Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Jávor Pál és Tóték jönnek Újszegedre

Szeged - Ősbemutatót is terveznek az Újszegedi Szabadtéri Színpadra: a Pinceszínházzal mutatják be a Jávor Pálról szóló új darabot; a beregszásziak a Tótékat játsszák, lesz dixiegála és nótaest is.
A felújított Forrás Szálló és a Napfényfürdő megnyitásával növekedhet a kereslet a programok iránt az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is, amely a Dóm térről kiszoruló próza nyári otthonává válhat - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Bátyai Edina.

A Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt is hangsúlyozta: kevés a pénzük Újszegedre, ezért a jegybevételből önmagukat eltartó produkciókat kellett tervezniük. Július 25-én nótaestet fogad be a ligeti színpad, a két házigazda zenekar, a Storyville és a Molnár Dixieland Band augusztus 6-án rendezi meg a hagyományos Szegedixie koncertet. Az egyik szervező, Háló Pál elmondta: a tangóharmonika és a dzsessz kapcsolatát szemléltetik vendégeik, Veszely Ernő és az élő legenda, Tabányi Mihály és együttese fellépésével.

Kancsár József, a Pinceszínház vezetője arról beszélt: a szabadtérivel közösen mutatják be augusztus 13-án Pozsgai Zsolt Jávor Pál életének utolsó hónapjairól szóló új, zenés darabját. Az örök amorózót Hegedűs D. Géza, a feleségét Fekete Gizi, az ifjú színésznőt Erdélyi Tímea alakítja. Augusztus 20-án két estére visszatér a beregszászi színház társulata: Vidnyánszky Attila rendezésében Örkény Tótékját játssza.

A szabadtéri a Tourinformmal országjáró roadshow-ra indul: Kecskeméten, Szolnokon, Gyulán és Pécsett sajtótájékoztatót rendeznek, majd jegyvásárlásra is lehetőséget biztosítanak ezekben a városokban. Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: nemcsak a szabadtérit, hanem Szegedet, mint a fesztiválok fellegvárát és fürdővárost is népszerűsítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Támogatási kérelmek: szorít a határidő

Szeged - A Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal arra figyelmezteti a termelőket,… Tovább olvasom