Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Jövőre csak pénztárt kell választanunk

Szeged - Elfogadta a parlament az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt. Az új szisztéma 2009-től indul, de már jövőre pénztárt kell választani. A szegedi szakemberek bizonytalanok a jövő megítélésében vagy az egészségügy romlásától tartanak.
Hétfő este a parlamenti többség elfogadta az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt, amely körül hosszú ideje folyik a szakmai és politikai vita. Az új rendszer 2009-től indul.

Az új törvény szerint 18 megyei és 4 közép-magyarországi pénztár alakul, amelyekben az állam 51 százalékos tulajdonos marad, a magánbefektetők 49 százalékot szerezhetnek. Egy-egy területen az a magánbefektető szervezheti az ellátást, amelyik a legtöbbet – de legalább fejenként 12 ezer forintot – ajánl az ügyfelekért. A pénztárak fejkvótát kapnak a hozzájuk tartozók után az egészségbiztosítási alapból. A járulék – aminek mértéke nem emelkedik és jövedelemarányos marad – elosztását az OEP utódja, a Nemzeti Egészségügyi Központ végzi. Vagyis a bérekből ugyanúgy levonják majd a járulékot, nem kell külön utalgatni a választott pénztárnak.

A rendszer átalakulásával először jövő áprilisban találkozhatnak az emberek, amikor a pénztárak tagtoborzásba kezdenek.

A háziorvosokkal minden pénztárnak szerződnie kell. Fotó: Tésik Attila

Ez a folyamat júliusig tart; aki nem választ pénztárt, azt automatikusan besorolják a lakhelye szerintihez. Mindenkinek kötelező a biztosítás, és mindenkinek ugyanolyan szintű alapellátás jár. Egy belépési nyilatkozatot kell majd kitölteni, amelyen név, lakcím, születési hely, idő és tb-szám szerepelhet. Viszont semmilyen, egészségügyi állapotra vonatkozó adat nem kérhető az ügyfelektől. A tagtoborzás részeként reklámokat láthatunk, üzletkötők kereshetnek meg, de mi is érdeklődhetünk a számunkra szimpatikus pénztárnál. Ha nem vagyunk megelégedve a pénztárunkkal, minden év október 15. és november 15. között választhatunk másikat.

A háziorvosokkal minden pénztárnak szerződnie kell, azt viszont a pénztárak szabják meg, melyik szakellátásra hova küldhetik tovább a beteget a háziorvosok.

A törvényben az szerepel: a súlyponti kórházakkal és országos intézetekkel szerződést kell kötniük a biztosítóknak, de emellett más intézményekkel is szerződhetnek. Balesetnél a sürgősségi ellátást a legközelebbi intézményben is megkaphatjuk.

A szakmai irányelveket, ellátási protokollt továbbra is a szakmai kollégiumok készítik, nem a biztosítók. Ezért ha egy szakorvos szerint egy betegnek szükséges valamilyen vizsgálat, a pénztár nem tilthatja meg azt a költségei miatt.

Szegedi vezető orvosok véleménye

– Országos kiterjedésű emberkísérlet folyik – kommentálta az új egészségbiztosítási rendszer bevezetését Dux László, a Professzorok Batthyány Köre szegedi csoportjának elnöke. Az orvoskari biokémiai intézet vezetője úgy véli, a törvény elfogadásával veszélybe kerülnek az orvosi kutatások, a tudományos iskolák és a fejlett technológiák alkalmazásai, mert a magánbefektetők profitcsökkentő tényezőként tekintenek rájuk. Szerinte a biztosítók minden eszközzel azon lesznek: kötelezettségeiket a lehető legkisebbre redukálják.

– Vannak a világban jó, rossz és nagyon rossz tapasztalatok a több-biztosítós egészségügyi rendszerrel kapcsolatban. Az viszont egyelőre bizonytalan  számomra, mi mire számíthatunk, intézményvezetőként, orvosként vagy betegként – mondta el Pál Attila, a szegedi klinikai központ elnöke. Hozzátette: másfél-két hónapba kerül, mire alaposan áttanulmányozza a törvény szövegét, akkorra alakul ki határozott álláspontja a kérdésről.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Mese 2007. december 20. 19:31
    „Mi van azzal/azokkal,akik nem választanak pénztárat? Páromnak még felnöttorvosa sincs,nem volt beteg már évek óta,akárcsak én. Kissebb bajokkal,mint nátha,hörghurut meg nem rohangálunk rögtön orvoshoz. Szóval,aki nem is jár háziorvoshoz azzal mi a helyzet?”
  • 20. Lócipő 2007. december 20. 13:42
    „gyalogkakukk!
    Teljesen igazad van! Abban, hogy amit felsoroltál mind kockázati tényező. Lehet - ugyanúgy, mint a kötelező biztosításoknál - ezt is figyelembe lehetne venni. Értelemszerűen mértékkel lehetne ezeket kezelni. (PL. figyelembevéve a dohányosoknál a leszokási szándékot is). Szerencsére nem vagyok törvényhozó, nem kell ilyesmin gondolkoznom. A magam részéről alig ülök autóban, bicajjal járok, sokat sportolok, való igaz, talán picit többet eszek, mint kéne. Továbbra sem értem, hogy miért kellene szolidárisnak lennem egy olyan valakivel, aki szándékosan rongálja nemcsak a saját, hanem - sajnos sok a rossz tapasztalat - mások egészségét is. Nyilván fel kellene állítani egy elméleti határt, hogy mettől szolidarítunk és mettől nem. Az általam korábban felsoroltakkal nem akarok szolidáris lenni. És a potyautasokkal sem. A magam részéről.”
  • 19. S.Grandpierre Cecília 2007. december 20. 09:33
    „Az egyszerű magyar ember, hogyan fog majd kiigazodni abban a "káoszban", amelyhez még professzoroknak is hónapok kellenek.
    Hogy lehet olyan dolgot megszavazni, embertömegek sorsáról, amelyre az, aki "igennel" voksol még nem is ismer? Hát Így!!!
    De a "kordont" hozzák gyorsan!”
  • 18. Zoli 2007. december 19. 21:03
    „Tisztelt Olvasók!

    Jómagam mint kettős állampolgár 30 éve tagja vagyok a nyugati többbiztositós egészségügyi rendszernek is. Tehát ismerem!

    Aki ez irányú tapasztalataimat el akarja olvasni, kérem kattintson:
    http://www.marosnet.hu/viewtopic.php?t=77

    Ezenkivűl irhat ide is, vagy még jobban a zoli1122@citromail.hu-ra.

    Szivélyes üdvözlettel: Zoli”
  • 17. ltammy 2007. december 19. 16:31
    „Azért kedves Naca, mert a befizetett összeg több mint a felét nem az egészségügyre fordították...lenyúlták. A politikusoknál senki sem tud többet lopni igy biztosan csak jól járhatunk. ....hát logikailag elég sz@r,de a lényeg benne van :) Ui.: anyámat nee”
  • 16. bespin 2007. december 19. 16:30
    „Lacinak igaza van teljes mértékben, aki dolgozott v. dolgozik eü.-ben tudja , hogy milyen mértékű pazarlás van összességében.Edd a gyógyszert nyakra-főre, majd segít valamelyik, összes labor vizsgálatot végezzük el, de 1/4-e is elég lenne, röntgen tokától-bokáig 10-15 felvétellel,pedig 5 is elég lenne stb.
    Edd a gyógyszert, mert csak akkor visz el a gyártó Mexikóba v. Japánba...
    Ezek legalább megszünnek vagy lecsökkennek.
    Nem értek egyet az ilyen jellegű átalakítással, mert nem így kellene, de kell változtatni a szar rendszeren az biztos.

    A prevenció lenne a legfontosabb, de akkor mi lesz mondjuk a gyógyszeriparral???????”
  • 15. ditti 2007. december 19. 15:17
    „Arra azért kiváncsi lennék, hogy hogyan lesz jobb az ellátás amikor GY.F szerint nem kell többet fizetni a járulékért? Talán a profitérdekelt biztosító kifizeti a többlet terheket, felújítja a kórházakat, megveszi az eszközöket, csak azért, hogy nekünk jobb legyen? LACI te nagyon naív vagy!
    Igen az első évben tuti nem fog emelkedni, utánna meg szép lassan kiszűrik ki kerül sokba nekik és annak elkezdenek emelni! Miért kell mindig az orvost szidni? Te szívesebben adod a biztosítónak a pénzt, mint annak aki meggyógyít? Hát fogod is a fél fizetésedet és kezelésért! És még meg is érdemled mert elhiszed a hazugságaikat még mindig!”
  • 14. Naca 2007. december 19. 12:46
    „Azt nem értem, ha az eddig fizetett járulékokból sem voltak képesek fedezni a költségeket, akkor hogyan fognak változatlan összeggel csodát tenni és még profitálni is? És hol a szabad orvos választás lehetősége? Ha én 15 éve járok egy szakorvoshoz és most a pénztár egy egészen más valakihez kényszerít, attól nekem miért lesz jobb? Milyen módon kerül át oda a beteglapom? És ha minden alkalommal másik szakorvoshoz irányítanak? A kórismém kóvályog a rendszerben és csak az nem néz bele, aki nem akar!”
  • 13. batray 2007. december 19. 12:41
    „wazze ha nem megfelelően élsz és a betegségednek te is okozója vagy a pénztárak vagy biztosítók a név tökmindegy visszakövetelhetik a kezelési költséget tőled wazze ma meg az egyik kommancs elismerte h további kórházak bezárására is sor kerülhet wazze”
  • 12. gyalogkakukk 2007. december 19. 12:36
    „Lócipő!
    Te meg lehet,hogy sokat eszel, keveset mozogsz, sokat ülsz az autódban, azért kell orvoshoz járnod.”
  • 11. vu 2007. december 19. 12:26
    „kíváncsi leszek megszűnik e hálapénz ezzel???
    szerintem nem! a szülésnél pl. biztosan fizet mindenki mint a katonatiszt. csakhogy rendben menjenek a dolgok a pici és a mama körül. ennek megvan az ára. attól, h. biztosítók lesznek a piacon. a doki ugyanúgy tartja majd a markát, és ha nem kap eleget , akkor magasról sza...ik a betegre!”
  • 10. Lócipő 2007. december 19. 12:15
    „De vajon én miért fizetek ezután is annyit, mint egy dohányos vagy egy alkoholista? Aki szándékosan rombolja az egészségét az miért nem fizet többet? Elvégre többet megy orvoshoz biztosan, mint én. Várhatóan ennek következtében fejezi be az életét is majd a későbbiekben. Ezt nekem miért kell pénzelnem? A szándékosságon van a hangsúly.”
  • 9. Czegus 2007. december 19. 11:29
    „Végre valaki normálisan értékeli a dolgot. Szép beszéde helyes.Gratula Laci. De mondja már meg mit csináljon a nyugdijas.”
  • 8. Imi 2007. december 19. 11:24
    „Szívből egyetértek El Nyomottkával.Főként az utolsó mondatával értek egyet.A "dübörgő gazdasági elit" frontembere (Lopcsány Feri) a választások előtt teljes mellszélességgel érvelt a most elfogadott rendszer ELLEN!!!"Hazudtunk éjjel nappal meg este..." No comment.”
  • 7. LACI 2007. december 19. 11:18
    „Az orvosprofesszor az adómentes, zsebbe dugott kis csúszópénzét félti és azért támadja az új rendszert. Igen, eddig az állami TB béna volt hogy a kórházak pazarló gazdálkodására odafigyeljen eléggé, de a magántőke érdekelté tételével ez már a múlt, elemi érdekük lesz a visszásságok, adócsalások megakadályozása, a pazarlás. Eddig a legtöbb orvos állami pénzen, állami rendelőben, a TB által vásárolt eszközökkel és gyógyszerekkel lényegében magánrendelést csinált, a saját szakállára. Kiemelten igaz ez a sebészekre és a nőgyógyászokra.

    Ennek hamarosan vége, ezért sivalkodnak az orvosok. Érdemes elolvasni az index.hu cikkét a szlovák tapasztalatokról is! Tehát nem a pártokra kell figyelni, azok úgyis a saját szövegüket ismételgetik. Logikusan kell gondolkodni! A fizetendő járulék ugyanannyi lesz mint idén volt, nem kell többet fizetni.

    Ja, még valami: a mostani rendszerben 40%-kal többet költ az állam az egészségügyre/fő mint Szlovákia mégis nagyobb a halálozások száma itthon és alacsonyabb a várható élettartam. Ami most itt van az szar, azt hülyeség védelmezni.”
  • 6. El Nyomottka 2007. december 19. 09:07
    „A "dübörgő gazdasági elit" keresztül vitte a terveit, ezért megszületett a betegségügyi rendszerünk... Dögöljön meg a kormány, de temessék mellé a fideszt is!”
  • 5. dondongó 2007. december 19. 08:54
    „Csigavér Hölgyek/Urak, csigavér. A helybeli fizetett és önkéntes propagandisták meggyőzik Önöket az új rendszer üdvözítő voltáról: amit a nagytiszteletű orvosprofesszorok összehablatyolnak - e szakmájuktól távol eső tárgykörben - az nem több, mint fideszes, szélsőjobboldali, fasiszta, hungarista lári-fári.”
  • 4. ditti 2007. december 19. 08:36
    „Igen fogják kezelni, olyan mértékben amit a befizetett járulék fedez (vagyis fizetés függő lesz az ellátás, hiába tagadják)!”
  • 3. ltammy 2007. december 19. 08:25
    „Rosszul teccenek érteni: persze,hogy fogják kezelni.”
  • 2. Cc 2007. december 19. 08:01
    „Rosszul tetszik érteni: a pénztár azt monja meg, hogy egyáltalán fogják-e kezelni!”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízéves a Duna-Hungária Borház

Szeged - Tizedik születésnapját ünnepli idén a Duna-Hungária Borház. Horváth Erzsébet célja az volt 1997-ben, hogy a város első borházával meghonosítsa a kulturált borfogyasztást Szegeden. Tovább olvasom