Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Karácsonyi halkavalkád: a legtöbb asztalra ponty kerül

Szeged - A többség a pontyot keresi, a lazac és a pisztráng pedig olcsóbb a harcsánál. A halárusok előtt már ezüsthétvégén sokan álltak sorban a karácsonyi halászlé elengedhetetlen hozzávalójáért.
– A ponty és a kárász már most jól fogy, de a szürkeharcsát nem igazán „bántsák" – magyarázta Kotogány Károly. A Mars téri halárusnak talán mi hoztuk meg a szerencsét: nem sokkal ezután harcsát kért tőle egy házaspár. A több mint háromkilós tiszasülyi ragadozóért négyezer-hétszáz forintot fizettek.

Kotogány Károly tiszasülyi halat árul a Mars téri piacon Fotó: Frank Yvette

Nemcsak a Mars téren, a Cora Áruházban is sokan keresték ezüsthétvégén az élő halat, de a Fehér-tóhoz is egyre többen kocsikáztak ki a karácsony egyik elengedhetetlen hozzávalójáért. A megkérdezett vevők azt mondták, a hosszú sorban állást akarják elkerülni a korai vásárlással. Mind élő halat vettek, amit megpucolnak, és jégre tesznek.

Szegedi halászlé tíz főre

Hozzávalók: 4 kg ponty, 1 kg vöröshagyma, 0,2 kg paradicsom, 0,1 kg őrölt paprika, 0,05 kg só. Elkészítése: A megtisztított pontyot kifilézzük, a halhúst 2 mm-es távolságokra a bőréig beirdaljuk, 5-6 dkg-os darabokra szeleteljük, enyhén sózzuk és a hűtőbe tesszük. A halcsontból, fejekből vöröshagymaszeletekkel alaplevet főzünk, zöldpaprika, paradicsom és só hozzáadásával. Egy óra főzés után az alaplevet átpasszírozzuk, visszahelyezzük a tűzhelyre, majd miután felforrt, belerakjuk az előkészített halszeleteket, meghintjük őrölt erős paprikával. 25 perc intenzív forralás után kész a halászlé.  
Akiben nincs ellenérzés a halpucolással kapcsolatban, az az élő halat vegye. Az élő ponty kilója 449 és 800 forint között mozog, míg felszeletelve a Mars téren 1260, a Cora Áruházban 1799 forintot kérnek kilójáért. A szeleteket a hiperben azonban kérésre filézik és irdalják is. A legdrágább a harcsa, aminél még az ínyenceknek való pisztráng is olcsóbb. Utóbbit azonban csak az áruházban láttunk: 1259 forintért. A szintén különlegesnek mondható lazac kilójáért pedig 1499 forintot kérnek. Mindhárom helyen – Fehér-tó, Mars tér, Cora – friss és magyar a hal. Az áruházba a ponty a Fehér-tóról, az említett pisztráng Szilvásváradról „úszik", de még az afrikai harcsa is hazai termék. A tengeri halak szintén frissek, de ezeket Franciaországból hozzák.

– Kilencven százalékban konyhakészen viszik el tőlünk a halat – mondta Sztanó János, a Szegedfish Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember elmondta, a vásárlók többsége telefonon rendeli meg tőlük a halat, de a vevők a Fehér-tón személyesen is kiválaszthatják a karácsonyi asztalra való állatot.

A hal szeleteléséért, filézéséért és irdalásáért a Fehér-tón egyébként 150-250 forintot kérnek darabonként.

– Az egy főre jutó éves halfogyasztás az országban három és fél kiló. A magyaroknál pedig egyértelműen a ponty a sláger – tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Advent a szegedi Csillagban

A Csillag börtönben misézett tegnap délelőtt szegedi kollégája, Kiss-Rigó László vendégeként a pécsi… Tovább olvasom