Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Jégmezőn át is megtalálja az utat a komp

Szeged-Tápé - Cementet szállító IFA-val és életveszélyt kerülő autósokkal hajókáztunk a fagyos Tiszán Tápéról Maroslelére. A jégtől beállt folyó miatt a tápéin kívül most egyetlen komp sem jár az Alsó-Tiszán. Nálunk azonban Bence segít, ha baj van.
Pihen a komp, kikötötték – írta egykor Petőfi, de biztosan nem a tápéira gondolt, ami még ilyenkor, a legkeményebb mínuszokban is közlekedik. Ugyanúgy félóránként jár – reggel 7 és délután 4 között –, mint nyáron. Ezen a kompon kívül egyetlen Csongrád megyei átkelőhajó sem jár már, a mindszenti és a csongrádi is leállt a befagyott folyók miatt.

– Ott nincsenek eszközök, amivel utat törhetnének a folyón. Nekünk viszont itt van Bence – magyarázta tegnap délelőtt Jaksa Sándor, a kompot üzemeltető Sadar Komp Kft. vezetője, miközben irodája ablakából a kikötő felé mutatott. Bence ugyanis egy „boxerhajó", azaz egy kisebb jégtörő, ami a porta előtt horgonyoz. Szükség esetén ez tisztítja meg az átkelőfolyosót. A tápéi komp egyébként segítség nélkül is megbirkózik a 2-3 centis jéggel, ha olyan „simán fagy be a folyó", mint most. Ha nagyobb jégtáblákból torlaszok képződnek, amelyek vastagon elzárják az átkelőcsatornát, azzal már Bence sem bír – ilyenkor tényleg le kell állítani az átkelőhajót. Ez utoljára 2001-ben történt meg. – Iszonyú erővel tud jönni a jég. Akkor egy tíztonnás kikötőbakot is kifordított a helyéből – mesélte Jaksa.

A tápéi komp, galéria

Télen egyébként nincs nagy forgalom – tapasztaltuk mi is –, inkább a reggeli és esti órákban veszik igénybe többen a járművet. A vezető szerint napi 1-2 ezer forint mindössze a bevételük, ami még az önfenntartásra sem elég. Mostanában teherautók fordulnak meg leggyakrabban a kompon: így szállítják a betont az M43-as hídjának építésére. A vízen nincs dugó, nem kell kerülni Makó felé, és üzemanyagot is spórolhatnak. Ottjártunkkor egy IFA gördült a kompra – az is cementet vitt.

Bizonytalan jövő

Hiába jár még a jeges Tiszán is a tápéi komp, előfordulhat, hogy a hónap végén leáll. Jaksa Sándor azt mondja, január 31-én lejár az üzemeltetési engedélyük, de egyelőre nem tudnak a vízüggyel megállapodni a komphoz vezető utak használatáról. A vízügy bérleti díjat fizettetne velük – emiatt nekik emelniük kellene a viteldíjakat. Ezt azonban szeretné elkerülni a Sadar Komp Kft.

– A 43-as tiszta életveszély. Ha kétszer ennyibe kerülne a komp, akkor is erre jönnék – mondta a Maroslelére tartó Páger István, miközben Wartburgja mellett dohányzott. Pár perc a kompút, ezzel legalább fél órát nyerek, és közben látom a szép tájat – tette hozzá a szemerkélő hóesésben. Az övén és az IFA-n kívül még egy kocsit szállítottak a túlpartra.

Megkérdeztük a kezelőszemélyzetet: nem unják-e az állandó ingázást, pláne ilyen hidegben? Azt mondták, az utasok mindig elszórakoztatják őket, a hideg ellen pedig felmennek a vezérlőfülkébe – ott ilyenkor is jó meleg a tea.

Lábasjószág vagy szekér

Egyszerre 100 ember, 48 lábasjószág, 10 személygépkocsi, 4 teherautó, 1 autóbusz, 4 mezőgazdasági gép vagy 4 terhelt, fogatolt szekér szállítható – áll a tápéi kompon lévő táblán. A személyszállításért 85, a bicikliért 65, a személygépkocsiért 335, a lovas kocsiért 545, a 3 és fél tonnásnál kisebb tehergépkocsiért 630, a nagyobbakért 840 forintot kérnek a révészek.

Olvasóink írták

  • 7. joy 2009. január 13. 23:31
    „[4]gardista33!
    Ha neked még erről is az jut eszedbe, akkor már nagyon súlyos a betegséged.
    Zárt intézetben a helyed.”
  • 6. Sziti 2009. január 13. 21:25
    „A szőke nős cikk még az előbb megvolt.
    Ha lejebb mész, a legolvasottabbak között megtalálod.”
  • 5. Sziti 2009. január 13. 21:19
    „gardista33.
    Elkéstél de ne sajnáld, már a kutyát sem érdekli mit akartál írni.”
  • 4. gardista33 2009. január 13. 21:07
    „a komp az a kolompar röviditése,nem? bocsi”
  • 3. gardista33 2009. január 13. 21:06
    „szöke nös cikk hova tünt?Most akartam kommentezni. :)”
  • 2. achilleus 2009. január 13. 16:42
    „Nem beszélni magyar?
    Az szdsz-es cikkben több a nyelvtanilag hibás mondat, mint a jó.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. január 13. 16:28
    „Tessenek mán alanyot és tárgyt egyeztetni a címben!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balettcipő és dorkó

Szeged - „Spicc és plié, három és elég." A Szeviép-Szeged kosaras lányai szemmel láthatóan jól… Tovább olvasom