Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Kampány 2014: nagy turnék várhatók

Szeged - Profi politikusnak is föladja a leckét az új választókerületi fölosztás, mert egymástól akár ötven kilométerre lévő településeket is összeköt, amelyek korábban nem tartottak kapcsolatot. A kormánypárti jelöltek – ha nem is kampány címén – már régóta járják a hozzájuk került falvakat, városokat.
Már a választási kampányban kiderül, mennyivel más feladat kapcsolatba lépni az eddiginél több településen több emberrel. Azután, hogy Csongrád megyében 7 helyett 4 egyéni választókerületet alakítottak ki, például a Szentes-központú 3-ashoz már nem 7, hanem 22 település tartozik: Árpádhalom, Baks, Balástya, Csanytelek, Csengele, Csongrád, Derekegyház, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Kistelek, Mindszent, Nagymágocs, Nagytőke, Ópusztaszer, Pusztaszer, Sándorfalva, Szatymaz, Szegvár, Szentes és Tömörkény.

A Tisza bal és jobb partját átfogó kerületben akad olyan község, amely lakosságának csaknem fele tanyán él, de van öt város is. Az egyik fertályon magas a munkanélküliség, a másik helyen működik a megye egyik legnagyobb élelmiszer-feldolgozó üzeme. Hasonlóan nagy távolságok vannak a 4. kerületben, ahová Algyő, Ambrózfalva, Apátfalva, Csanádalberti, Csanádpalota, Földeák, Hódmezővásárhely, Királyhegyes, Kiszombor, Kövegy, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Mártély, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros és Székkutas tartozik.



Az eltérő adottságok és feladatok miatt az eddiginél nagyobb munka lesz a képviselőség.

Már elkezdték a bejárást

A profi politikusok fölmérték, hogy a kampányban nem lesz elég idő az ismerkedésre, így – bár a meglévő képviselők még hivatalban vannak – a kormányoldal jelöltjei már hetekkel ezelőtt elkezdték a „bejárást", ismerkedést. A fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt.-nél december elején tartott ünnepségen, ahol egy vágópontot adtak át, a választókerület polgármesterei is jelen voltak, és stratégiát írtak alá, amely az összes szóba jöhető, fejlesztendő területet felsorolja, a termálkertészettől a feldolgozóiparon át a vadászturizmusig. Emellett Farkas Sándor, a Kinizsi vezérigazgatója, fideszes választókerületi elnök rendszeresen részt vesz e települések programjain. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pedig az utóbbi hetekben a 4. kerület településein tart fórumokat arról, hogy a kormány fejlesztési elképzeléseibe hogyan illeszkedik bele az adott falu, város. Ilyenkor jelen van a település polgármestere is – néhány helyen már nem biztos, hogy ez megismétlődik, amikor majd választási fórum lesz a rendezvény neve.

Humorista versus virágkertész

Ebben a helyzetben az országos ismertség és a tapasztalat szinte behozhatatlan előnynek számít, amit a többieknek nehéz lesz ledolgozniuk. Az eddig szegedi politikusok által képviselt algyőiek voksaiért például eddig a vásárhelyi Lázár János mellett a szintén vásárhelyi Tóth Ernő egyetemista (MIÉP), valamint Varga Péter apátfalvi polgármester (MSZP–Együtt–PM–DK), Kiss Attila makói állatorvos, agrárvállalkozó (Jobbik), Surányi Vivien makói dísznövénykertész (Magyar Munkáspárt), valamint az Orfűn élő, de Deszken született és Szegedhez kötődő Nagy Bandó András író, humorista (LMP) száll versenybe. A településen a Szegedtől való önállósodás óta szokás, hogy a választási fórumokra nem csak az adott párt szimpatizánsai mennek el. Herczeg József polgármester azt mondja, mindegyik jelölt fórumán részt fog venni, és kérdései is lesznek azzal kapcsolatban, hogyan képzeli a jelölt Algyő képviseletét. Óhatatlanul ki fog derülni, hogy az illető mennyire tájékozott. A független polgármester hozzátette, szerinte a nagyobb körzetek miatt most még inkább jellemző lesz, hogy az emberek döntését a pártszimpátia alakítja.

Szerintük jobb

Mindszent eddig Hódmezővásárhellyel közös kerületbe tartozott, most majd Szenteshez kerül. A szintén független Zsótér Károly polgármester egyáltalán nem bánja, hogy a mozgolódás már korábban elkezdődött, és ennek például olyan hozadéka lett, hogy a Tisza túloldalára, Baksra hívják csatornaprojekt-indítóra, vagy hogy városa Sándorfalvával a Pallavicini-örökség révén megtalálta a közös, ápolandó hagyományt. Szívesen írta alá a fábiáni nyilatkozatot is. – Nem hiszem, hogy minden mindszenti polgár részleteiben értené az államháztartás gazdasági mutatóit, az én elkötelezettségem azonban közismert a Fidesz–KDNP mellett. Ennek elsősorban az is oka, hogy az elmúlt négy évben a település 500 milliós adóssága megszűnt, és közel 6 milliárd forint érkezett ebbe a városba fejlesztési célokra, jóval több, mint a rendszerváltás óta összesen – érvelt Zsótér.

Hiába, hogy nagyobb kalapba került, Csanytelek csak jobban járhat – így látja Forgó Henrik polgármester. – Az utóbbi tíz évből nem tudok mondani olyan beruházást, amely az országgyűlési képviselő lobbimunkájának köszönhetően valósult volna meg. Pedig jó viszonyunk volt, és bár független vagyok, támogattam a kampányát. A mostani választókerületi elnök többet jön Csanytelekre, és szakmai rendezvényekre hív, amelyekre szívesen megyek – mondta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törnek a buszmegállók Sziksósfürdő felé

50-es táblát helyeztek ki Sziksósfürdő közelében a főúton. A helyiek szerint nem helyettesíti a kanyarodósávot. A múlt héten a subasai buszmegállót is összetörték az autósok. Tovább olvasom