Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Jön a bölcsődei gondozási díj

Szeged, Csongrád megye - Bevezetik Szegeden is a bölcsődei gondozási díjat. Áprilistól 8900 helyett 11 ezer 100 forintot kell fizetni havonta, de lehet kedvezményt kérni.
Áprilistól Szegeden is bevezetik a bölcsődékben a gondozási díjat – a közgyűlés döntése alapján. Tavaly a 15 önkormányzati intézménybe járó 982 gyerek után naponta bruttó 420 forint térítési díjat kellett fizetni. Ennyibe került az élelmezés nyersanyaga, és annak 10 százalékát számolták fel rezsiköltség címen. Januártól – a gyermekvédelmi törvény szerint – a rezsit már nem lehet kifizettetni, csak a nyersanyag árát és a gondozási díjat lehet elkérni. Ezért januártól Szegeden csökkentették a bölcsődei térítési díjat 405 forintra.

Áprilistól 405 forint marad az étkeztetés, amit csak azokra a napokra kell kifizetni, amikor a gyermek benn volt az intézményben; emellett 100 forint gondozási díjat is szednek a bölcsődék minden egyes munkanapra. Novkov Veszelinka, a polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője elmondta: az önköltség alapján naponta maximum 1500 forint lehetne a gondozási díj. Más hazai nagyvárosokat is megkérdeztek, ott 100–150 forintos gondozási díjat vezettek be, így maradtak Szegeden a 100 forintnál. A közgyűlés azt is megszavazta, hogy jövőre napi 150, 2014-ben pedig napi 200 forintnak kell lennie a gondozási díjnak. Az önkormányzatnak naponta 1510 forintjába került egy gyermek gondozása. A bölcsődék működtetésére egy évben összesen 889 millió forintot fordítanak, egy gyerek ellátására 905 ezret költenek. Ebből – az állami normatíván és a térítési díjon túl – közel 40 százalékot a városnak kell állnia. Eddig nem vizsgálták, mennyi a család egy főre eső jövedelme, hanem egységesen fizették a szülők a díjakat.

Megyei mérleg.
Vásárhelyen – jövedelemtől függően – sávos térítési díjat vezetnek be, Csongrádon és Makón marad a korábbi térítési díj, Szentesen még nem született döntés.
Áprilistól Szegeden havi 8900 helyett 11 ezer 100 forintot tesz ki együtt az étkezés és a gondozási díj. A főszabály, hogy az egy főre jutó kereset negyedét nem haladhatja meg a térítési díj, vagyis a rászorulók ennél kedvezményesebben kaphatják az ellátást. Továbbra sem kell semmit fizetniük azoknak, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Változatlanul az étkeztetési díj felét kérik azoktól, akik három vagy több gyermeket nevelnek, gyermekük tartósan beteg vagy fogyatékos – nekik a gondozásért nem kell fizetniük. Tavaly 85 gyermek kapott 100, 162 pedig 50 százalékos kedvezményt. Aki nem akar jövedelemigazolást beadni, nyilatkozhat arról, hogy vállalja a mindenkori 100 százalékos étkeztetési és gondozási díjat.

Félhavi pelenka ára
A szegedi közgyűlési döntés óta nem volt még szülői értekezlet a bölcsődékben, a családok az előzetes tájékoztatásból értesültek a gondozási díjról. A Cső utcai intézményben a hároméves Ézsiás Kerstin édesanyja, Németh Katrin azt mondta: nem azért keresnek, hogy minden pénzüket idehordják. Az étkeztetés ugyan havonta 8–10 ezer, de legalább 2000-ért hozzák a vécépapírt, szalvétát, zsebkendőt, gyümölcsöt. Szabóné Kertész Bernadettnek az jutott eszébe: félhavi pelenka árával kerül többe az ellátás. Két gyerek mellett minden fillér számít, de a bölcsődét nem hagyják ott emiatt.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. emzsu 2012. március 11. 14:08
    „43! Azzal egyetértek: ne lehessen potyázni. Ez eddig sem volt kérdés. Egy dolgon akadtam fenn, hogy GYED mellett járhat a gyerek bölcsibe és hogy ez nem igaz. Nekem a bölcsivezető mondta, hogy nagyon ellenőrzik, mindennek utána néznek, ezzel is egyetértek. Régebben lehet nem néztek semmit, de mostmár igen. Úgyhogy ennek lehet örülni és ha most járnának/járnak a gyerekeid bölcsibe, akkor valszeg már nem lenne potyautas, azt vennék fel, aki tényleg jogosult rá.

    "nem akartam én mással kitolni, csak fel voltam háborodva, hogy én, aki dolgozni akarok, nem találok bölcsit, más meg otthon a következővel és beadta a nagyobbat." Ezt te írtad, -félreérthető, de nagyon.

    Ha 3 gyermeked van, nagyon jól tudod, milyen a kicsivel otthon, ha ott a nagyobbik is. Ha bölcsödébe felveszik, közben megszületik a kistesó, azért nem vennéd ki, mert otthon vagy a kicsivel, miközben Ő már beszokott, megszokta a társaságot, imád járni, kinyílt a személyisége, kis barátokra talált, csak azért mert rendes akarsz lenne, azzal aki megy vissza dolgozni, Te meg "csak" babázol. Pláne akkor, ha ugyanolyan jogosan vette igénybe a bölcsit, mint aki munkába állt vissza...
    Magánbölcsibe is lehetne vinni a gyereket, de akkor ha nem veszik fel az Önkormányzatiba, mint ahogy ezt nagyon sokan is teszik. A GYED mellett meg nem is vihetné mostmár máshova, csak magánba...
    Sok örömet a 3 gyermek neveléséhez!”
  • 43. bambinaXX 2012. március 11. 09:56
    „42! :) 3 gyerekem van kedves. voltam pár évig az "egyik kicsi, másik pici" helyzetben. engem nem az zavart aki a pici fél éves koráig beadja a nagyot bölcsibe, hanem a potyautasok.. pl. vállalkozóként saját magának írt igazolást, gyedet kapott, feketén dolgozott és gyereke bölcsiben.. de ezt már leírtam, olvasd el.
    Továbbra is azt gondolom, hogy a bőlcsöde a dolgozók gyerekeinek van - ezért is hoztak ilyen rendeleteket, hiába nem tetszik neked. Aki dolgozik nyilván nem "lepasszolja" a gyereket, hisz nincs otthon. Míg, aki otthonvan...? Szerintem nála elfér a nagyobb is, vagy oldja meg magánnal. Ne annak kelljen magánbölcsit fizetni aki dolgozik, adótfizet.
    Egyébként én találtam bölcsit, nem "haragszom a világra", csak leírtam amit tapasztaltam. Ha te nem tartozol a "potyautasok" közé, ne vedd magadra.”
  • 42. emzsu 2012. március 10. 18:44
    „cicuka, egyem szived. Van 1-nél több gyereked? Az agyad odáig terjed csak, hogy aki beadja a bölcsibe a gyereket az lepasszolja? Így akkor mindenki lepasszolja, az is, aki visszamegy dolgozni. A GYES mellé munkáltatóit kérnek, magyarán itt is az a lényeg, hogy kaphatod GYES-t, ha mellette dolgzol 4 v. 6 órában. DE a gyerek 1 éves koráig nem dolgothatsz GYES mellett sem. Ezt is érted??? Ne velem vitakozz, hogy rendes dolog-e, hogy a pici gyerek mellett a nagyobbik járhat a bölcsibe, ezt a törvényt nem én hoztam, és aki ezt meglépi annak ugyanolyan joga van erre, mint annak aki dolgozni megy vissza. Az hogy ez etikus-e? Az más kérdés...De hivatalos... Mindenki saját maga dönti el, de a gyerek ugyanúgy jogosult a TGYÁS mellet a bölcsire, mint a munkáltatói mellett. Neked az szúrja a szemedet, hogy a Te gyerekedet nem vették fel a bölcsibe, másét meg igen és Te magad itt eldöntötted, hogy ez most mennyire nem rendes dolog... így haragszol az egész világra. Példamutató anyai magatartás.”
  • 41. bambinaXX 2012. március 10. 14:48
    „39, 40. cicuka, ha úgyis otthonvagy a picivel ( gyedre jogosult) - a nagyobbat miért passzolod le? a bölcsi nem kötelező! jesszus! régen is u.ez volt a helyzet, csak nem néztek rendesen utána. az említettek ismerőseim voltak, tudom hogy intézték. Szerinted rendes dolog, hogy az foglalja a bőlcsödei férőhelyet a dolgozók gyerekei elől, akinek otthon az anyja?! nemáá
    GYED annak jár, aki babázik, otthonmarad. A bőlcsöde a dolgozóknak van. Megtehetted volna, hogy GYESt igényelsz(gyed helyett), otthonmaradsz, a nagyobb meg bölcsibe jár. Vagy gyedet igényelsz és otthon a 2 gyerek, esetleg magánt fizetsz, mondjuk fél napra. Ha jól értem TE vissza munkába, nagyobb bölcsibe, picivel vki más és se gyed, se gyes. Sokat gondolkoztál rajta?”
  • 40. emzsu 2012. március 10. 12:19
    „és még egy gondolat, valszeg amikor a Tied járt (volna) bölcsibe, akkor is ugyanez volt a helyzet, csak azt hitted, hogy az aki a kicsivel otthon van az GYED-et kap, nem is dolgozik, meg a nagy a bölcsiben, Te meg "megszívtad". Sztem GYED mellett akkor sem mehetett a gyerek bölcsibe, viszont a TGYÁS mellett igen, magyarán anya a picivel otthon, nagy meg a bölcsiben, az így hivatalos, hangsúlyozom mégegyszer, ebben semmi törvénytelen nincs. Akkor mégegyszer magyarázd el kérlek, hogy is van ez? És mégegyszer: akkor melyik is az a szegedi bölcsi, ahova GYED mellett járhat a gyerek?”
  • 39. emzsu 2012. március 10. 11:12
    „37. Lehet, hogy Te sem értesz, mert az hajtogatod, amit Te anno tapasztaltál, de nem vagy tisztában a mai helyzettel. Ha van egy bölcsödére jogosult gyereked és születik kistesója, akkor a 2. gyerek születésétől számított 168 napig, amíg jár a TGYÁS járhat a nagyobbik bölcsödébe és utána kirakják. Mert utána hivatalosan a TB-től igényelheti a GYED-et, ami a gyerek 1 éves koráig jár, de GYED mellett nem mehet a gyerek bölcsibe! Azaz, csak munkáltatóival maradhat a nagyobbik. Így GYES, GYED lemondva, munkába visszaállás. A kicsit meg kell oldanom, nem megy bölcsibe. ÉRTED???? A GYED mellett hogyan lehet fizetni a magánbölcsit...?? Ha a Te gyereked járt bölcsibe, akkor mit érdekelt téged, hogy mások ezt hogyan oldják meg. Egyszerűen az háborított fel, hogy azt írod, ami a Te eseted volt, felháborodva a saját igazadat bizonygatva, mikor már nem is ez a helyzet. Igen is járjanak utána, nekem is ez a véleményem. HIVATALOSAN, míg az anya a kicsivel otthon van, járhat a nagyobbik bölcsibe, a fent leírtak alapján. Ezzel is mi a bajod???”
  • 38. bambinaXX 2012. március 10. 00:09
    „35. macs. Igen, azok voltak a "szép, szocialista idők".. A szülés után jár a TGYÁS (fél évig), majd a GYED (a gyerek 2éves koráig), ez után a GYES (a gyerek 3éves koráig). Ha vki nem jogosult GYEDre, mert pl. az iskolapadból ment szülni, akkor is kap GYES-t (a gyerek 3éves koráig).
    és igen, régebben 8 órás munka mellett is járt a GYES, majd módosították és csak 4 órás munka mellett igényelhető már. /Milyen jó lenne, ha lenne 4 órás munka!!/
    Sokan azért hápogtak amiért levitték a korhatárt 2évre, mert az előbbi lehetőséggel kevesebb ideig élhettek..
    Ma is van olyan, hogy mama megy gyesre (nyugdíj mellett)vigyáz babára, anya pedig dolgozni.
    Persze lehetne mégjobban fejni az államot, nagyonsokan meg is teszik: pl. olyanok is kapják a gyest, családi pótlékot, ingyen TB-t, akik soha nem dolgoztak és "hátrányos" helyzetükre tekintettel beveszik a gyereket bölcsibe.. de ez előre nem visz, nem finanszírozható. És rendkívül unfair azokkal szemben, akik dolgoznak, adótfizetnek és próbálnak kijönni az annyiból és nem mernek még1 gyereket vállalni...”
  • 37. bambinaXX 2012. március 09. 23:35
    „36. még mindíg nem értesz. nem a vállalkozókkal van bajom, hanem azokkal, akik pofátlanul kijátsszák a rszt.
    Ismertem olyat, nem1et.. Nekem azt mondták (mert telefonáltam még a szociális minisztériumba is), hogy tegyek bejelentést arról a személyről. na persze.. nem akartam én mással kitolni, csak fel voltam háborodva, hogy én, aki dolgozni akarok, nem találok bölcsit, más meg otthon a következővel és beadta a nagyobbat.
    Akkor te azért mentél vissza dolgozni, és azért adtad be a kicsit(!?), hogy a nagy bölcsis lehessen? Gyes akkor járna, ha csak 4 (v. 6?) órában dolgoznál. Nézz utána és módosíts.
    Nagyon helyes, hogy jobban utánanéznek ki kap gyest v gyedet. Bár sztem felesleges ennyiminden: elég lenne a TB-től igazolás, hogy nem jár gyed. Szerintem az állami bölcsi a munkavállalóknak lett "kitalálva". Aki nem dolgozik, az adja magánba - ha nagyon akarja..”
  • 36. emzsu 2012. március 09. 14:01
    „Bambina, ismertél, vagy ismersz ilyet? Mert ha mai nappal van olyan bölcsi Szegeden, ahol GYED mellett mehet a gyerek bölcsibe, írd le legyszíves melyik, mert akkor oda vinném a gyereket, ugyanis fél éves gyerek mellett visszaálltam munkába, hogy a nagyobbik járhasson még bölcsibe, és GYES-t sem kapok. Utána néznek, nincs már kiskapu, úgyhogy azért nem értem miről beszélsz. Egyébként meg nyugodtan "kiabálhatsz" csak nem sok értelme van. Ha meg a vállakozókkal van bajod, hát próbáld ki Te is. Mindenki saját maga dönti el, alkalmazotti munkaviszonyban vagy vállalkozóként dolgozik. Könnyű köpködni a másikra. Elárulom, nem csak munkáltatóit kérnek, hanem igazolást a családi pótlékról is, és bekérik a másik gyerek és szülő adatait is. Szóval azonnal utána lehet nézni ki van GYED-en vagy GYES-en. Ha a Te gyermeked/gyermekeid most járnak bölcsiben, akkor valszeg Te is tudod mi a menet, ha meg nem, akkor érdemes frissítened a dolgokat.”
  • 35. macs 2012. március 09. 12:13
    „Segítsetek, nem tudom, hogy manapság hogy van, de pár évvel ezelőtt a Gyes/Gyed 3. évében az anyuka 8 órában dolgozhatot, de kapta a járandóságot. Nekem is volt pár, igy dolgozó kolleganőm. A picire vagy a nagyi, aki direkt ezért ment el előrehozott öregségi nyugdíjba vigyázott, vagy bölcsiben volt. Ezért nem értettem miért háborodtak fel sokan azon, hogy az időtartamot 2 évre csökkentették.
    Most, hogy van ez?
    34. mogyorósbejgli,
    ne vedd a szívedre! Szerintem jól döntöttél, mert a gyerekeknek, még ha sokkal nehezebb is így, sokkal jobb, mint egy rossz házasságban felnőni.”
  • 34. mogyorósbejgli 2012. március 09. 11:46
    „24. klj-54 2012.03.09. 07:26

    Nem sértődöm meg.
    Az én esetem nem egyedi. Megismertem egy embert, aki ha nem is kacsalábon forgó palotát ígért, de önfenntartó módon élt. Ismered megfelelő ideig, minden szép és jó, ketten toljuk a szekeret, dolgozunk, lépegetünk előre, stb. Lépünk egyet az együttélés felé, aztán lépünk egyet a házasság felé, majd lépünk egyet a gyerek felé. Gyerek megszületik, eltelik 2 év, és akkor beüt a krach.
    Ember elveszíti a megélhetését. Ami a családi kasszát azonnal megviseli. Asszony mit lép: gyerek ugyan nincs két éves, de be a bölcsibe, vissza dolgozni. Bevétel nő, de sajnos kevés.
    Miért? Mert ember "megváltozik". A helyzetre a megoldást a pohár fenekén kezdi el keresni és nem egy másik munkahelyen. Aztán csak összejön a másik munkahely, és nem a pénz a kevés, bár minimálbér, hanem az, hogy mindez haza nem megy. Végeláthatatlan viták jönnek, számlákról, hitelről, és a többi. És aztán jön az "ittam és ütök". Először csak a lelkedet ütik. Aztán ...

    Én az "aztán"-nál kiléptem. Mielőtt eljön a "mégaztán", amikor már a gyerekre is kezet emel. Meg amikor vezető hírek leszünk a kékfényben.

    Hogy lehetett-e ezt előre látni? Szerintem nem. Azt hiszem, nem hoztam megalapozatlan döntést a gyerekvállalással, hiszen ismertem, megéltünk, belefért a kőccségvetésbe. Jó döntés volt, ahogy az is, hogy kiléptem ebből a helyzetből. Akármilyen nehezek is legyenek a mindennapok.
    Csak elkeserítő, hogy az én egyszemem, akinek a biztonságát, megélhetését, örömét a magamé elé helyezem, kevesebbet ér. Jóval kevesebbet.”
  • 33. vári 2012. március 09. 10:47
    „tzs_szeged

    "Lehet, hogy nem adnák bölcsődébe, ha a szülő kapná meg ezt az összeget? Ez kb. havi 75eFt."

    Könnyen lehet. De nem hiszem, hogy az volna a jövő záloga (hsoszú távon), hogy az egyik szülőt folyamatosan tartsuk otthon.
    Egyébként ha európai szintű fizetések lennének, akkor nem érné meg 75 ezerért otthon maradni. De az a helyzet jelenleg, hogy sokaknak megérné.”
  • 32. bambinaXX 2012. március 09. 10:44
    „22 emzsu. De, sajnos igaz. Leírom újra: HIVATALOSAN csak a dolgozó szülő adhatja be bölcsibe, de mivel NEM NÉZNEK RENDESEN utána, így ezt SOKAN KIJÁTSZÁK. (bocs, h "kiabálok"..) a kicsi bölcsiben, anya a picivel otthon és kap GYED-et - azért írom, mert ismertem ilyet. Kap papírt a munkáltatótól!!
    Ezért mondtam a Bőlcsödék igazgatóságán: NE munkáltatói igazolást kérjenek, hanem a TB-től igazolást, hogy nem kap a szülő GYED-et. Ugyanis ennek SENKI nem néz utána!! A munkáltatói igazoláson csak az szerepel, hogy xy állományban van, az nem, hogy épp dolgozik-e; ill. aki vállalkozó, az pedig kiállítja magának a papírt. Sz@r a rendszer-még mindíg.. S közben aki valóban dolgozna - nem talál bölcsit, a magán pedig annyi, h nem érdemes visszamenni dolgozni...”
  • 31. állatbarát3 2012. március 09. 10:25
    „dondongó!
    Frappáns és velős hozzászólás, tetszik.

    Nekem már nincs bölcsődés korú gyermekem, de én is elszomorítónak látom ezt a helyzetet, ami sajnos várható volt ennyi megszorítás mellett.”
  • 30. istvang58 2012. március 09. 10:18
    „Látszik, hogy sok embernek a gyermek csak azért kell hogy biztosítva legyen a nyugdíja, felvegye a segélyeket utánna amit sok esetben elnyel a kocsma, kapja GYEST STB.
    Hamár fizetni kell utánnuk az mindenkit felháborít, (tisztelet a kivételnek) úgyvannak vele tartsa el az állam az adófizetők pénzéből.”
  • 29. csizmaskandur 2012. március 09. 09:51
    „Kedves Istvang58!
    A gyereket nem készítik, mint a kisszéket. Őszintén sajnálom, ha a Te családodban a gyerek egy kisszék szintjén van. A gyerek normál esetben azért jön a világra, mert szeretettel várják és nem beindítják a gyártósort. Valamint a mai világban sajnos nem lehet tudni, hogy holnap lesz-e munkád, hiába rendelkezel biztos egzisztenciával, amikor gyermeket tervezel. Továbbá itt elvekről van szó, hogy a kormány még további bőrt húz le a családokról, miközben még a munkahelyeket is elveszi. Viszont cserébe több millió forintért terveztetett anno ajtódíszt papírból, amit az újszülöttek visznek haza és ezzel növelik a gyermekvállalási kedvet...
    Ja és még annyi, hogy remélem van otthon jó sok kisszéked, amire támaszkodhatsz, mert ha így haladunk nyugdíjad nem lesz, mert nem lesz fiatalság aki dolgozzon...”
  • 28. kiokushyn 2012. március 09. 09:04
    „klj-54 07:26
    mogyorósbejglinél az igazság. 1-2 gyerek nem gyerek-még akkor sem ha nem elvált a szülő.- 3 gyerek után meg többféle támogatás is jár. Ha mindenki gyerekarányosan. kapná a támogatást,az lenne az igazságos.”
  • 27. Admin07 2012. március 09. 08:11
    „Családbarát kormány! Minnél többet keres a szűlő, annál több jut az SZJA rendszerbe beépített családi adókedvezménnyel a gyermeknek. Ez az esélyegyenlőség. Kérdem én, az ártatlan gyermek tehet-e arró, hogy mennyit keres az anyja és az apja? Nem éppen az elesetteket és a szegényebb gyermekeket kellene segíteni abban, hogy tisztességgel élni, tanulni és dolgozni tudjon?”
  • 26. jq 2012. március 09. 08:08
    „Ja, istvang58, és a kisszék majd fizeti a nyugdíjadat is, ugye?”
  • 25. dondongó 2012. március 09. 07:55
    „19. istvang58 2012.03.09. 06:23
    Csak az a gond, hogy az őseid nem fogadták meg az utód jótanácsát._))))))))”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportolnak a politikusok

Arra voltunk kíváncsiak, politikusaink kondíciójuk megőrzéséért mit tesznek, rendszeresen sportolnak, mozognak-e, illetve mennyire figyelnek arra, mit esznek. Tovább olvasom