Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Júliustól a Fekete Sas utcában készülnek a VTV műsorai

Júliustól új helyen készíti műsorait a szegedi Városi Televízió. A Fekete Sas utcai épület felújítása megkezdődött, a stúdió felszerelésére a közbeszerzést kiírták. Egyik helyiség sem lesz nagyobb, mert a műemlékház falait nem mozgathatják. A teljes rekonstrukció nettó 85 millió forintba kerül.
Az építészek a falakat nem mozgathatják. Fotó: Frank Yvette
Megkezdődött a Városi Televízió régi stúdiójának felújítása Szegeden, a Fekete Sas utcában, ahol a műsorok a nyolcvanas évek végétől 2003-ig készültek. A Szeged TV megszűnésével az újjá alakult VTV nem a megszokott helyen kezdte meg működését, hanem a Csongrádi sugárúton a Telin Televíziótól és egy orosházi vállalkozótól bérelt stúdiót és irodákat. A Városi Televízió Szeged Kht. a két cégnek havonta közel egymillió forintot fizet.

A közgyűlés tavalyi döntése szerint öt évre – négyzetméterenként havonta ötven forintért – bérbe adták a kht.-nak a Fekete Sas utcai 178 négyzetméteres stúdiót valamint a Tisza Lajos körút 76 négyzetméteres szerkesztőségi helyiségét. Ez mára annyiban módosult – tudtuk meg Csala Gabriella stúdióvezetőtől –, hogy nem veszik igénybe a Tisza Lajos körúti irodákat, hanem a Kiss Ernő utca 3. szám alatt a Ritek Rt.-től bérelnek kilencven négyzetmétert. – A szerkesztőséget és a stúdiót egy udvar választja majd el és az informatikai összeköttetés is könnyebben megoldható – mondta a stúdióvezető.

Frekvencia

A magyar nagyvárosok közül Szeged az egyetlen, ahol csak kábelen érhető el a városi televízió adása. Miután az ORTT a Szeged TV-től visszavette a frekvenciát még új pályázatot nem írt ki, de várhatóan tavasszal a testület ezt megteszi. Csala Gabriella azt mondta: egyelőre fontolgatják a pályázat beadását, mert a digitális televíziózás miatt csak három évre kötik meg a szerződést, illetve a sugárzással járó többletköltség – az idén fél évre hatmillió forint lenne – nem biztos, hogy megtérül. A pályázat nyertese Szeged és tizenöt kilométeres körzetében sugározhat.

A Fekete Sas utcai épületben az építők már dolgoznak: hamarosan kicserélik az elektromos hálózatot, az elavult klíma- és szellőztető-, valamint tűzvédelmi berendezést. Az épület válaszfalait azonban nem mozdíthatják el, mert a ház műemlék, ezért a stúdió- és a vezérlőhelység mérete nem változik. Az építészeti munkák májusi befejezése után kezdődhet a vadonatúj stúdiótechnika beszerelése, amire már a kht. kiírta a nettó hetvenmillió forintos közbeszerzési pályázatot. Az érdeklődők megtekinthették a helyiségeket: a pályáztatás április végén zárul le és június utolsó hetében már a próbaüzemet tartják.

– A Fekete Sas utcából július 1-jén szeretnénk először adásainkkal jelentkezni – mondta Csala, aki elárulta: a teljes rekonstrukció költsége nettó 85 millió forint. A kht. felhatalmazást kapott a közgyűléstől, hogy a stúdiófelszerelésekre felvehet hetvenmillió forintos hitelt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmerült a visszaélés gyanúja a zöld ajánlócéduláknál

A területi választási bizottság szerint a visszaélés gyanúja is felmerült az ajánlószelvények… Tovább olvasom