Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Keddtől nem hajthatunk át az Anna-kútnál

Szeged - Csak a gyalogosok járhatnak át az Anna-kúti csomóponton keddtől, az autósok és tömegközlekedési járművek nem. A 2011-ben befejeződő, 29 milliárd forintba kerülő nagy szegedi villamosprojekt első, rögtön közlekedési káoszt is okozó munkálatai kedden megkezdődnek.
A villamosok két hónapig, azaz szeptember közepéig nem hajthatnak be az Anna-kúthoz, mivel kedden elkezdődnek a nagy szegedi villamosprojekt első látványos, és rögtön kényelmetlenséget is okozó munkálatai. Mint ahogy arról lapunkban már beszámoltunk: két hete az optikai kábelcserével kezdődött el a beruházás. Mit kell tudni a naponta villamosra szállóknak és az autósoknak? Az 1-es villamoson teljes hosszában autóbuszok szállítják majd az utasokat a pályafelújítás idején.

A Rókusi pályaudvar felől érkező autóbuszok a Madách és a Takaréktár utca felé kerülik ki az Anna-kúti csomópontot, majd a Széchenyi tértől eredeti útvonalukon haladnak tovább. Egyetlen megálló, az Anna-kúti helye változik meg ideiglenesen, helyette a Madách utca Kálvin tér sarkán lehet majd le- és felszállni. Visszafelé a Széchenyi térig változatlan az útvonal, innen azonban az 1-es villamost pótló autóbusz a 2-es busz útvonalát követi.

Keddtől lezárják az Anna-kúti csomópontot – Indul a 29 milliárdos projekt Szegeden. Fotó: DM/DV
Keddtől lezárják az Anna-kúti csomópontot – Indul a 29 milliárdos projekt Szegeden.
Fotó: DM/DV

A Tarjánból induló két villamosvonal egységes, 3-4-es számozással közlekedik majd, de csak a Kálvin térig, innen az utasoknak a Centrum áruházi megállóig gyalog kell átmenniük, majd a 4V-8-as jelű villamospótló autóbusszal folytathatják útjukat.

Akik pedig a 3-as villamossal szeretnének továbbmenni, azok a Dugonics téri körforgalomnál, a megszokott megállóból folytathatják útjukat villamossal.

Ugyancsak változik a 8-as trolipótló útvonala: ezen a járaton átmenetileg trolibuszok közlekednek a régi 8-as útvonalán, és a Lechner téri hurokban fordulnak vissza. A 10-es és 20-as számú Volán-buszok a terelés idején kihagyják az Anna-kúti megállót, helyette mindkét irányban a Dózsa utcai trolimegállóban állnak meg.


A buszközlekedés miatt a mellékutcákban megnő a forgalom, ezért a Madách, a Takaréktár és a Kiss Ernő utca egyes részein korlátozzák a parkolást. Ugyancsak nem lehet majd várakozni a Tisza Lajos körúton, az Anna fürdő előtt sem, mert ez már a munkaterület része lesz. A jelenlegi tervek szerint az Anna-kúti csomópontban szeptember közepéig tart majd a vágányzár.

Az autósok türelmét egy hónappal tovább kérik az építők. Az autók a párhuzamos mellékutcákban kerülhetik el a lezárt csomópontot, számukra nem jelöltek ki külön terelőutat. Néhány mellékutcában megváltozik a kötelező haladási irány, mivel a villamospótló buszok is ugyanitt közlekednek, s kanyarodásukhoz szélesebb hely kell. Az érintett utcasarkokon a parkolást is korlátozzák. Egyirányúsítják a forgalmat a Kiss Ernő utcában a Tisza Lajos körút felől a Széchenyi tér felé, ugyanakkor az utcába az autóbuszok a gépjárműforgalommal szemben fognak majd behajtani.


A Károlyi utcáról balra is fel lehet majd kanyarodni a Tisza Lajos körútra: a Széchenyi térről jövő forgalmat az Anna-kút kikerülésével így vezetik el a kiskörút felé. Feloldják a behajtási tilalmat a Széchenyi tér Kiss Menyhért utca felőli végén, így a Tisza Lajosról a tér megkerülése nélkül egyenesen fel lehet majd hajtani a Belvárosi hídra.

Térképeket osztogatnak

Kétféle térkép is készült a terelőútvonalak pontos feltüntetésével. Az autósoknak a Szepark munkatársai osztogatják a terelőútvonalakat tartalmazó térképet. Akik villamossal, busszal utaznak, a bérletpénztárakban és a járműveken juthatnak hozzá a szórólapokhoz.

Olvasóink írták

  • 8. dova 2008. július 13. 19:36
    „Végülis, igazad van DISY.”
  • 7. DISY 2008. július 13. 18:27
    „MOST SEM HAJTHATUNK ÁT!”
  • 6. ifj. Nagy Gábor 2008. július 12. 14:06
    „Kérdés, hogy átjárható marad-e kerékpárral az Anna-kúti tér széle, de azt hiszem, nem.

    Innentől a kerülő útirány a következőképpen alakulhat:

    Belváros felé:
    1. Vidra utca - Madách utca - Szilágyi utca - Tábor utca - Mérey utca - Feketesas utca
    2. Vidra utca - Kálvin tér - Takaréktár utca - Széchenyi tér - Károlyi utca - Feketesas utca

    (utóbbi rövidebbnek tűnik)

    Csongrádi sgt. felé:
    Feketesas utca - Kiss Ernő utca - Széchenyi tér - Horváth Mihály utca - Arany János utca - Kálvin tér - Vidra utca

    (ebben kicsit sz@rul néz ki a Takaréktár utca egyirányúsága miatt kialakuló könyök)

    Következtetések:

    1. befelé irányban kell egy balra terelő tábla a kerékpárosoknak a Kálvin tér sarkán
    2. kifelé pedig ki kell követelni a Takaréktár utca kerékpáros feloldását, ha valóban korlátozzás a parkolást, akkor ez az oda terelődő többlet forgalom ellenére is lehetséges”
  • 5. dova 2008. július 12. 13:42
    „MIlyen érdekes, hogy a kerékpáros forgalom meg sincs említve.
    Mintha nem is lenne.

    A Belváros kettő közül egyik kerékpáros tengelyét (értsd: nem lehet máshol szabályosan átkerékpározni) érinti a forgalmi terelés. Egyelőre, a fent leírtakból csak az vehető ki, hogy megtöbbszöröződik a Feketesas szembe-kerékpársávját keresztező forgalom.
    Az hogy az Anna-kútnál át tudunk-e majd haladni, az meg a DM szerint senkit nem érdekel.

    Úgy tűnik, hogy azt szeretnék, ha mi is "trendi módon" autóba ülve növelnénk a dugókat, szennyeznénk Szeged útjait.

    KÖSZÖNJÜK”
  • 4. zsebi 2008. július 12. 13:01
    „annak lesz a legkirágyabb, aki a 4-esről (tarjánból) az 1-esre(a Kossuth Lajos sgt vége felé) akar átszállni, mert annak a kakasos templomtól a centrumig, át kell vergődni az építkezésen...főleg majd ha esik az eső...pff...”
  • 3. ifj. Nagy Gábor 2008. július 12. 12:59
    „A trolipótló kifejezéshez csak annyit, hogy ennél jóval hosszabb ideig ilyennek aposztrofálták a 2-est és a 90-est is. Azok buszként indultak, nem is lett troli belőlük később sem, a 8-as viszont:

    1. korábban az volt
    2. később újra az lesz

    Ami a troli járatását illeti a Lechner térig, a pótlás idején így lesz. Állandó jelleggel átszállítani két hátralévő megállóra viszont nem igazán utasbarát művelet és ezt az utasok egyéb útirány választással hálálnák meg.

    A 7-esen végig van felsővezeték, ott azért érdemesebb trolit járatni. A vezetéket pedig a 8-as hátralévő részén azért nem "sikerült" kiépíteni, mert az Anna-kúti csomópontban lévő vezetékrengetegre ráaggatni még két trolivezetéket és troli-villamos vezeték keresztezést elég nehéz lett volna, ha egyáltalán lehetséges a mostani oszlopokkal, és ilyen rövid időre (2006 óta jár csak a hosszú 8-as) nem feltétlenül gazdaságos, hiszen most az egész vezetékrendszert is szétszedik ott és korszerűbb elemekkel építik újjá.

    A 7-es már korábban, 2004-ben elindult, ott adottabbak voltak a feltételek a vezetékek kiépítésére és nem volt az a probléma, hogy pár év múlva szét kell bontani az egészet.”
  • 2. Józsika 2008. július 12. 11:15
    „Muszáj hozzászólnom, mert évek óta irritál, hogy a Délmagyar folyamatosan trolipótlóként utal az SZKT által évek óta dízelüzemű buszokkal üzemeltetett 8-as járatra. Feltételezem, hogy a vonal a statisztikákban is Szeged nem létező 4. trolijárataként jelenik meg. Valami svindli ebben biztosan van, lehet, hogy így hozzájut a város valami környezetkímélő tömegközlekedési eszközökre adott támogatáshoz, mindenesetre meglepő, milyen jól asszisztál ehhez a helyi média.

    Még egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: ha a Tescó és a Lechner tér között ezek szerint trolibuszok is tudnak közlekedni, tehát a felső vezetékek ma is hibátlanok, akkor mért nem azok járnak? Akár a 3/4-es villamosoknak a cikkben említett közlekedési rendjéhez hasonlóan, tehát a Lechner térig troli járna, majd a Dugonics térig tartó rövid szakaszon (ahol ha jól tudom, máig nem sikerült kiépíteni a troli felsővezetékét, pedig közben a hosszabb, és feltételezhetően kevésbé forgalmas 7-es vonalé is kiépült) szállítaná trolilpótló az utasokat (?)”
  • 1. k 2008. július 12. 10:16
    „35-ös és 35Y-os nem fog járni jó lesz ha leveszik a térkép jelmagyarázatáról! Csak a 10-es és 20-as megy majd arra!
    Ráadásul új menetrend lesz ezeknek 36Y, 36, 75Y ,75, 20, 10.
    Letölthető innen: http://www.tiszavolan.hu/Teszt/Pages/GetMedia.aspx?id=145&type=dl”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől 45-en ásnak az M43-as nyomvonalán

Szeged - Megvolt az első kapavágás, hétfőtől gőzerővel dolgozhatnak a múzeum régészei az M43-as… Tovább olvasom