Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Karnyújtásnyira a Chevrolet

Négyfordulós nyereményjátékunkkal befordultunk a célegyenesbe. Miután tegnap ötven darab ötezer forintos ajándékcsomagot sorsoltunk ki előfizetőink között, máris arra készülünk, hogy szombaton a vásárhelyi Alfa Autóházban feltegyük a koronát összjátékunkra: sorsoljuk a fődíjat, a 3 millió 200 ezer forint értékű, metálbordó Chevrolet Lacettit – 59 ezer 563 nevezési szelvény érkezett idáig, de a szám péntekig még nőhet.
59 ezer 563 boríték – az ötven ajándékcsomag tegnapi sorsolásán, Pintér Melinda marketingmunkatárs, dr. Kopcsányi Katalin közjegyző és V. Fekete Sándor főszerkesztő-helyettes vett részt Fotó: Schmidt
Ahogy a decemberben elindított négyfordulós nyereményjátékunkba soha nem látott nagy számban bekapcsolódó előfizetőink nyomon kísérhették, az autó érkezését sorozatos nyerési lehetőségek jelzik. Kezdtük 10 darab ötezer forint értékű ajándékcsomaggal, aztán folytattuk 20 darab ötezer forintos Mol vásárlási kártyával, tegnap pedig már 50 darab ötezer forintos ajándékcsomag talált gazdára – az autós túrázókra gondolva – CD-tartó táskával, esernyővel, kulaccsal és más meglepetésekkel. (A nyertesek névsorát lásd keretes felhívásunkban.). Pár nap múlva, február 25-én pedig megtartjuk a fődíjsorsolást. Ekkor előfizetőink közül valaki egy 3 millió 200 ezer forint értékű, elegáns metálbordó Chevrolet Lacettivel megy haza.

A szombati nyilvános sorsolást délelőtt 10 órakor tartjuk Hódmezővásárhelyen, az Alfa Autóházban (Szántó Kovács János u. 149/A). A Délmagyarország, a Délvilág, Fortuna és előfizetőink közös ünnepére személy szerint is meghívtuk a tegnapi sorsolás nyerteseit, de természetesen bárkit szívesen látunk az eseményen. Akinek ezúttal nem kedvez a szerencse, a helyszínen a Rádió 7 boszorkányától érdeklődhet Fortuna terveiről. Ami biztos: az Alfa Autóházban szombaton nyílt napot tartanak, a bemutatott autókat bárki kipróbálhatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hamisítvány értékesebb, mint az eredeti?

Több mint kétszáz technikatörténeti értékű fényképezőgépet tekinthetnek meg az érdeklődők „A… Tovább olvasom