Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Karácsonyi ajándék lesz az SZTE rektori hivatala

Szeged - Az SZTE rektori hivatalának földszintjén a falakat vakolják, a tetőn a gépházak épülnek. Az egyik belső udvar már üvegtetős, a másikban a liftaknákat szerelik. A régészeti kutatások és a hóesés miatti csúszást a tervek szerint június végére behozza a Ferroép Zrt.
Egy hónapos csúszást okozott a hóesés, és a vártnál gazdagabb régészeti leletek miatt kiterjesztett feltárás a Dugonics téri rektori hivatal felújítási munkáiban. Amióta a régészeti munkák lezárultak, és az idő is megenyhült, már lefaragott valamennyit a lemaradásból a kivitelező Ferroép Zrt. A cég vezérigazgatója, Nemesi Pál azt mondta, június végére behozzák a csúszást, tehát az átadás a tervek szerint alakul: karácsonyra megújul az épület.

Tavaly októberben kapta meg ünnepélyesen a műemlék épület kulcsait a Ferroép, hogy elvégezze a 2,5 milliárdos felújítást. Tegnap a vezérigazgató vezetésével az épület derekánál léptünk be, ott, ahol a minden szintet összekötő öntöttvas cselédlépcső indul. Mostanra elkészült a tető, a födém az első és második emeleten, és állnak a földszinti válaszfalak. A nyílászárókat kiemelték, készülnek az újak. A díszteremben a gipszstukkókat javítják, a földszinten a falakat vakolják.
Az egyik belső udvar acél tetőszerkezete már áll, az üvegtáblákat tegnap daru pakolta a helyére. Az árkádos helyiség aljzata néhol járható üveg lesz, amin le lehet majd látni a JATE-klubba. Vagy onnan föl – a fényviszonyoktól függ.

Épül a rektori hivatal KÉGALÉRIA

A másik udvar még nem áll ilyen jól, ott tovább dolgoztak a régészek, később kapta meg a kivitelező. Tegnap a liftaknákat szerelték. Ez az udvar is üvegtetős lesz, korábban megírtuk: a tervek szerint delegációkat fogadnak és kiállításokat tartanak majd ebben, és a „testvérében".
Az új tető alatt, a padláson most a gépházak épülnek, hangelnyelő falszerkezettel. Itt lesz még a dolgozóknak kialakított öltöző és zuhanyzó is. A padlásról rálátni a dísztermi rész tetejére, ahol a párkányon hamarosan a 4 szfinx ül. A képtári kutatások során fedezték fel, hogy az épülethez a négy alak is hozzátartozott, és a pályázati kiírás része volt a szobrok másának elkészítése. Ez április első felére várható, aztán a műemlék-felügyelet jóváhagyása után készülnek el a végleges, mintegy 150 centis szobrok.

Toldy utcai káosz

A közlekedés időnként kaotikus a Toldy utcában, ahol nemcsak áthajtani szabad, de parkolni is. Ha azonban beáll egy teherautó, az fél órára is elzárhatja a forgalom elől az utcát. A Somogyi utcában is renoválnak egy épületet, a Hoffer-házat. A két egymáshoz közeli építkezés még nagyobb káoszt okozhat, ezért a kivitelezők úgy állapodtak meg, hogy a Hoffer-ház felújítását a távolabbi végén kezdik. Amire a Toldy utca felőli rész következik, a rektori szerkezetépítési munkáival végez a Ferroép, a törmelék eltűnik, és a nagyobb teherautók is ritkábban fordulnak elő az utcában. Így elvileg a forgalom, és a két építkezés is tud majd haladni.

Régészek és liftaknaszerelők. Egyszerre dolgoznak. Fotó: Karnok Csaba
Régészek és liftaknaszerelők. Egyszerre dolgoznak.
Fotó: Karnok Csaba

Korsók, fazekak a föld alól

Az ásatás során a 16–17. századi szegedi lakosság mindennapi életében szerepet játszó tárgyak, elsősorban korsók, fazekak, üvegedények, illetve kályhaszemek töredékeit találták meg a régészek. Deák Andrea ásatásvezető régész szerint az előkerült tárgyak fontos adatokat szolgáltathatnak a szegedi lakosság anyagi kultúrájának, gazdasági tevékenységének, kereskedelmi kapcsolatainak kutatásához.

Olvasóink írták

  • 11. Amati 2010. március 25. 07:22
    „csakúgy mint a fürdőnél...”
  • 10. majdénmegmondom 2010. március 25. 03:33
    „Kinek? Az új vagy a régi rektornak? Persze mindegy mert úgy sem változik semmi.”
  • 9. Szögedi 2010. március 24. 22:12
    „De éreztem benne a humort én meg kicsit groteszk voltam. A lényeg a bugyuta címen volt! azért írtál TE is hasonló "bugyutaságot! Érted?? Szép estét!”
  • 8. cickányzat 2010. március 24. 21:30
    „4. Amati
    Csak ennyire tellik ? Jól megadtad nekik. Büszke lehetsz magadra.
    Kinn vagyunk veled a vízből.”
  • 7. gedeon 2010. március 24. 20:41
    „3. Szögedi
    Nem tartom bugyutának a hozzászólásomat. Neked ezek szerint nincs egy kis humorérzéked sem.”
  • 6. Amati 2010. március 24. 20:38
    „te még hiszel a mesékben?”
  • 5. macs 2010. március 24. 20:24
    „Amati,

    részleteket légyszí és a bizonyítékokkal irány a rendőrség/ügyészség!”
  • 4. Amati 2010. március 24. 19:57
    „nagyon durva korrupciós dolgok vannak itt a háttérben...”
  • 3. Szögedi 2010. március 24. 18:43
    „Olyan bugyuta volt Gedeon hozzászólása mint maga a cím,ő csak hasolnlítani akart hozzá valószínű.
    Én vagyok valószínű a legboldogabb ember a városban, hogy csinálják és nyilván fantasztikusan szép lesz méltó régi nagy híréhez szó se róla!
    De!! Nem ajándékba kapjuk!! Megcsinálják a kivitelezők súlyos milliárdokért részben ami mi adó forintjainkból. Végzik a dolgukat! Amikor építették akkor is sok pénzébe került a felépítése a fenntartása is valamint a felújítása most vagy éppen bármilyen egyetemi épületnek a felújítása építése stb.
    Ha én egy étterembe dolgoznék és adok vkinek egy hamburgert mert éhes akkor ő kifizeti nekem én meg odaadom. Nem ajándékbe kapja! Ennyit akartam csak...”
  • 2. Szecskamester 2010. március 24. 15:49
    „szép volt gedeon!”
  • 1. gedeon 2010. március 24. 10:26
    „"Karácsonyi ajándék lesz az SZTE rektori hivatala"
    Arra azért kíváncsi leszek, hogy hogy fér be a karácsonyfa alá.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védik magukat a szegedi taxisok

Az egyik szegedi taxitársaság ügyvezetője szerint „megvannak az eszközeik a problémás utasok leszerelésére". Tovább olvasom