tompítani az Orbán-kormány a 2008-tól kibontakozó válság hatásait sem, mert nem volt, nincs átgondolt gazdaságpolitikai stratégiája. Jávor szerint ehelyett Matolcsy György improvizál. Szerinte az elképesztő adóemelések miatt is Magyarország gazdasága mély recesszióba került, s az Európai Unióban Görögország és Portugália mellett az egyik legrosszabb. Az elmúlt két évben az egykulcsos adó miatt nőtt a szakadék a szegények és gazdagok között. A színvonalas közszolgáltatásokhoz nem jutnak hozzá az alacsony jövedelműek. Jávor szerint a kormányzás az orosz típusú, centralizált hatalomgyakorlás irányába mozdult el az elmúlt két évben.
A Magyarországon kialakult korrupciós rendszer – itt a frakcióvezető utalt a Közgép-ügyre és a Fidesz közeli vállalkozók által elnyert zsíros földbérleti megbízásokra – Jávor Benedek szerint párját ritkítja az Európai Unióban. Hangsúlyozta: megjelent a félelem az országban. Tapasztalata szerint az emberek nem merik elmondani a véleményüket, sokan nem merték aláírni az LMP népszavazási kezdeményezését, mert attól tartanak, hogy elvesztik az állásukat. Jávor Benedek szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2014-ben vissza kell fordítani erről az útról z országot.
Csiba Katalin szóvivő arról beszélt, hogy az LMP a rendelkezésre álló forrásokat az oktatásra és az egészségügyre koncentrálná. Ez alapozza meg a sikert, ez az egyetlen esély arra, hogy tudást és egészséget adjunk az embereknek – hangsúlyozta a szóvivő, aki szintén beszélt arról, hogy félelem uralkodik az országban. Málovics György megyei koordinátor ökopolitikai szempontból értékelte Szeged elmúlt éveit. Szerinte hiba volt a 30 milliárd forintos villamosprojektre 4 milliárd forint városi önrészt költeni, miközben a külterületen szerinte felszámolják a tömegközlekedést.
Jávor Benedek kérdésre válaszolva elmondta, hogy az LMP január óta erősíteni tudta a társadalmi beágyazódottságát, támogatottságát vidéken. Hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a 2014-es kormányváltáskor megkerülhetetlen tényező legyen az LMP. Konkrét ügyekben eddig is együttműködtek és a jövőben is együttműködnek más erőkkel. Példaként sorolta fel a Millásokat, a Szolidaritás Mozgalmat és a nemrégiben párttá alakult 4K!-t, a Negyedik Köztársaság mozgalmat.
Ma este a környékbeli borokból kóstolót tartanak a kongresszus küldötteinek, akik vasárnap reggel helyitermék-reggelin, majd Szentistványi István szegedi LMP-s önkormányzati képviselő kalauzolásával városnéző kisvonatozáson vesznek részt.
Remek hozzászólások. Nincs veszve az ország!
Jávor Benedeknek ezt kellett volna mondania: Megjelentettük a félelmet az országban! Nem voltunk egyedül, de így is nehéz munka volt.
Ez talán őszintébb lenne.
Mindamellett, hogy számos kritikájuk helyénvaló lehet. Bár nehéz úgy kritizálni, hogy a bírált személy/csoport sosem tárja fel a teljes igazságot a céljairól, a helyzetéről/helyzetünkről. Ha nem így lenne, talán sok lépést megértenénk elfogadnánk, sőt...!
Én még a szegenységgel is boldogan meglennék, de a szomszéd romák az állandó zaklatásukkalés fenyegetéseikkel megkeseriti a környékbeliek életét is
9349779 ! a 24.-es kérdésedre egyértelmű a válaszom : nem ! Veled szemben sem nyomon követhetetlen tudományos fokozatot, sem foxi-maxi diplomát , sem sok évtizeden keresztül folytatott néphülyítő - tolvaj tevékenységet nem folytattam ! így az általad sejdített kategóriában semmilyen díjra nem pályázom !
22. Anmari51 2012.06.10. 17:39
Aktív adózó vagy ?
Esetleg csak moralizálsz ?
Nem mellesleg az életünkről szól ! Jö9nnek ezek a ,,janicsárok" ....................... Cseh Tamás után szabadon !
Teljesen jó hír, mert eddig csak egész elemet lehetett mindenhol kapni. Nem is tudtam, hogy a duracell is támogatja az lmp-t:) Így Lehet Minden Pillanatban félelemet vásárolni. Nagyon hasznos dolog:)
19.-es ! ennek a jámbor Benedeknek, legalább annyira szelektív az emlékezete mint hiller Sityunak !
különben is , húsz évvel ezelőtt még kis jiddis pionír volt ! úgyhogy a kérdésed : költői !
Anmari51
Nos valóban teljesen mindegy miről szól az újságcikk a kommentelők többsége csak sérteget,gyalázkodik, kioktat és mérhetetlen arrogáns véleményét írja le!
Segítek LEHET MÁS A POLITIKA! Nem véletlenül választották ezt a nevet a pártnak! Csak ahhoz idő kell ezt ők is tudják, hogy erősek, nagyok legyenek akár kormányzó párttá nőjenek fel! De 2014-ben már koaliciós partnerséghez elég erősek lesznek az tuti!
A FIDESZ-nek is közel 20 év kellett ahhoz, hogy ekkora politikai erőrt érjenek el! Tudjuk hiszen egyszer már "volt szerencsénk" 4 évig FIDESZ kormányzáshoz, most a második ciklus felénél tartanak, nekünk meg a "kis embereknek" napról napra csak romlik és egyre kilátástalanabb az életünk! Még holnap sincs nem, hogy jövőkép ezért menekülnek a fiatalok itthonról szerte a nagy világba!
3. kormoska 2012.06.09. 20:39
"a hírhedt szélsőjobbos Lukasenkó"
Tipikus szélsőjobbos pályafutás: "Nem támogatta a rendszerváltó törekvéseket, Kommunisták a Demokráciáért néven baloldali frakciót alapított. Az 1991. augusztusi moszkvai puccs során a keményvonalas kommunista Janajev oldalára állt. 1991 decemberében ő volt az egyetlen képviselő, aki a Szovjetunió felbontása ellen szavazott." (..) "2004 óta a Képviselőház pártonkívüli 96 képviselőjének és a kommunista párt támogatásával kormányoz." És, hogy idézzek valami "jót" is: "A piacgazdasági átalakulás leállításával, a gazdaság állami kézben tartásával és az ellenzék elnyomásával Lukasenka kivívta maga ellen az EU és az USA kormányainak ellenszenvét. (...) 2006-ban elhidegült a korábban baráti viszony Vlagyimir Putyinnal, mivel Lukasenka nem hajlandó az állami gázipari vállalat, a Beltranszgaz kiárusítására."
15. kánaán 2012.06.10. 07:00
Hát ez az. Itt is olvasom: az LMP "a rendelkezésre álló forrásokat az oktatásra és az egészségügyre koncentrálná." Ugyan melyik nem ígérte ezt az utóbbi 20 éveben? Aztán mi lett belőle? Semmi. Az igazság kedvéért: talán Medgyessy a közalkalmazottakkal együtt elintézte az 50%-os béremelést, de már az ápolóknak beígért hűségjutalom elmaradt, ráadásul az egyszeri normalizálást (mert az az volt), nem követte legalább szintentartás. Ami pedig az oktatásra való koncentrálást illeti: Hiába költünk milliárdokat kakaóbiztos számítógépekre, sulinetre, digitális táblára, ha a tanároknak legfőbb gondja a mindennapi megélhetés, melyet súlyosbíthat az iskolai légkör, a tanulók motiválatlansága, sőt motiválhatatlansága. Magyarán, ha a pedagógus egész életét anyagi és szakmai kudarcként éli meg.
hirdetés
