Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 06. 19. szerda - Gyárfás

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Kalandpark is épül a Laposon

Kalandpark is épül a Laposon

Szeged - Két bérlője is van a Laposnak, az egyik strandot csinál, a másik kalandparkot épít. Egymásról eddig csak lapunkból tudtak.

Gonda Zsuzsanna - 2012.07.13. 08:05
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Két bérleti szerződést is aláírt az Ativizig az eddig elhanyagolt Laposra, így nemcsak strand, hanem kalandpark is épül a területen. Korábban megírtuk, hogy a NOD 2001. Catering Kft. egy öt évre szóló szerződés értelmében strandot létesíthet az egyébként állami tulajdonú területen, és kiderült az is, hogy ezt a Partfürdőt és a mellette lévő szabad strandot üzemeltető Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-vel közösen képzeli el.

Cikkünk megjelenése után telefonált szerkesztőségünkbe Balatonfüredről Fejes József azzal, hogy ő is szerződött az Ativiziggel. A vízügyi igazgatóság és a Gasztro-Head Kft. szerződése értelmében a Lapos fás területén kalandpark épül úgy, hogy a Belvárosi hídtól számított 120 méter a NOD 2001. Catering Kft.-é (itt lesz fürdő), és utána kezdődik a Fejes József által bérbe vett terület (itt lesz kalandpark egy hektáron).

Füreden már működik a kalandpark. Fotó: a kalandpark honlapja
Füreden már működik a kalandpark. Fotó: a kalandpark honlapja


Strand folyamatban

A NOD 2001. Catering Kft. ügyvezetőjétől, Papp Róberttől, valamint Sódar Istvántól, az IH igazgatójától is érdeklődtünk az együttműködés részleteiről, a meglévő, és az épülő szabad strand nyitásáról. Papp Róbert közölte, hogy nem kíván válaszolni kérdéseinkre. Sódar István e-mailben azt írta: „a szabad strand megnyitását elsősorban a terület szennyvíz-elvezetési problémája, és a Tiszából vett vízminták minősége akadályozta. A fürdőhely-kijelölés folyamatban van, amint a hatósági engedélyek rendelkezésre állnak, a szabad strandot haladéktalanul megnyitom. A Lapos üzemeltetőjével szakmai együttműködésről tárgyaltunk. A látogatók érdekeit szem előtt tartva a két terület üzemeltetője együttműködik, egymást támogatva, és szolgáltatásaikat kiegészítve."

Fejes Józsefnek az országban több helyen – Balatonfüreden és Csopakon – van hasonló létesítménye. Azt mondta, fákat nem fognak kivágni, és nem is károsítják azokat, a drótkötelek és a leállók, amelyekre a játékosok megérkeznek, nem érintkeznek közvetlenül az élő fa törzsével, ráadásul ez utóbbi állítható is, a fa fejlődésének ütemében.
A terület ártér, de ez a bérlő szerint nem jelent gondot, a kötélpálya egy esetleges árvíz után egy hónapos munkával visszaállítható eredeti állapotába. A park egyébként kora tavasztól késő őszig tart majd nyitva. A munkálatok szeptemberben kezdődnek, vagyis jövő szezonra elkészül a 73 millió forintos beruházás, amelyre a bérlő uniós támogatást nyert mintegy 50 millió forint értékben.

– Ritkán járok Szegeden, de akkor nyitott szemmel – válaszolta Fejes József arra a kérdésre, hogy hogyan talált rá a helyszínre, amely szerinte tökéletesen megfelel kalandparknak: a fák magasak, erősek. Érdeklődött a tulajdonos iránt, járt többek között a polgármesteri hivatalban is, és – mint mondta – mindenhol támogatták az ötletét. Végül június végén megkötötte a szerződést a vízügyi igazgatósággal. Azt viszont már lapunkból tudta meg, hogy a Laposon más is építkezik. A két vállalkozás profilja nem üti egymást, bár tény: mindkét helyszínen lesz büfé is. A két bérlő tegnap már tárgyalt egymással.

Szegeden egyébként nem csak Fejes József lát fantáziát a kötélpályában, a Szegedi Vadaspark pályázatot hirdetett meg egy 47 ezer négyzetméteres kalandpark építésére. A pályázatokat július 24-éig nyújthatják be azok a cégek, amelyek felépítenék és üzemeltetnék a létesítményt.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Akciós szállás Oázis Apartman és Étterem Tihany ★★ 3 225 Ft /fő/éj Akciós szállás Siofoki Riviera Siófok ★★★★ 2 250 Ft /fő/éj

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 21 hozzászólás
Moderálásra küldöm 21. Anmari51 2012.07.15. 17:37

Anmari51

Biztos lát benne az ötletgazda nyertes pályázó lehetőséget nyilatkozta ritkán jár Szegeden de akkor nyitott szemmel szokott közlekedni, ez itt jó lesz. Szerintem meg elég volna a Vadasparkban egy kalnadparkot kialakítani, ott elég nagy területet szántak rá, és Újszegeden van már írta valaki az Ekoparkban. A Tisza parton a kultúrált starndolási lehetőséget kéne biztosítani a laposnál mint korábbi években ingyenesen, vagy nagyon jelképes megfizethető belépődíjért. Cserében legyen tusoló, wc, öltöző és büfé, tisztaság és biztonság.

Moderálásra küldöm 20. öregvegyész 2012.07.15. 13:57

Állatok! A város belső parti részeit ezek szerint zug-privatizálták! Mossa el őket a nagy árvíz!Ezek beszélnek arról,hogy a Tisza a város főutcája,amikor lassan nem lehet majd a partját megközelíteni.

Moderálásra küldöm 19. alfoldi 2012.07.15. 01:29

Mi van a partfürdővel?

Egy hét után már el is ült minden?

Kell a szegedieknek a partfürdő!

Ne hagyjuk egy milliárdos játékterepévé válni ezt is!

Moderálásra küldöm 18. alfoldi 2012.07.15. 01:27

Nem lehetne a Tisza medrét úgy rendezni, hogy fürödni lehessen benne?

Ez alatt azt értem, hogy a víz alatti rész lassan mélyüljön, és fokozatosan, kiszámíthatóan.

Nem lehetne az, hogy a víz alatti part ne legyen lépcsős?

Csonrád mintájára, nem lehetne a szegedi Tisza-partot rendezni?

Moderálásra küldöm 17. Zs 2012.07.13. 21:47

A füredi sem lehet 6-8 misinél többet érő... :) 73m? ezt is csak a lenyúláspályázatíró-értékelő mutyi + médihekkerek veszik be...

Moderálásra küldöm 16. Horthyszobor 2012.07.13. 20:07

Komolyan mondom ennyi fantáziátlan vállalkozót... No és ezt még az Európai Unió is támogat... Vicc ez a világ.

Moderálásra küldöm 15. Tambitoma 2012.07.13. 20:03

73 millió forintos beruházás, amelyre a bérlő uniós támogatást nyert mintegy 50 millió forint értékben.

vagyis megcsinálja 10 millából! Ez a tiszta üzlet!

Moderálásra küldöm 14. Egyolvasó 2012.07.13. 17:44

7. davido 2012.07.13. 10:28

A kérdés, hogy a terület szabadstrand marad-e, tehát fizetés nélkül is be lehet-e majd menni a területre, vagy ezt is körbekerítik, kisajátítják.

Jézus koporsóját sem őrizték ingyen.

Moderálásra küldöm 13. eleonóra 2012.07.13. 16:19

A Partfürdő nem éredekel senkit ha már a szennyvíz elvezetés megoldódott? Tavaly nagyon jó volt és sok gyerekes és kisnyugdíjas is meg tudta fizetni a belépőt.

Moderálásra küldöm 12. nanemaaa 2012.07.13. 14:46

A kalandpálya építése már megkezdődött! Első szakasza a Dugonics tér és környéke. A kíváncsi járókelők már most próbára tehetik képességeiket a változatos kihívásokat felsorakoztató szakaszokon.
Azon meg azóta nem csodálkozom, hogy a kötélpályák sokasodnak, mióta Kövér lett az OGY elnöke. Alighanem ez a 2014 évi választási kampány "vezérfonala" lesz. Rajta a már ismert felirat: "Kötelet mindenkinek aki nincs velünk!"


21 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...