Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Karcsikát még mindig rejtegeti az apja

Most is hiába kereste gyermekét a megadott isztambuli címen a szegedi Bogosné Papp Edina, Karcsikát ezúttal sem láthatta, kisfia az apjával együtt eltűnt.
– Most is, mint két hete, a nagyszülők házához mentünk az ügyvéddel és a végrehajtóval. A tolmács ezúttal nem tartott velünk, viszont ott volt a magyar konzul – mesélte a szegedi Bogosné Papp Edina, a tavaly július 11-én elrabolt és azóta Törökországban rejtegetett Tüysüz Mehmed Karcsika édesanyja, aki pénteken ismét elutazott Isztalbumba, hogy láthassa a fiát. – Szombat délelőtt tízkor kellett volna találkoznunk, este hatig maradhatnánk együtt, de csak a nagyszülőket találtuk otthon, akik ugyanazt mondták, mint két hete: nem tudják, hol a gyerekem és az apja.

Mint azt korábban megírtuk, a törökországi bíróság első fokon ugyanúgy az anyának ítélte a kisfiút, mint korábban a magyar. Az ítéletet azonban nem lehetett azonnal végrehajtani, mivel az apa fellebbezést nyújtott be, Edina emiatt nem hozhatta haza a gyerekét. A bíróság akkor arról is döntött, hogy az anya kéthetente láthatja fiát, a mostani lett volna a második láthatás.

Bogosé Papp Edina még napokig Isztambulban marad. Kedden újabb tárgyalás vár rá, ez a bíróság is a gyermekelhelyezésről dönthet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felgyújtottak egy keresztet a volt Gyevi temetőben

Felgyújtottak egy fakeresztet a közelmúltban felszámolt Gyevi temetőben Szegeden - tájékoztatta egy… Tovább olvasom