Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

József Attila identitásai

Proletárköltő? Szerelmes költő? Istenes költő? József Attila identitását kutatva e kérdésekre is válaszol a Mindentudás Egyeteme – Szeged sorozatnak előadásán Garai László, az SZTE Gazdaságtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézete gazdaságpszichológiai szakcsoport nyugalmazott egyetemi tanára.
Alkotás-lélektani vizsgálódásra hívja hallgatóságát Garai László. Azt kutatja, hogyan keletkezik a társadalom korszaktörténetének és az alkotó egyén élettörténetének a határán a mű. Bemutatott elméletnek célja, hogy kapcsolatot találjon az ember azonossága és teljesítménye között. A teljesítmény tulajdonságaiból következtet az azonosított személy tulajdonságára, ebből pedig arra, hogy a jövőben milyen teljesítmények várhatók tőle.

A túlhangsúlyozottan hasonló megnyilvánulások a szociális összehasonlítás és a szociális kategorizáció jelölőivé válnak. Ilyen jelölőkként kezeli az előadás József Attila legkülönfélébb megnyilvánulásait – költői és bölcseleti műveitől mindennapi életvezetésén keresztül testi és lelki betegségének tüneteiig.

Az előadó megpróbál magyarázatot adni arra, hogy – többek között – József Attila bravúros fiatalkori szonettjei után miért hagyta el hirtelen ezt a versformát, majd tizenkét év szünet után miért tért hozzá éppoly hirtelenül vissza? Miért hiányzik a Gyömrői Edithez írott versekből a közéleti tematika, s miért vannak ilyennel túltelítve a Flórához írott versek?

A Mindentudás Egyeteme – Szeged előadása szerdán 18 órakor kezdődik Szegeden a JATIK kongresszusi termében (Ady tér 10.). Ez – felvételről – pénteken és vasárnap este fél nyolctól látható a Városi Televízió Szeged műsorán. A Mindentudás Egyeteme a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vezetésével és a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalásával jött létre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomás ápolók kétségei

Külföldre mennek vagy maradnak? Mit várnak az egészségügy átalakításától? Erre voltunk kíváncsiak,… Tovább olvasom