Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Kassza- és közönségsiker volt a szabadtéri játékok

A tervezetthez képest majdnem hatvanmillióval több bevételt könyvelhet el a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége. A pénzügyi siker látogatószám-rekorddal is járt: mintegy hetvenezren látták a Dóm téri és az újszegedi előadásokat. A legnagyobb közönségsiker: a Rómeó és Júlia.
A Szegedi Szabadtéri Játékok sajtótájékoztatója elárverezett jegyek bevételének átadása a Gyermek Klinika részére. Fotó: Karnok Csaba
A Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonját értékelte tegnap a fesztivál menedzsmentje. Eszerint: soha még ennyi látogató nem érkezett a Dóm téri előadásokra. Az eredetileg tervezett 185 helyett 243 millió forintos bevételt sikerült elérni. A Játékok szervezői a népszerű, egyben nívós előadásoknak, valamint a korán kezdett és megújított jegyértékesítésnek tulajdonították a jelentős sikert. Pászti Ágnes, az önkormányzat kulturális tanácsnoka hangsúlyozta, hogy jó ötlet volt leválasztani a szabadtérit a kőszínházról – mint azt az eredmények mutatják.

Kesselyák Gergely művészeti igazgató kiemelte, hogy az idei évadban sikerült olyan „népszínházat" csinálni, amit mind a közönség mind a kritikus szakma egyöntetű elismeréssel övezett, vagyis bebizonyosodott, hogy összeegyezethető egymással a kétféle siker. A Csárdáskirálynő kapcsán örömét fejezte ki, hogy Alföldi Róbert operett rendezése a fiatalokat is behozta a csillagtetős színházba. A dómszínpadi előadások „szüneteiben" az újszegedi szabadéri színpadon játszott János vitéz sikere pedig igazolta az új játszóhely létjogosultságát.

Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Kht. igazgatója a tudatos felkészülést, a magas szintű művészi teljesítményt és a szerencsét egyaránt az elmúlt évad alapfeltételei közé sorolta. – Mindig Isten kezében voltunk, de a sok közös ima, úgy látszik, segített – utalt az igazgató az előadások kiszolgáltatottságára – az időjárásnak.

Bátyai elmondta, a közel hatvanmilliós pluszbevételből fedezték az újszegedi színpad, a saját produkciók költségeit és a Rómeó és Júlia pótelőadását, így a kasszában 15-18 millió forint többlet maradt, amit műszaki felújításokra és a jövő évi műsor előszerződéseinek megkötésére szeretnének költeni. A 2006-os üzleti terv ugyan készen van már, de csak a szeptember 23-i közgyűlésen tárgyalják. Információnk szerint a Csárdáskirálynőt visszahívnák jövőre és Erkel Bánk Bánja is biztos befutónak tűnik.

A szabadtéri igazgatója megköszönte lapunk segítségét a jótékonysági jegylicitben, amelynek révén ötszázezer forintot adhattak át a Szegedi Gyermekgyógyászati Centrumnak. Ennek vezetői elmondták, a támogatással lehetővé vált, hogy külön kórtermet hozhassanak létre a koraszülött szívbeteg gyerekek számára.


Hetvenezer

Az előadások látogatottságának átlaga 87%-os volt, ami hetvenezer nézőt jelent a majd két hónapos fesztivál alatt. A legsikeresebb előadásra, a Rómeó és Júliára közel harmincezren váltottak jegyet. Az óriási érdeklődés miatt két előadásra még 1100 sétálójegyet is eladtak. A Csárdáskirálynő három előadása szintén telt házzal ment, mintegy tizenkétezer nézőt vonzott.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes úton járnak az öthalmi gyerekek

A közútkezelő hozzájárulása nélkül helyezték át Öthalomnál a buszmegállót a rendkívül forgalmas… Tovább olvasom