Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Jól tanuló szegedi diákok

Beszélgetésre hívta tegnap Újhelyi István honatya az elmúlt tanévben lelkes közösségi munkát végző általános iskolásokat. A szegedi képviselő a gyerekeket minden évben kitünteti.
Tizenháromból heten: Bajtai Attila, Zab Vivien, Lőwy Noémi, Kocsis Flóra, Bálint Sára, Antós Judit és Koncz Noémi. Fotó: Gyenes Kálmán
Harmadik alkalommal kaptak elismerő plakettet a diákéletben lelkesen közreműködő szegedi általános iskolások. A Pro Bono Publico díjat Újhelyi István országgyűlési képviselő alapította. A plaketteket a tanévzárón vették át a gyerekek – eddig több mint harmincan.

– A diákönkormányzatot irányítom a Tabán-iskolában, vagyis képviselem társaim kéréseit és javaslatait – összegezte közösségi munkája lényegét a legfiatalabb kitüntetett, Bálint Sára. Most kezdi az utolsó általános iskolai évét, és amellett, hogy a diákélet mozgatója, kitűnő tanuló is. Terveiről szerényen megjegyezte: agysebésznek készül.

– Legutóbb a hagyományos szőregi csatában töltöttem le a „kötelező" háromnapos katonaidőt, és szervezem az iskolarádiót – mesélte a tegnapi találkozó egyetlen fiú résztvevője, az újszentiváni iskolát végzett Bajtai Attila.

Elismerést kapott még Antós Judit (Weöres Sándor Általános Iskola), Juhász Kitti (Vörösmarty Mihály Általános Iskola), Koncz Noémi (Zoltánfy István Általános Iskola), Pamuk Péter (Tiszaszigeti Általános Iskola), Tandari Tibor (Kübekházi Általános Iskola), Zab Vivien (Tarjáni Általános Iskola), Lőwy Noémi (Fő Fasori Általános Iskola), Kamarás Ildikó (Tisza-parti Általános Iskola), Sarró Szilvia (Sólyom Utcai Általános Iskola), Szekeres József (József Attila Általános Iskola) és Kocsis Flóra (Kossuth Lajos Általános Iskola).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szocialisták – zárt ajtók mögött

Piros csuklószalagban tréningeztek a szocialista kampánystábok tegnap Szegeden, a rendezvényházban.… Tovább olvasom