Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Jobbik: maradjanak városi kézben az iskolák!

Szeged - Városi kézben tartaná Szegeden az iskolákat a Jobbik, amely szerint az állami intézményfenntartó központ csak statisztika alapján, és nem szakmai alapon hozza majd meg a döntéseit.
– Egy évvel ezelőtt Botka László polgármester kijelentette, hogy Szeged nem adja az iskoláit. Három nappal ezelőtt viszont már azt mondta a városi tanévnyitón, hogy Szeged nem kívánja fenntartani az általános és középiskoláit, amelyek így január 1-jével állami kézbe kerülnek – mondta szegedi sajtótájékoztatóján a Jobbik megyei elnöke. Tóth Péter hangsúlyozta: a Jobbik azt támogatja, hogy a város maradjon az iskolák fenntartója. A politikus feltételezése szerint vagy azért adja át az államnak az iskoláit a város, mert tényleg nem tudja vállalni az intézmények működtetését, vagy – ahogy fogalmazott – nagypolitikai játszma zajlik, s azért adja át szándékosan az államnak az iskoláit, hogy kiszolgáltatott helyzetbe hozza a pedagógusokat, amiből politikai tőkét kovácsolhat. – Ha az előbbi igaz, akkor szeretnénk tudni, miért nem tudja fenntartani, működtetni a város az iskoláit – tette hozzá Tóth Péter.

Elhangzott: az iskolák működtetésével kapcsolatos álláspontjukról idén szeptember 30-áig kell kinyilvánítaniuk szándékukat az önkormányzatoknak. A döntést pedig október 30-áig kell meghozniuk. A jobbikos politikus reményét fejezte ki, hogy a városvezetés a szándéknyilatkozatra vonatkozóan benyújtja az előterjesztését a szeptember 28-i szegedi közgyűlésre. Tóth szerint csak úgy lehet megvédeni a szegedi pedagógusokat, ha városi fenntartásban működnek tovább az iskolák. – Azzal romlani fog a szegedi iskolák oktatási színvonala, ha állami kézbe kerülnek, mert az új kormányzati szerv, az állami intézményfenntartó központ nem helyben, nem minőségi és szakmai alapon hozza majd meg a döntéseit. Csak a statisztikát veszik majd alapul, és nem fognak garanciát vállalni a pedagógus álláshelyekért.
Így bizonytalan és teljességgel kiszámíthatatlan lesz a pedagógus életpálya – hangsúlyozta a Jobbik megyei elnöke, aki szerint ha az önkormányzat szeptember végéig nem fejezi ki azon szándékát, hogy továbbra is fenntartaná iskoláit, akkor automatikusan állami kézbe kerülnek januártól az intézmények.

"Sajnálatos, ha egy politikus úgy tart sajtótájékoztatót, hogy nincs tisztában a tényekkel, jogszabályokkal. A Fidesz kormány az előzetes ígéretek ellenére nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok tartsák fenn az iskolákat és döntsék el, hogy hány iskolában, hány pedagógus és mit tanítson. A törvény mindössze az oktatási épületek működtetését, a működési költségek finanszírozását hagyja meg az önkormányzatok feladataként, mely kötelezettség alól a 3000 fő fölötti települések képviselőtestületi döntéssel szeptember végéig felmentést kérhetnek. Szeged önkormányzata ragaszkodik az intézményeihez, így a működtetésről való lemondás fel sem merül." – reagált a Jobbik sajtótájékoztatójára Szabó Sándor a Polgármesteri Kabinet vezetője.

Olvasóink írták

  • 18. vino_veritas 2012. szeptember 06. 17:51
    „GondaIstván

    Tudod, a pedagógusszakma az a közeg, amelyik soha a büdös életbe nem fog saját magának minősítési és minőségbiztonsági rendszert kidolgozni, mert akkor meg kellene egyezniük egymással.És ez meghaladja képességüket. Kiderülne ki az alkalmas és kinek kellene elhagynia a pályát. Ezzel nem hajlandók a pedagógusok- tisztelet a kivételnek- szembenézni.”
  • 17. GondaIstván 2012. szeptember 05. 21:12
    „16. NP1: "ezért nem lesz belőle semmi"
    Azért nem becsülném le a civil kurázsi erejét! Ha a 150 ezer pedagógus összefogna és az asztalra csapna, akkor azzal kormányt lehetne buktatni. Mindenesetre szerintem a Jobbik szívesen felkarolna egy ilyen szakmai kezdeményezést.”
  • 16. NP1 2012. szeptember 05. 18:06
    „GondaIstván

    Pontosan. Az általad javasolt lenne az egyetlen elfogadható és valószínűleg hosszú távon is fennmaradó rendszer. Valószínűleg ezért nem lesz belőle semmi.....”
  • 15. GondaIstván 2012. szeptember 05. 15:18
    „14. NP1: " most majd egy pesti minisztériumi osztályvezető mondja meg hogy melyik pedagógus hogyan dolgozik?"
    Szerintem magának a pedagógus szakmának kellene kidolgoznia egy pedagógus minősítési és minőségbiztosítási rendszert, és ezt elfogadtatni az Országgyűléssel.”
  • 14. NP1 2012. szeptember 05. 13:21
    „Power 2012.09.04. 18:07

    "Szakfelügyelők helyett továbbra is a polgármester urak mondanák meg, hogy melyik pedagógus hogyan dolgozik? " - most egy pesti minisztériumi osztályvezető mondja meg. Köszönjük Viktor.”
  • 13. kontrapista 2012. szeptember 05. 07:14
    „A múlt szombaton 100 éves fennállását ünnepelte egy Zenta környéki kis falu iskolája. Az iskola az 1910-ben meghirdetett kormányprogram szerint lett építve. A helyi tanító jóvoltából láthattuk az első ovális " cégtáblát " , amelyre ez van írva :
    MAGYAR ÁLLAMI ÁLTALÁNOS ISKOLA , a közepén pedig a koronás címer.
    100 évvel ezelőtti Magyarország a oktatás terén messze megelőzte a környező országokat. Érdemes arra a korra odafigyelni, amikor az ország fejlődése európai szinten is feltörőben volt.”
  • 12. tom_peris 2012. szeptember 04. 23:14
    „hádde hádde a jobbikbarátfityeszkormány van uralmon... és ha ők itten azt akarják hogy állami legyen az összes iskola... akkor hogyan az hogy jobbról itten helytelenkednek a népek???”
  • 11. GondaIstván 2012. szeptember 04. 21:29
    „- Szerintem az oktatás mindig is állami feladat volt, és nem önkormányzati. Hiba volt a rendszerváltáskor az önkormányzatokra sózni ezt (nyilván már akkor sem volt erre elég pénze az államnak). Tehát elvben egyetértek az önkormányzati iskolák visszaállamosításával (ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyetértek a Fidesz oktatáspolitikájával, vagy még pontosabban Rózsika ámokfutásával).
    - Persze a Fidesz nem hülye, hogy korrektül visszaállamosítson (tehát pl. megvegye az önkormányzatoktól az épületeket, eszközöket), neki csak a hatalom kell, ezért csemegézik. Ő adja az igazgatót és ezen keresztül a tanári kart, ő adja a tantervet, könyveket. Az épületet és a annak a fenntartását meg adják az önkormányzatok (úgy, hogy persze az eddigi oktatási normatívát nem kapják meg az államtól).
    - Szerintem ebben a helyzetben az egyetlen helyes lépés egy önkormányzattól, ha nem megy bele ebbe a vesztes játszmába. Nem kér a működtetésből és lelakatolja az ingatlanjait. Az állam meg egye meg amit főzött, tanítson ott, ahol tud, vagy ha mégis a régi iskolaépületben akar, akkor az eszközöket vegye meg egy összegben, az ingatlant pedig vagy vegye meg, vagy üzleti alapon kössön bérleti szerződést az önkormányzattal, aki az épület kezelését átadja az IKV-nek.

    Egyébként a cikk több állításával tudnék vitatkozni:
    - "az állami intézményfenntartó központ csak statisztika alapján, és nem szakmai alapon hozza majd meg a döntéseit" Mert a város hú de szakmai alapon hozta meg a döntéseit eddig!
    - "kiszolgáltatott helyzetbe hozza a pedagógusokat". Mert eddig nem voltak kiszolgáltatott helyzetben?
    - "csak úgy lehet megvédeni a szegedi pedagógusokat, ha városi fenntartásban működnek tovább az iskolák". A szegedi pedagógusokat egyféleképpen lehetne megvédeni, ha a szegedi polgárok hajlandóak lennének több gyermeket nemzeni.
    - "Azzal romlani fog a szegedi iskolák oktatási színvonala, ha állami kézbe kerülnek". Nem azért fog romlani, mert állami kézbe kerül, hanem mert Fidesz kézbe kerül. Remélem, ha Jobbik kormány lesz, akkor jelentősen javulni fog.
    - "nem fognak garanciát vállalni a pedagógus álláshelyekért". Erre garanciát csak Borsodban lehet vállalni, ahol egyre több a cigány gyermek, és ehhez egyre több pedagógus kell.
    - "Így bizonytalan és teljességgel kiszámíthatatlan lesz a pedagógus életpálya". Mióta az eszemet tudom, mindig a pedagógus életpálya bevezetéséről beszéltek. Az nem bizonytalan és kiszámíthatatlan, hanem egyszerűen nincs.”
  • 10. gretzki 2012. szeptember 04. 21:00
    „Na, fejlődünk, fejlődünk.....”
  • 9. csmano 2012. szeptember 04. 20:49
    „Először is ez nem kívánság lista, át kell adni az iskolákat ez a törvény.
    Aztán amikor lecseréltek minden vezetőt, és minden havernak jutott hely, akkor a város visszaveheti, állja a cechet, de a működésbe nem szólhat bele.”
  • 8. makovaros 2012. szeptember 04. 18:46
    „Hát tényleg jobb lenne ha nem lenne kötelező őket átadni. Mert ebből jó nem fog kisülni”
  • 7. Power 2012. szeptember 04. 18:07
    „Szakfelügyelők helyett továbbra is a polgármester urak mondanák meg, hogy melyik pedagógus hogyan dolgozik? Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!”
  • 6. Ebgondolat 2012. szeptember 04. 16:16
    „Úgy látom a jobbik hónapokkal le van maradva!
    De hát itt nem volt szó se cigányokról, se zsidókról, így miért is lennének naprakészek?”
  • 5. NP1 2012. szeptember 04. 15:19
    „bodnar.gabben 2012.09.04. 14:22
    " Remélem a helyi Fidesz is kész szembe menni a szegediek érdekében a kormánnyal!" - ja! Ez a hét vicce!
    Mondjuk ha el is olvastad volna a fenti írást, akkor láthatnád: a Jobbik nem a probléma okozóját OV kormányát és a Fideszt, hanem Botkát ekézi.
    Ennyi.
    Kis hirig, kis "önálló erő vagyunk" fieling.... ja és utána a kasszához fáradunk....”
  • 4. Logaritmus 2012. szeptember 04. 15:15
    „3: a Jobbik eddig is értékek mentén politizált. Az értékes városi beruházások mellett ott virítanak a jobbikos haverok cégei, ha az EU ellen politizálva zászlót égetnek akkor is biztosak lehetünk benne, hogy EU fizetést kapnak.”
  • 3. bodnar.gabben 2012. szeptember 04. 14:22
    „Így kell politizálni! Értékek mentén! Respect a Jobbiknak! Remélem a helyi Fidesz is kész szembe menni a szegediek érdekében a kormánnyal!”
  • 2. Bendegúz007 2012. szeptember 04. 14:11
    „Lássék csodát,már a jobbik is azt fújja mint Botka.”
  • 1. team5 2012. szeptember 04. 13:46
    „Remélem hogy a "vízfej" NGSz. is megszűnik, ha az iskolák mégis állami kézbe kerülnek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

30 millió forintból szépül tér, parkoló

Még az idén kijavíthatják a Földváry utcai villamosátjárót, terek, játszóterek, járdák fiatalodhatnak meg 30 millió forintból. Tovább olvasom