Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Juronics rendezését meghívták az idei POSZT-ra

Szeged - Nyolc év múltán újra beválogatták a szegedi teátrum egyik produkcióját – Juronics Tamás Gogol-rendezését, a Háztűznézőt – a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.
Európa egyik idei kulturális fővárosában, Pécsett tizedik alkalommal rendezik meg június 3. és 12. között a hazai színházak seregszemléjét. A X. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramja a korábbi évek gyakorlatához képest egy hónappal korábban, már március elején ismertté vált. Az idei válogató Fáy Miklós újságíró, kritikus volt, aki a 2009. április 1. és 2010. február 28. között bemutatott magyar színházi előadások közül 120 produkció megtekintése után hozta meg döntését, amelynek értelmében a versenyprogramba került a Szegedi Nemzeti Színház produkciója, Gogol Háztűznézője, Juronics Tamás művészeti vezető rendezésében.

Jelenet a szegedi Háztűznézőből. Fotó: Karnok Csaba
Jelenet a szegedi Háztűznézőből.
Fotó: Karnok Csaba

A szegedi színház legutóbb a 2001/2002-es évadban ért el hasonló sikert: akkor a Zsótér Sándor által színre vitt Brecht-dráma, a Galilei élete szerepelt a megmérettetésen. A kritikusok és a szakmabeliek Pécsett figyeltek fel arra, hogy Willy Loman és Falstaff után Szeged színészfejedelme, Király Levente az olasz csillagász szerepében is rendkívüli alakítást nyújtott. Az elismerés sem váratott magára sokáig: 2002 őszén a színikritikusok az évad legjobb férfi főszereplőjévé választották Király Leventét, Zsótér Sándor pedig megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat.

Minek köszönhető most a szegedi Gogol-vígjáték sikere? – Azért szeretem a szegedi Háztűznézőt, mert érzékelhető a különbség a kötelező olvasmány és a színházi élmény között. Mert tiszteletlen a szerzővel, de szereti a nézőket. Mert más típusú színház, mint amihez hozzászoktunk, sok benne a mozgás, a mozgással történő kifejezés, ábrázolás, nevettetés. Lehet, hogy idétlen néha, de az idétlenség nagyon illik a történethez. Ahogy a derű is. Mert egy pillanatig sem vártam, hogy legyen már vége. És van kedvem megint megnézni – indokolta lapunknak döntését az idei szemle versenyprodukcióit kiválasztó Fáy Miklós, a Népszabadság, valamint az Élet és Irodalom kritikusa.

Olvasóink írták

  • 1. Szögedi 2010. március 06. 22:57
    „Nagyon helyes! A Pillantás a hídról óta nem volt ilyen szenzációsan jó próza szerintem. Bevallom 4szer láttam és megunhatatlan, jó rendezés. Pataki zseniális, Magyar Attilával együtt, nagyon jó Savanyú, Borovics és a többiek.Kötelezővé tenném a megnézését:-D Remélem lesz díj is belőle”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi gyerekeknél járt a humoros rímzsonglőr

Varró Dániel költő tegnap a tarjáni két tannyelvű általános iskolában vendégeskedett. Az író-olvasó találkozó után végignézte meseregénye, a Túl a Maszat-hegyen próbáját, amelyben a tanintézmény összes diákja szerepel. Tovább olvasom