Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Jégpályán tüzeli fel rajongóit az Edda Művek

Nemrégiben megjelent, 30. nagylemezéről is játszik majd pénteki koncertjén, a szegedi műjégpályán Pataky Attila és az Edda. Olvasóinknak kedvezményes jeggyel kedveskedünk.
Átok és Áldás – ezzel a címmel jelent meg nemrégiben az Edda 30. nagylemeze. Bizonnyal csak utóbbiban lehet majd része annak, aki pénteken ellátogat a szegedi műjégpályára – itt koncertezik 20 óra 30 perctől Pataky Attila és az Edda.

A szervezők mintegy 1500 rajongóra számítanak – a Délmagyarország és a Délvilág olvasói pedig ezúttal is jól járnak: 2200 forint helyett kedvezményesen, 1900-ért juthatnak jegyhez. Elővételben ügyfélszolgálatainkon (Szeged, Gutenberg u. 5.; Vásárhely, Kinizsi u. 27.; Makó, Szegedi u. 9–12.; Szentes, Kossuth u. 8.) lehet megvásárolni a belépőket. 12 éves kor alatt, felnőtt kísérettel a belépés ingyenes.

18 órától a zenekar tagjai közönségtalálkozón vesznek részt a Fodor József középiskola kollégiumában, a jégpályával szemben, ahol egy tehetségkutató versenyen is zsűriznek. Majd egy teljesen szokatlan koncerthelyszínen, a jégpályán forrósítják fel a hangulatot – két előzenekar, a Dirty Dogs és a Wall Street segítségével.

Pataky Attila két éve lapunk olvasóinak énekelt – most újra Szegeden koncertezik. Fotó: Segesvári Csaba
Pataky Attila két éve lapunk olvasóinak énekelt – most újra Szegeden koncertezik.
Fotó: Segesvári Csaba

Az új lemezről is felcsendül néhány dal, de a klasszikussá vált Edda Művek-szerzemények sem maradhatnak el – mint korábban Pataky Attila, az együttes frontembere lapunknak elárulta: számára az Éjjel érkezem marad az örök kedvenc.

– Minden rezdülése itt van bennem. Az összes dalom emlékezetes, hiszen megélt élmények alapján írtam őket, ha innen nézzük, van vagy háromszáz gyermekem – fogalmazott lapunk 2007-es, nagy sikerű ajándékkoncertje előtt. Aki ott volt, nem felejti el a két és fél órás koncertet – ezúttal is garantáltan fergeteges lesz a hangulat.

Olvasóink írták

  • 3. persona 2009. szeptember 09. 20:47
    „én megyek. 3 éve voltam a koncertjükön, akkor nagyon jó volt.”
  • 2. CID 2009. szeptember 09. 12:21
    „Igen, igen. Nehogy összekeverje a szöveget .”
  • 1. IVY 2009. szeptember 09. 08:55
    „Csak egy feltétellel érdekel: ha nem játszik lakodalmas zenét.:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havi 15–20 külföldi után fut a klinika – hiába?

Havonta 15–20 olyan pácienst látnak el a szegedi egyetem klinikái, akinek nincsen biztosítása, és utólag sem egyenlíti ki a számláját. Tovább olvasom