Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Jobb a vásár, mint a pláza

Ruzsa - Csúcsidőben 5-10 ezren is megfordulnak a ruzsai állat- és kirakodóvásárban, amely vasárnap ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. Láttunk gázkazánt, hintalovat és civilben kaktuszárus Mikulást is. Jobb ez, mint a pláza – állítják, akik ide járnak.
Ruzsa
Két idős nő éppen egy kisasztal egy-egy lábát markolva egyensúlyozott a kijárat felé, amikor vasárnap délelőtt megérkezünk a ruzsai állat- és kirakodóvásárba – amely idén 10 éves: az ünnepi rendezvényt forralt borral és tombolasorsolással tették emlékezetessé.

Jóval fiatalabb lehet a vásár, mint az a régi, keverőtárcsás mosógép, amelyet egy férfi a hátán cipelt előttünk. A szőregi Baráth Györgynéig követtük – az idős nő 300 forintért árulja temetői, karácsonyi díszeit. Golfja motorháztetején ágyazott meg nekik. – Csak a turkáló előtt vannak sorok, erre nincs pénzük az embereknek – állapította meg. Kevesen voltak vasárnap a megszokotthoz képest. Igyekezett növelni a forgalmat a polgármester, Sánta Gizella is – zoknit, mézet vásárolt. – Közösségi rendezvény ez, amely messzire viszi Ruzsa hírét. Most egybeesik a kiskunfélegyházi vásárral, azért vannak kevesebben – mondta.

A létszámhiány nem tűnt fel a szaloncukrot áruló, kiskunmajsai Kuklis Lászlóné standjánál. Elárulta: a konyakmeggyes és a kapucsínós, trüffeles portéka a legkelendőbb. A nyitás óta járnak ide – sokszor mondják nekik: két héttel később kellene tartani a vásárt, akkor van az embereknek pénzük. A ruzsai placc minden hónap negyedik vasárnapján várja a vásárlókat. Decemberben a karácsony miatt kerül 2 héttel előbbre. Az ünnepi jelleget a szaloncukrot osztogató, civilben kaktuszárus Mikulás is erősíti.

Csúcsidő a ruzsai állat- és kirakodóvásárban. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Ki pokrócba burkolózva, ki topogva árult a szállingózó hóban, amely próbára tette például a kínált sapkák vízállóságát is. Az ujjatlan kesztyűket fotóriporter kollégám tesztelte: ezer forintért vett egy párat. Nem alkudott. A Bács megyei árus sem, amikor a nevét kérdeztem – csak azt árulta el, hogy Szekszárdra is jár, de ide jobban szeret.

Egy standon síléc és hintaló reprezentálta a széles termékértékesítési portfóliót, másutt Sokol rádióhoz biciklikereket támasztottak, a vadonatúj gázkazánon mosószer várta vevőjét, arrébb ódon vetítőgép, kályha és járókeret bájos trióját láttuk. Reggel hattól délután egyig árul általában a Mariska néniként bemutatkozó szegedi nő. – Pulykára kell a pénz, nem a vásárra – indokolta a lanyha érdeklődést. Standján kanalak, villák mellett cipők sorakoztak, játék szintetizátor és néhány, kismadár formájú nipp mellett.

Kozma Attila vásárfiája egy távirányítós versenyautó. Maga vette, s mikor édesapja kérdezte, nem verték-e át vele, a fiú komolyan nézett vissza rá: "nem, Kisteleken és Mórahalmon is visszacserélhetem, ha nem megy". Tudatos vásárlónak tűnt az a rózsaszínbe öltöztetett kislány is, aki egy porcelánbabákat rejtő doboz előtt adta ki a parancsot: "anya, állj!"

Víz- és olajálló munkabakancsot 6000-ért láttunk, a krumpli kilója 60 forint, az akácméz üvegje 1300-ba került. A marha ára 110 ezer, a csomagtartóból árult labrador kutyakölyöké 22 ezer forint. Egy balta 4000-et, egy német légpuska 12 ezret kóstál, a szamurájkard – állítólag csak dísz – 8000 forint.
Négy megyét mozgat meg.

– Évekig egy mezőhegyesi csikó volt a főnyeremény a tombolán, idén egy LCD-tévét lehetett nyerni – mesélte Majoros Imre, a vásár vezetője. 8 hektáron mintegy ezer árus pakol ki a tavaszi és őszi csúcsban. Nagyjából 1500 autó parkol itt ilyenkor, összesen 5-10 ezren is lehetnek. – A plázák az ide járók jó részét taszítják. Itt ismerősökkel találkoznak, még a büféjük is állandó – indokolja az országos vásárnaptárban is szereplő rendezvény népszerűségét, amely évente néhány millió forintot hoz az önkormányzatnak, megmozgatva a Bács, Békés, Csongrád és Pest megyei vásárlókat is, eladókat is.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Agika88 2009. december 15. 23:02
    „Mármint úgy értve nem lesz, hogy még egy ilyen jellemű kutya, mint amilyen ő volt.”
  • 24. Agika88 2009. december 15. 22:56
    „Persze, hogy lehet szeretni, nem is azért írtam! :)
    Nekem az volt a lényeg, hogy labrador legyen, mert nagyon megtetszett.
    Előtte rottweilerünk volt-ezt a fajtát is nagyon megszerettem a kutyánk által, nagyon fegyelmezett, okos, szófogadó, kedves és még sorolhatnám a jó tulajdonságait. Szuka volt egyébként. Azt mondják, hogy a szuka kutyák sokkal ragaszkodóbbak, mint a kanok - hát ez a mi Bellánkról elmondható volt. Sosem volt még kan kutyánk, a labi; Maja is szuka.
    Jó lett volna roti is, de nem akartam, hogy mindig Bella jusson róla eszembe; több ilyen kutyánk sosem lesz. Szegénykém. El kellett altatni, mert nagyon beteg volt, de szép kort élt meg több, mint 10 évet, csak azt bánom, hogy a macskánk túlélte a kutyát. Remélem ez a kis "szaros" idővel pótolni fogja a hiányát. :(”
  • 23. nagypappa 2009. december 15. 21:03
    „Attól még lehet nagyon szeretni.
    Volt egy korcs, befogadott kutyám, soha nem felejtem hűségét, állhatatosságát.”
  • 22. Agika88 2009. december 14. 22:39
    „Ja egyébként a mi kutyusunk nem fajtiszta, hanem keverék, de nem látszik rajta (még).”
  • 21. Agika88 2009. december 14. 22:37
    „Köszönöm a linket, megnézem! :)”
  • 20. nagypappa 2009. december 14. 20:12
    „Agika88

    Majd, amikor a szomszéd macskával együtt alszik, eszik...

    http://www.retrieversport.hu
    Ha akarsz sok szépet, jó tanácsot olvasni Ritától, ne hagyd ki.”
  • 19. Agika88 2009. december 14. 19:49
    „nagypappa!

    Van egy golden retriever kiskutyánk. :)
    A szomszéd macskát már megugatta! :D”
  • 18. valoperes_zugugyved 2009. december 14. 09:59
    „addig még hadd vergödjön,nekünk is kell vmi szorakozas xd”
  • 17. valoperes_zugugyved 2009. december 14. 09:58
    „pmagori ezt a kis idöt már féllábon is kibirjuk :Dx”
  • 16. NemBéla 2009. december 14. 07:48
    „Mondjuk kutyát se a vásárban vennék, inkább tenyésztőtől, de legalábbis háztól. Úgy hogy a szülőket lássam.
    1 hathetes kutyán nem feltétlenül látszik hogy keverék, de ha fajtiszta is, vannak örökletes betegségeik.
    Ismerős vett pulit vásárban, oltási könyvet nem kapott. Féreghajtót nem tudta megmondani mikor kapott, a többi oltásra meg csak pislogott hogy miaz. A tenyésztő azért ezt is elmondaná.”
  • 15. NTK 2009. december 14. 07:41
    „4-hez:

    Mamámnak meg a 48-ban.”
  • 14. flexsnake 2009. december 14. 06:43
    „13. a déli apró tele van pénzért szeretettel :D szőkék vörösek, 18tól 40ig :D”
  • 13. nagypappa 2009. december 14. 03:23
    „Agika88 2009.12.13. 21:34

    Azt mondja a közmondás, pénzért nem lehet szeretet venni.
    DEHOGYNEM!
    Venni kell egy kiskutyát! De, ha igazán hűséges, játékos abszolút megbízható kutyát akarsz, az (több fajta közül is) a LABRADOR.
    Két baj van vele, Mindig mindet elpakol. Örül, ha idegen jön a házhoz. Házőrzésre nem alkalmas.
    De amit a gyerekekkel képes tenni, fantasztikus. Az unokám 4-5 éves lehetett és metszőollóval (mert egy ekkora gyereknek metszőollóval kell játszani) elvágta a kutya fülét.. a kutya felvonyított és otthagyta a gyereket. Akkor végképp a szívembe lopta magát. Most is Labradorom van.

    Ha van rá lehetőséged, vegyél egyet!”
  • 12. pmagori 2009. december 13. 23:28
    „És hol vannak a ´Botka mondjon le!´ hozzászólások??? :D :D :D”
  • 11. greg 2009. december 13. 22:27
    „mórahalmi egy kapitalista vásár, ruzsai messze jobb.”
  • 10. szakasz 2009. december 13. 22:25
    „ami már szintén enm olyan mint volt!
    ja és én szeretem Gábort.... aranyos :)”
  • 9. szakasz 2009. december 13. 22:20
    „ugyanmár... mennyit fizettek ezért a ruzsaiak???
    hasonlítsuk már a mórahalmihoz!!”
  • 8. Agika88 2009. december 13. 21:34
    „Kár, hogy nincs kép a cuki kis labrador kutyusokról! :D”
  • 7. valoperes_zugugyved 2009. december 13. 21:13
    „moderálva”
  • 6. flexsnake 2009. december 13. 21:01
    „ruzsai állat- és krokodilvásár :D Mekkora tré :D Jobb mint a pláza? :D Ja, a disznószarban bokáig ócskavast nézni biztos jó :D Nem értem miért kell két különböző dolgot párhuzamba állítani.
    Talán a délmagyar jobb mint a nike? :D Na pont ennyi ennek is az értelme.
    <moderálva off>”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehullott az első hó Szegeden

Szombat éjszaka több helyen szállingózott a hó Csongrád megyében. Szegeden is havazott. Küldjön egy… Tovább olvasom