Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Jövőre kezdhetik az M43-ast

A Nemzeti fejlesztési terv első beruházásai között szerepel az M43-as autópálya megépítése, mely Szegedről és Makóról terelné el a Románia felé irányuló tranzitforgalmat. Botka László és Buzás Péter polgármester úgy tudja, hogy jövőre elkezdődnek a munkálatok. A 2007-ben induló útberuházások ügyét a GKM társadalmi vitára bocsátja.
Gyakori a baleset a zsúfolt 43-as úton. Megváltás lenne a közlekedőknek az M43-as autópálya megépítése. Fotó: Karnok Csaba
Utolsó, múlt pénteki televíziós kampányszereplésén Botka László, Szeged újraválasztott polgármestere bejelentette: biztos információi vannak arról, hogy a 2007–2013-as uniós fejlesztési időszakra elkülönített több ezer milliárd forintnyi forrásból elsők között különítenek el az M43-as autópálya megépítésére, így bizonyos, hogy jövőre elkezdődik a nagyberuházás. Buzás Péter makói polgármester szintén úgy tudja, hogy 2007-ben végre lendületet kap az autópálya ügye.

– Csak megerősíteni tudom országgyűlési képviselőtársam információit, a Nemzeti fejlesztési tervben foglaltaknak megfelelően egy éven belül meg kell kezdődnie a beruházásnak. Sajnos közelebbi, pontos időpontot még nem tudok mondani, de reálisnak tűnik a jelenlegi határidő – fogalmazott lapunknak Buzás Péter.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kommunikációs főosztályán sem tudták pontosítani az építkezés megkezdésének időpontját, de elmondták: uniós beruházásként biztos, hogy számos más projekttel szemben előnyt élvez majd az M43-as megvalósítása, amint 2007 januárjától elérhetővé teszik a hazánk fejlesztésére elkülönített forrásokat.

Kövegyen félnek az autópályától

Takács Zoltán, Kövegy jelenleg még hivatalban lévő polgármestere lapunknak elmondta: a kövegyiek nem felhőtlen örömmel várják az autópálya-építést. Megtudtuk: Kövegy hazánk belvíztől egyik leginkább veszélyeztetett települése, ahol sok tízmillió forintos beruházás eredményeképp lehetne mentesíteni a veszélytől a lakóházakat. Az autópálya azonban gátat képezhet a belvíz visszahúzódásában – mondta Takács –, sokak ezért aggódnak a községtől alig pár száz méternyire húzódó autópálya miatt.

– Most készül, és egy-két héten belül lezárul az Új Magyarország fejlesztési terv úgynevezett közlekedési operatív programja, amiben a kormányzat véglegesíti a jövőre induló közlekedési nagyberuházások sorrendjét, ekkor válik mindenki számára nyilvánossá, hogy hazánk projektjei közül valójában hányadik is az M43-as. Ezt követően a GKM nyilvánossá teszi, társadalmi vitára bocsátja a sorrendet, így egy internetes fórumon mindenki véleményezheti a programot, amit csak ezt követően tekinthetünk véglegesnek – mondta Dávid Zsófia, a tárca kommunikációs munkatársa.

Az út megépítésének határidejéről szóló, többször módosított törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy 2015-ig be kell fejeződnie a beruházásnak. Mint azt Csicsely Gábor, a Nemzeti Autópálya Rt. projektvezetője korábban lapunknak elmondta: a Szegedet elkerülő, úgynevezett első szakaszt két és fél, három év alatt tudják megépíteni, ugyanis ezen a területen az algyői olajmezők miatt csak viszonylag lassan haladhatnak. A második, a tranzitforgalomtól Makót mentesítő szakasz viszont hamarabb készülhet el, mert ott csak egy természetvédelmi terület léte okoz problémát a kivitelezőknek.

Eredetileg, Medgyessy Péter egykori miniszterelnök ígérete szerint 2007-ig kellett volna befejeződnie a naponta több mint 800 kamiont áteresztő autópályának és a Makótól Nagylakig vezető gyorsforgalmi útnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kényelmes többségben Botkáék

Szegeden a választásra jogosult polgárok 47 százaléka járult vasárnap a szavazóurnákhoz. Botka… Tovább olvasom