Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Jövő héten Cora-futás

A Szeged Városi Sportigazgatóság a Cora hypermarkettel karöltve az idén is, ezúttal május 21-én rendezi meg – hetedik alkalommal – a Cora utcai futófesztivált Szegeden a Széchenyi téren.
A Szeged Városi Sportigazgatóság a Cora hypermarkettel karöltve az idén is, ezúttal május 21-én rendezi meg – hetedik alkalommal – a Cora utcai futófesztivált Szegeden a Széchenyi téren. Az eredeti kiíráshoz képest egy órával később kezdődik az esemény. Az 5,2 kilométeres táv mezőnye 11 órakor rajtol. A családi (egy szülőnek és egy hölgynek lennie kell a trióban) csapatok versenye 12 órakor startol, a famíliáknak a fordítóknál és a célban egymás kezét kell fogniuk. Nekik 1,5 km-t kell kocogniuk. A 2,6 kilométeres verseny 12.30-kor rajtol, ebben vesznek részt az iskolai csapatok is. Az első négyezer résztvevő emblémázott pólót kap ajándékba.

Az eseményre előzetesen személyesen az újszegedi sportcsarnok első emeleti 110-es termében lehet jelentkezni, hétköznap 9-től 15 óráig. A helyszínen is lehet még nevezni a Széchenyi téren felállított versenyirodában 8 órától az aktuális rajtok előtti egy óráig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anna-kúti csomópont: átépítés két év múlva

Az Anna-kúti csomópontot csak két év múlva építik át. A képviselő-testület pénteken dönt arról, ki… Tovább olvasom