Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Jogegységi határozat

Teljes mértékben igazolta a kormány álláspontját a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi határozata a 13. havi bér kapcsán – kommentálta a kormányszóvivő az MTI-nek az LB kedden nyilvánosságra hozott döntését.
Többletkifizetés tehát nem fogja terhelni a központi költségvetést, ugyanakkor az állam nem kéri vissza a pénzt azoktól, akiknek korábban jogerős bírósági döntés alapján fizetett – mondta Batiz András szerdán.

Szavai szerint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatában szentesítette azt a jogi helyzetet, amely a 2004. évi zárszámadási törvény tavaly novemberi elfogadásával kialakult.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy a költségvetésre további terhek nem hárulnak a közszférában dolgozók 2004. évi 13. havi fizetésével kapcsolatban – jelentette ki a szóvivő, hozzáfűzve: a bíróság ugyanis kimondta, hogy a tavaly januárban kifizetett 13. havi járandósággal a munkáltató a 2004. évi kötelezettségét teljesítette, függetlenül a kifizetés jogcímétől, azaz, hogy azt tizenharmadik, vagy nulladik haviként adta.

Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók ez esetben további igényt a juttatásra nem formálhatnak – rögzítette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Domusból nem lesz Tesco

Információink szerint nem tervezi kibérelni sem a szegedi, sem a szentesi Domus Áruházat a… Tovább olvasom