Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

K. András ma beismeri, hogy ő gyújtotta fel Henit

Úgy tudjuk, K. András ma beismerő vallomást tesz, elmondja, hogy ő gyújtotta fel Pénzes Henriettát, és a többi bűncselekményt is ő követte el a 18 éves magyarcsanádi lány ellen. A három hónapja letartóztatásban lévő, 15 éves makói fiú ezt közölte családtagjaival is. Henrietta édesapja kétli, hogy „a gyerek" a gyilkos.
K. András cipőjének nyomát is megtalálták Fotó: Szabó Imre
– „Beismerő vallomást teszek! Mindent magamra vállalok! Egyedül tettem!" Ezt mondta nekünk a legutóbbi látogatásunkkor – árulta el lapunknak K. András édesanyja. A két gyermekét egyedül nevelő asszony ennek ellenére még most sem akarja elhinni, hogy a fiú egyedül követte el az egész országot megdöbbentő bűncselekményt. Szerinte amellett, hogy a fia nem „olyan", nehéz elképzelnie, hogy valaki egyedül elbírjon a nála harminc centivel magasabb és ugyanannyi kilóval nehezebb áldozatával.

– Akkor az igazi gyilkos megússza! Továbbra sem hiszem, hogy a gyerek az egyedüli tettes – kommentálta a fentieket Pénzes Henrietta édesapja, Pénzes Sándor. Az apa azt is hozzátette: nagyon kíváncsi, hogy K. András részletesen el tudja-e, el meri-e mondani, mi és miért történt négy óra és fél kilenc között.

Mint azt már többször is megírtuk, július 20-án, a reggeli órákban, egy felismerhetetlenségig összeégett fiatal nő kért segítséget Makótól néhány kilométerre, a királyhegyesi út melletti földeken dolgozóktól. Nekik még el tudta mondani, hogy megtámadták, kirabolták, megkötözték, megerőszakolták, benzinnel lelocsolták, felgyújtották és otthagyták. A tettest nem nevezte meg, de azt még hozzátette, hogy támadója egy fiatal, vékony cigány fiú volt.

A lányt súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel, válságos állapotban szállították előbb Szegedre, onnan Budapestre. A rendőrség közben kiderítette, hogy az áldozat magyarcsanádi, a neve Pénzes Henrietta, és 18 éves. Előző este, éjszaka, együtt szórakozott makói barátjával, a 27 éves S. Norberttel. A férfit tanúként hallgatták ki. S. Norbert bizonyítani
Új szereplők: Lőrinczy György és Tombácz Tamás

K. András szerdai kihallgatása a szereplőket tekintve némileg eltérő lesz a korábbiaktól, ugyanis azon először vesz részt a kirendelt védője, Tombácz Tamás és a nyomozást felügyelő, majd a vádat képviselő Csongrád megyei főügyész, Lőrinczy György. K. András eddigi kihallgatásain a kirendelt védőt helyettese, Tenke Anna képviselte.  
tudta, hogy hajnali négy órakor elköszönt Pénzes Henriettától és a lányt K. Andrásra bízta, akit arra kért, Henit kísérje el a buszmegállóig.

A rendőrök kezdetben a 15 éves fiút is tanúként hallgatták ki. K. András azt mondta, sehová nem kísérte a lányt, négytől reggelig otthon aludt.

Tagadta, hogy bármi köze lenne a szörnyű bűncselekményhez. Különböző, zavaros történeteket adott elő, de a bűnügyi technikusok megtalálták cipőnyomait a helyszín közelében. Őrizetbe vették, másnap pedig letartóztatták. Pénzes Henrietta ékszerei és mobiltelefonja máig nem került elő.

K. András július 21-i letartóztatása óta csak egyszer tett vallomást. Abban tagadta, hogy részt vett a Pénzes Henrietta elleni bűncselekményekben, ugyanakkor arra utalt, hogy a tettes a lány barátja, S. Norbert lehetett.

Pénzes Henrietta anélkül, hogy visszanyerte volna eszméletét, augusztus 10-én meghalt. A rendőrség ezután már nem különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlet alapos gyanúja, hanem emberölés miatt folytatta a nyomozást. K. András azóta nem tett újabb vallomást.

Vádemelés előtt

– A nyomozás a vége felé jár, az ügyben nem merült fel más gyanúsított – tájékoztatta lapunkat Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arra a kérdésre, hogy mikor küldik meg az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek, pontos napot nem tudott mondani. Az előbbiekhez még annyit hozzátett, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk a kiegészítő szakértői vélemények.  
Szeptember 12-én a Csongrád Megyei Főügyészség vezetője, Lőrinczy György és a megyei főkapitány, Lukács János együtt jelentette be, hogy számos bizonyíték támasztja alá K. András bűnösségét. Például július 20-án benzint vett egy másfél literes műanyag flakonba a házukhoz közeli benzinkúton; a bűncselekmény helyszínétől pár méterre rögzítették cipőjének és robogójának nyomait, valamint ugyanott járművéről levált festékdarabokat is találtak. A szagazonosítás is a fiú ellen szól, sőt az időközben elkészült szakértői vélemények is az ő bűnösségét támasztják alá. Ráadásul a DNS-vizsgálat cáfolta K. András korábbi kijelentését, mely szerint nem közösült az áldozattal.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi újoncok a képviselők között

Hét újonc került be a negyvenkét tagú szegedi közgyűlésbe. Hatan a jobboldali pártok támogatásával,… Tovább olvasom