Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Juro és Dóri, a nagy utazó

Öt éve vannak együtt. Imádnak utazni, különösen az egzotikus országokért rajonganak, de a munkájuk miatt is alig vannak itthon, Szegeden. yakorlatilag – ahogy ők mondják – bőröndben élnek. Nem szeretnek a magánéletükről beszélni, Tamás különösen nem. Lapunk kedvéért azonban kivételt tettek, és most először meséltek a kapcsolatukról, Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője és kedvese, Barta Dóra táncművész.
Barta Dóra táncművész és Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője és kedvese Fotó: Schmidt Andrea
– Azt mondják, ön igazi nehézfiú, művész úr...

– Igen, tudom, de nem is tagadom, hogy nehéz ember vagyok. Nem könnyű velem, még Dórának, a kedvesemnek sem. Zárkózott, kemény fejű vagyok, és utálok beszélni a magánéletemről. Nem is nagyon szoktam. Na, kérdezzen!

– Új élet jön az Új világ után?
– Bizonyos értelemben igen, mert ilyen nagy ívű produkcióban ritkán van alkalmam szerepelni – mondja Barta Dóra. – Felemelő érzés volt a színpadon állni, nagyon nagy sikerünk volt, de azért megkönnyebbülés, hogy túl vagyunk rajta.

– Művész úr, elégedett a táncosnőjével? Elvégre az Új világban is, mint sokszor máskor, ön koreografált, a művésznő pedig főszerepet táncolt.
– Részben mindig elégedett vagyok Dórival, részben pedig soha – magyarázza Juronics. – Egyrészt nyilvánvalóan azért foglalkoztatom, mert olyat tud, amit a legtöbben nem tudnak utánacsinálni ebben az országban, ugyanakkor állandó kritikusa is vagyok. Ő persze nehezen kezeli az én durva véleményformálásomat, és szeretné, ha többet dicsérném, de nekem az nem kenyerem.

– Otthon ki hordja a nadrágot?
– Sajnos keveset vagyunk otthon. Általában munka van, vagy utazunk, rengeteg időt töltünk autóban, így aztán nálunk az a kérdés nem merül fel, hogy ki az úr a házban. Amúgy sincs ilyen erőviszony, bár velem szerintem nem könnyű erőviszonyokat kialakítani – neveti el magát Tamás.

– Művésznő, hogy bírja ezt?
– Azt hiszem, nálunk mindenképpen Tamás hordja a nadrágot, bár én is nadrágban járok... De otthon konfrontálódunk legkevésbé, az igazán veszélyes terület számunkra a balett-terem. Otthon nagyon kiegyensúlyozott, harmonikus a viszonyunk, normálisan leosztott szerepekkel.

– Hazaviszik a munkát?
– Hazavisszük. Én ezt nem szeretem, de hazavisszük – mondja Juronics Tamás.
– Én vagyok a bűnös, én viszem haza a munkát és a balett-termi nézeteltéréseket – mosolyog Barta Dóra. – Az lenne a jó, ha nem lenne mit hazavinnem, ez az én nagy vágyam.

– Először jött a szerelem és utána a közös munka, vagy fordítva?
– Nem emlékszem pontosan... – válaszol zavartan Juronics.
– Erről Tamásnak kéne nyilatkoznia... Megismerkedésünk előtt jó néhány évvel láttam őt először színpadon, jelenség volt, és nekem nagyon sármosnak tűnt akkor is, és nagyon tetszett. Sőt a darab is nagyon tetszett. Azután ez megmaradt egy emléknek, egészen addig, amíg egyszer együtt nem dolgoztunk. Emlékszem, azt hittem, hogy Tamás gyűlöl engem, mert olyan furcsán, különlegesen nézett. Azt hittem, valami baja van velem – neveti el magát Barta Dóra. – Azután rájöttem, hogy talán érdeklem őt, és akkor beindult valami...
– Na, most már tényleg nagyon mélyre mentünk – neveti el magát Juronics Tamás is. – Én nem nagyon szoktam beszélni a magánéletünkről, még magunk között sem. Élem az életemet, élem a kapcsolatunkat, nem filozofálok, az biztosan a nők dolga.

– Művésznő, nem gondolkodott a gyerekvállaláson?
– Ez mindig két ember ügye, és nálunk most nincs szó gyerekről, jelen pillanatban nem foglalkoztat minket. Ebben a szakmában nem könnyű gyereket vállalni.

G. K. T.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barátnő a két Vetsera Mária

Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi barátnők. Furcsa véletlen, hogy nem csak a vezetéknevük azonos,… Tovább olvasom