Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Jövő nyáron nyithat a képtár a felújított Reök-palotában

Tegnap írták alá a Reök-palotában az épület képtárrá alakításáról és az utcai homlokzat felújításáról szóló szerződést.
A Horváth Mihály utcai képtár botrányt keltő bezárása és eladása óta nincs Szegednek olyan állandó kiállítóhelye, ahol országos tárlatokat lehetne rendezni. Ezen a helyzeten változtat az önkormányzat azzal, hogy a város egyik legszebb házát, a Magyar Ede által tervezett szecessziós Reök-palotát képtárrá alakíttatja. A korábbi önkormányzati lakóépület évek óta üresen áll, belül meglehetősen rossz állapotban van, falai penészesek. Nagy Sándor alpolgármester tegnap azt hangsúlyozta: a város turisztikai értéke is jelentősen nő azzal, hogy közcélokat szolgál, képtár lesz, és így bárki számára bejárhatóvá válik a páratlan palota.

Az átépítést a legszigorúbb műemléki előírásoknak megfelelve végzi el a közbeszerzési pályázattal kiválasztott kivitelező, a szegedi Ferroép Rt. Az átépítés 420 millió forintba kerül, ebből 320-at címzett támogatásként kapott meg az önkormányzat. Az utcai homlokzat eredetileg nem tervezett felújítása további 17 milliót igényel, amiből 9 milliót fedez a területfejlesztési támogatás. Nemesi Pál vezérigazgató szerint tartani tudják majd a szerződésben vállalt 2007. május 31-i határidőt, így a jövő nyári turistaszezon kezdetére már régi pompájában tündökölhet a palota.

– Örömünnep számunkra ez a nap, ennél nagyobb boldogság csak az lesz, amikor átadják majd az épületet – nyilatkozta lapunknak a szegedi festőket, szobrászokat képviselő Aranyi Sándor festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművész Tagozatának és a Szög-Art Egyesületnek az elnöke. – Ez azt jelenti, hogy jövő júliusban már itt nyithatjuk meg a 34. szegedi nyári tárlatot. Eredményes volt a helyi képzőművészek tiltakozása, dicséretet érdemel a város jelenlegi vezetése, amely komoly erőfeszítéseket tett. A mai gazdasági viszonyok között utópia lenne egy minden szempontból ideális új képtár építése, ezért örülünk annak, hogy a város legszebb palotája a képzőművészetek új temploma lesz. Ahogy Rantal János terveit ismerem, néhány válaszfal áthelyezésével a régi lakásokból nagyobb kiállítóterek is kialakíthatók. Jó lenne, ha a földszintet is, amelynek sorsáról még nincs döntés, megtartaná a város, és az a tér is szerves része lehetne a képtárnak, vagy legalábbis valamilyen kapcsolódó funkciót kaphatna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérházfelújítás a kiskörúton

A kiskörúti bérházak felújítása a napokban a Lófara felőli oldalon folytatódik. Tovább olvasom