Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Kamionos gyorsulási versenyt rendeztek Szegeden

Szeged - Füstölő gumik, bőgő motorok, több száz lóerő és hatalmas járművek - többek között ezzel találkoztak azok, akik vasárnap délután ellátogattak a XX. Nemzetközi Kamionos Country záró rendezvényére, a gyorsulási versenyre a szegedi Huszár Mátyás rakpartra.
Érdeklődőben pedig nem volt hiány, a több ezer néző megtöltötte a rakpart lépcsőit, amint figyelte, hogy melyik sofőr tudja legtöbbet kihozni járművéből a rövid távon. A kettesével rajtvonalhoz álló versenyzők több tucatnyi futamban mérték össze ügyességüket és járművük erejét. Az álló helyzetből startoló versenyzőknek néhány száz méteres távot kellett megtenniük, a legjobbaknak alig több mint tíz másodperc alatt.

A versenyen kiderült, hogy nem minden az akár hatszáz lóerőnél is erősebb gépeken múlik, sokat számít a sofőr rutinja és az, miként kezeli a kuplungot és a sebességváltót - feltéve persze, ha nem automataváltós járgánnyal állt rajthoz a versenyző. A technika ugyanis nem egy indulót megtréfált: akadt olyan sofőr, akit kétszáz lóerővel gyengébb motorral rajthoz álló vetélytársa hagyott faképnél kézi váltós járművével.

Fotó: Schmidt Andrea
Kamionsor a rakparton - hamarosan kezdődik a verseny.
Fotó: Schmidt Andrea

A kamionosok különböző taktikákat választottak, volt, aki szépen, komótosan pakolgatta följebb a sebességváltót, míg mások járművüket sem kímélve füstölő motorral és kerékkel lőttek ki a starttól.

Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a vegyesen induló versenyzők időeredményeit négy kategóriában értékelték: amerikai kamionok, 500 lóerő alatti, illetve feletti teljesítményű nyerges vontatók és platós járművek.

Fotó: Schmidt Andrea
A versenyzők kettesével álltak a rajthoz.
Fotó: Schmidt Andrea

Az abszolút győztes egy szalkszentmártoni kamionos lett 12,65 másodperces idővel.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. Gab182 2010. július 22. 15:11
    „Sziasztok.
    Kicsit megkésve de azért itt is találtok pár képet a Kamionokról.
    http://iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=185033172&userID=11184027&albumID=5571386”
  • 54. jozko 2010. július 19. 21:01
    „Én úgy tudom a "tempomat" a beállított sebesség tartására szolgál, "elengedett" gázpedállal. Ha a forgalmi helyzet úgy kívánja, "oda lehet rúgni", és akkor mehet padlógázzal. Ez a több milló dolog közül az egyik, amihez nem értek. Korábban csak szocialista verdákat hajtottam-de közpnti zárral: egy ajtót becsaptam, a többi kinyílott...
    53-Mignon-: Az 1954-ben született ismerőseim szinte mind szenvedélyes, becsületes emberek , élnek-halnak a vitáért, rendkívül mélyre tudnak ásni egy-egy témában a jó tájékozottságért! Inkább műveltek, mint intelligensek és emiatt, valamint az önfejűségük miatt könnyen el tudták veszíteni mindazt, amit az okosságukkal és a szívósságukkal szereztek. De meglepő módon képesek voltak bármikor ugyanott, ugyanolyan eredményesen folytatni...Önző alakok, de néha nagyon is belevetik magukat mások problémáinak megoldásába-sikerrel!Ha választhattak-választhatnak a biztonságos, nyílt vizi hajózás, vagy a szirtek közötti lavírozás között, szinte mindegyik a szirteket választja-nem félnek a zátonyoktól! Hajlamosak mindent egy lapra feltenni-főleg szerelmi téren. Az életük rendkívül viharos-nem rossz értelemben-és szerintem több boldogságot érdemelnének. De ők kitűnően érzik magukat. Remélem, Te is!”
  • 53. Mignon 2010. július 19. 20:36
    „Köszönöm Jozko, öszinten!

    56 leszek.”
  • 52. jozko 2010. július 19. 20:07
    „48, 50-Mignon-: Gratulálok-a becslésem szerint kb. 58. születésnapod alkalmából!
    Ha az új életedbe netán mégis belefér a kommentezés, újíts be egy ékezetes billentyűzetet!
    Akárhogyan is döntesz: Jó egészséget kívánok Neked!
    Jozkó”
  • 51. Teo 2010. július 19. 19:49
    „A klasszikus, ha valaki nem emlékezne.

    http://www.youtube.com/watch?v=xPIxR2Lb1rk&playnext_from=TL&videos=NKSNP9RMPSE”
  • 50. Mignon 2010. július 19. 19:37
    „En is gratulalok kedves Hozzaszolonk zsoltee0716 szülinapja alkalmabol!

    Nekem, holnap 20.-an lesz.
    Uj eletet fogok kezdeni!

    Nem szolok többet hozza, nem lesz többet "Mignon", es mas nick-nev sem.

    Sziasztok.”
  • 49. jozko 2010. július 19. 19:35
    „Gyorsulni 0-ról 100-ra, minél rövidebb idő alatt: n em semmi...
    Lassulni 100-ról 0-ra " secperc" alatt: na az a valami! És mennyivel nagyobb /lehet / a tétje!”
  • 48. Mignon 2010. július 19. 19:33
    „Ma reggel 7:32-kor tetted közze ezt a cikket.
    Semmi köze temat kiveve a tegnapi MTI cikkhez.

    Latom, fel akarsz mergelni.

    De, nem fog sikerülni!
    Mar, fel vagyok.”
  • 47. pandababa 2010. július 19. 19:33
    „zsoltee0716-tudom ez nem cikktéma-de a számok alapján,ha nem tévedek,akkor nemrég volt a szülinapod!
    Ha ez így van,isten éltessen sokáig!! :-) Így utólag is.”
  • 46. Mignon 2010. július 19. 19:30
    „"Abend" (der), nagybetüvel irando.”
  • 45. Mignon 2010. július 19. 19:00
    „Csaba!

    Ehhez a cikkhez nincs (!) ezidaig 44 hozzaszolas, csak a fele, 22!

    Amihez mi az elmult ejjel hozzaszoltunk, igaz, a tema ugyan az,
    de az egy masik cikk volt!

    Ehhez a Te cikkedhez meg nem is szoltam hozza.
    Különben, szep idönk van itt.

    Puszi.”
  • 44. Teo 2010. július 19. 18:43
    „http://www.youtube.com/watch?v=QmFrSZ2Mmmo&feature=related

    Kamionos film 1970-es évekből.”
  • 43. benzol 2010. július 19. 18:43
    „hivatalosan 89 Km/h. elektronikát kivéve lehet több is. Kicsit túlzónak érzem a 10 ből 7-8 kamiont ami megelőz, lehet hogy gond lehet az óráddal : ).
    Engem csak az M0-on előznek meg, de akkor 80-nal megyek.”
  • 42. Őszödi 2010. július 19. 18:43
    „Ez nem szennyezi a környezetet...áááááá dehogy!”
  • 41. segesvarics 2010. július 19. 18:40
    „39. hozzászólás deszkás 2010.07.19. 16:56

    Bocsi, azt hittem csak rosszul fogalmaztam. Van olyan elektronika ami kiköti. De kevés gépnél. A legtöbb 90-nel megy és ennyivel is előzik egymást :-(”
  • 40. Teo 2010. július 19. 18:35
    „http://www.youtube.com/watch?v=FybjoGA4i9s&feature=related”
  • 39. deszkás 2010. július 19. 16:56
    „SEGESVARICS! Jártam én is autópályán,10 kamionból 7-8 otthagyott a 140es tempó mellet.”
  • 38. utom 2010. július 19. 16:20
    „mi az h 89? szentes környékén volt már h 160ig jött utánam azt utána kezdett lemaradni...”
  • 37. horvathi 2010. július 19. 15:45
    „B. Nagy melyiket vezeti?”
  • 36. seawasp 2010. július 19. 14:30
    „Majd nem sietnének ennyire, ha lábbal kellene hajtani! :-D”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adósságkezelés: kétszer annyi a rászoruló

Pár hónap alatt elszabadulhat az adósságlavina, és elúszhat a lakás, ha nem kér segítséget az adós. A sok közösköltség-tartozás miatt hirdetést adott fel lapunkban egy közös képviselő. Tovább olvasom