Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Kecskék Petőfitelepen

Vannak emberek, akik igyekeznek abból megélni, ami érdekli őket –, s azon is igyekeznek, hogy az érdekelje őket, amiből megélhetnek. Ha összejön nekik, irigylésre méltók –, ha nem jön össze, akkor kevésbé. A petőfitelepi Kókai Attila, aki kecskékkel foglalkozik, szeretne az előbbi kategóriába tartozni.
A kecsketartásból szerényen, de meg lehet élni Fotó: Schmidt Andrea
Naponta ingázik Petőfitelep és Röszke között Kókai Attila. Az egykori szabó- és szűcsmester a kilencvenes évek elején kezdett el kecskét tartani.

Félszázas nyáj

– Kiderült: tehéntej-allergiám van, és orvosi tanácsra kipróbáltam a kecsketejet – beszéli a rokkantnyugdíjas gazda. – Megpróbáltam, kitűnően bírtam, beszerezni azonban csak ritkán sikerült. Gondoltam, egyszerűbb venni kecskét egyszer, mint tej után szaladgálni sokszor. Ez be is jött: beszereztem egy anyaállatot, és onnantól elindult a kecskeáradat. A gidákat ugyanis néha el lehetett adni, néha nem. Főleg nem, így aztán most van egy negyven-ötven darabos nyájam Röszkén, hat darab – többet nem enged az önkormányzat – pedig itthon, az udvarban.

A nyáj teje azonban túl sok a jóból: a házaspár igyekszik értékesíteni, a fönnmaradó mennyiségből pedig Ilona asszony sajtot készít.

Évekkel ezelőtt egyébként még négy család is tartott a környéken kecskét. A tulajdonosok összeszövetkeztek, és közösen hordták a tejet Balástyára az átvevőhöz. Egy-egy emberre így csak a benzinköltség negyede jutott.

Napi ingázás

Ez még hozott pénzt, de azóta ketten felhagytak a tenyésztéssel, így pedig már nem éri meg. A mérlegen kicsit javít: a kecskehúst a család minden formájában szereti.

– Csak az az ingázás ne lenne! – mondja Kókai Attila. De van: a nyájat muszáj legeltetni, nem hagyható magára, s ez mind több benzinköltséggel jár. Naponta megy kocsival Petőfitelepről Röszkére – ez oda-vissza negyvennégy kilométer. Jelen pillanatban a kecskék tehát elsősorban mínuszt termelnek. A tulajdonos most gondolkozik: vagy megoldja, hogy valaki ott, helyben legeltesse őket – vagy az egész nyájat értékesíti.

A fenyőt is megeszi

Lenne is rá vevő, egy ismerős, aki nemzeti parki területen gazdálkodik, és ingyen legeltethet. A kecske ugyanis hozzájárul a terület eredeti növényállományának regenerálásához – ami nem oda való, azt lerágja. – Egyébként – mondja a gazda –, a kecske tényleg mindent megeszik, még a parlagfüvet, és a karácsony után ablakon kidobott, kiszáradt fenyőt is. Azaz nem mindent eszik meg, csak majdnem: a lucfenyőt elfogyasztja, a nordmann, s egyéb, puccos fenyőket nem.

– De azért a háznál mindenképpen marad hat kecske – beszéli a tulajdonos. Ezek között búr kecskék is vannak, és a tenyészbakért jelentős állami támogatás jár, s végül jó pénzért el is lehet adni. Ha így nem sikerül a hobbiból pénzt kihozni, akkor sikerül úgy. – Legalábbis remélem – teszi hozzá Kókai Attila –, különben új hobbi után kell néznem.

Nem szegény ember tehene

„A kecske a szegény ember tehene" – járta egykor a mondás. Ezért aztán a szocializmusban vissza is szorították a kecsketartást, mondván, nálunk nincs szegény ember, aki kecskét tart, a rendszer ellensége – mondja Miklós Dezső, az ercsi központú Alpesi és Szánentáli Kecsketenyésztők Magyarországi Egyesületének elnöke. E szemlélet vezetett oda, hogy az állomány rendkívül lecsökkent Magyarországon. Most azonban a fölívelés következik: az emberek igyekeznek egészségesen táplálkozni, így a kecske húsa, a teje és az abból készült sajt egyre keresettebb lesz. A kecskehús a juhéra hasonlít, faggyút viszont nem tartalmaz, mert a kecskefaggyú nem a húsban rakódik le.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi újoncok a képviselők között

Hét újonc került be a negyvenkét tagú szegedi közgyűlésbe. Hatan a jobboldali pártok támogatásával,… Tovább olvasom