Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

José Curának is nekiment az ifjú basszista a színpadon

Szeged - Angolt tanít, vízilabdázik, vokálegyüttesével, a Give Me Five-val is fellép Koczor Kristóf, aki 202 centijével kimagaslik a szegedi operaprodukciókból. A 26 éves basszista negyedéves a zeneművészetin – már José Cura is barátságába fogadta.
Rotary-cserediákként egy évet Floridában töltött, ahol annyira megszerette az angolt, hogy a piarista gimnázium után a tanárképző angol szakán tanult tovább Koczor Kristóf, akit egyre gyakrabban láthatunk a szegedi operaprodukciókban. Ez annak is köszönhető, hogy a kiváló karnagy, Rozgonyi Éva és a nemrégiben elhunyt Bárdi Sándor biztatta: érdemes lenne énekelni tanulnia.

– Negyedéves magánének szakos hallgató vagyok a szegedi egyetem zeneművészeti karán Altorjay Tamás növendékeként. A zene mindig jelen volt az életemben, kisiskolásként bicinium éneklési versenyekre jártam, kórustag voltam, de nem gondoltam, hogy komolyan is foglalkoznom kellene vele. Miután megszereztem az angoltanári diplomát, egykori iskolám, a piarista gimnázium felhívott: sürgősen be kellene ugranom az egyik tanárnő helyett, aki szülési szabadságra ment. A helyettesítés olyan jól sikerült, hogy az óraadásból állás lett, és azóta is ott tanítok. Pörgősek a napjaim, reggel fél 8-kor indulok tanítani, utána rohanok az egyetemi óráimra, délután a konziban tanítok, este pedig a színházban próbálok vagy játszom. Igyekszem hetente kétszer lemenni vízilabdázni is. A barátaim összehoztak az egyetemen egy csapatot, én is csatlakoztam hozzájuk. Jövőre szeretnénk indulni az OB II-es bajnokságban – mondja Kristóf, akit édesapja, a neves építész, Koczor György révén is sokan ismernek.

Koczor Kristóf (balról) kimagaslik a szegedi operatársulatból.
Koczor Kristóf (balról) kimagaslik a szegedi operatársulatból.
Fotó: DM/DV

– A Toscában Sciarrone volt az első kis szerep, amelyben a színházban felléptem. Rengeteget tanultam a produkciót vezénylő Pál Tamástól. Először a tavalyi Mezzo-győztes, az amerikai Adam Diegel énekelte Cavaradossit, akivel azóta is jó barátságban vagyok. Tavasszal José Cura volt a sztárvendégünk: a próbán kicsit átrendezte az előadást, azt kérte tőlem, hogy a második felvonásban Sciarroneként határozottan állítsam meg, amikor Cavaradossiként szenvedélyesen neki akar rontani Scarpiának. Először nem akartam 202 centimmel és 127 kilómmal komolyan megütközni egy világsztárral, de José Cura ragaszkodott hozzá, hogy a hitelesség kedvéért rendesen menjek neki, ne sajnáljam. Végül úgy estünk egymásnak, mintha egy karateedzésen lennénk. José nagyon közvetlen, baráti volt velünk, mindig nyitva állt az öltözője ajtaja, gyümölcsöt hozott nekünk. Jókat tudtunk beszélgetni, összebarátkoztunk, megadta a privát e-mail címét, azóta már váltottunk is néhány levelet – meséli Kristóf, aki tanítványai körében is igyekszik népszerűsíteni az operát. Koncertezett is már diákjai előtt: vokálegyüttesével, a Give Me Five-val lépett fel a piarista gimnáziumban.

Gregor jelmezében

Kristóf a Figaro házasságában Antonio, a kertész szerepét alakítja – költségkímélés miatt abban a mellényben, amelyben 1975-ben a legendás előd, Gregor József is játszotta. – Nagyon jó érzés volt magamra ölteni a jelmezét, és látni, hogy a nyilvántartásban az ő neve alá került az enyém – mondja az ifjú basszista, akire ritkán találnak a jelmeztárban méretben megfelelő kosztümöt. 49–50-es lábára pedig mindig egyedileg kell legyártani a cipőt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darvasi a Regiórában

Az M1-en ma 13 óra 55-kor jelentkezik a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra, ami történelmi és irodalmi barangolásra hív. Tovább olvasom