Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Kabostól Chubakkáig – filmzenék a színpadon

Hangosfilm címmel ad közös koncertet a Cotton Club Singers és a Hot Jazz Band kedden este Szegeden. A két zenekar nem csupán a 20-as 30-as évek filmjeinek muzsikáját eleveníti fel, játszanak dalbetéteket a Star Warsból és a Derrickből is.
Mintegy tíz éve ismeri egymást a Cotton Club Singers és a Hot Jazz Band. Bár az egyik zenekar modern elemekkel ötvözött zenét, a másik pedig az 1920-as, 30-as évekből eredeztethető tradicionális dzsesszmuzsikát játszik, 2001-ben egyszer már összeálltak egy közös koncertre, nagy sikerrel. Szegeden kedden este élvezheti Hangosfilm című közös koncertjüket a közönség, amelyre igazi különlegességekkel készülnek.

– A konzervatív és a modern muzsika keveredik ezen a koncerten, éppen ettől olyan izgalmas – mondta László Boldizsár, a Cotton Club Singers énekese. – A Hot Jazz Band és a Cotton Club Singers zenéje külön világ, mintha egy színpadra eresztenék Csortos Gyulát a maga konzervatív lakáj figurájával, és Eperjes Károlyt a modernizált Hyppolitból... Mindketten egészen másképp formálják meg ugyanazt a szerepet. S visszavezetve a párhuzamot a zenekarra: mi is másképpen dolgozzuk fel ugyanazokat a zenéket.

A koncert alapja a Kabos Gyula–Jávor Pál fémjelezte régi magyar film világa lesz, a Hot Jazz Band például játszik majd a Hyppolit, a lakáj betétdalaiból. Rengeteg instrumentális egyveleggel is készülnek, innen az est humoros mottója is: Kabostól Chubakkáig. Ez pedig elárulja, hogy a közönség hallhatja a Fellini-alkotások betétdalait, a Derrick fülbemászó muzsikáját, a Minden lében két kanál és a Star Wars zenéjét is. Nem maradnak ki persze a sorból a 20. századi francia és orosz filmek zenéi sem.

– A zenekarral gyakran játszunk Szegeden, de filmzenéket tőlünk eddig ritkán hallhatott a város közönsége. Idén szerettünk volna valami különlegességet, újdonságot hozni a szegedieknek – tette hozzá László Boldizsár. Úgy gondolja: ez a műsor a zenekar felnőtté válásának egyik alapköve volt. Erre a lemezre nagyon nyugodtan készültek, úgy, ahogy mindig is szerettek volna dolgozni, és ezt a nyugalmat a Hangosfilm összeállításakor, próbáin és stúdiómunkáiban érezték először.

A Cotton Club Singers és a Hot Jazz Band Hangosfilm című koncertje kedden este 7 órakor kezdődik a Szegedi Ifjúsági Házban, A XI. őszi kulturális fesztivál rendezésében. Jegyek elővételben a Délmagyarország és a Délvilág ügyfélszolgálatain, az előadás napján pedig a helyszínen kaphatók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magukon kezdik a megszorítást

Kevesebb pénzből működik majd az új szegedi közgyűlés: harminc százalékkal, 45 ezer forinttal… Tovább olvasom