Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kék kerékpárt hozott a dzsinn

A szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán kapta meg a négy éves Vida-Szűcs Gellért álmai ajándékát, egy kék színű kis kerékpárt.
Biciklit kapott tegnap a nagybeteg négyéves Vida-Szűcs Gellért. A szegedi kisfiúnak ezzel leghőbb vágya teljesült. A sötétkék kerékpárt a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán a Csodalámpa Alapítvány munkatársai tolták be Gellért szobájába. A csomagtartón egy plüssmadár ült. A szőke kisfiú percekig szótlanul nézte a járgányt, passzivitása és rossz hangulata részben a kapott gyógyszernek volt köszönhető. Családtagjai és az osztály néhány orvosa azonban hamar felvidították Gellértet, felültették a nyeregbe és megszólaltatták vele a csengőt is.

– Eddig csak három bátyja kerékpárján gyakorolt, egy fél éve mondogatja már, hogy szeretne sajátot – mesélte az édesanyja.

Schumacher és számítógép

A Csodalámpa Alapítvány az életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekek álmait váltja valóra az egész országban, így Csongrád megyében is. Az öt éves újszentiváni Dzsenifer számítógépet kapott tőlük, a kiskundorozsmai Melindát a Bumeráng című műsorba vitték el, a szegedi Évit a Jóban Rosszban forgatására. A Hódmezővásárhelyen élő Krisztiánnak megszerveztek egy találkozót Michael Schumacherrel, a 12 éves makói Korinát pedig az Irigy Hónaljmirigy budapesti koncertjére vitték el.  
– Nagyon szeret játszani, eleven kisfiú – jellemezte öccsét Vida-Szűcs Katalin. Gellért hamarosan valóban feloldódott, és le sem akart szállni a kerékpárról. Felültette rá játék katonáit és a klinikán kapott csokoládényulat is, és csak azt sajnálta, hogy a szoba méretei és a karjába kötött infúzió miatt nem próbálhatta ki, mit tud igazán a bicikli. Tekerte egy kicsit papucsban és zokniban, végül úgy döntött, az előbbi a helyes viselet. Nővérét azzal ijesztgette, hogy neki kell őt kerékpáros körútjaira elkísérni, édesanyja viszont úgy gondolta, az egész család Gellért után futkos majd. A kisfiú jó tanácsot is kapott a klinika egyik orvosától: a túrák előtt vegyen fel sisakot.

Gellért betegsége júliusban derült ki. A kis beteg ezúttal csak rövid ideig tartózkodott a klinikán, tegnap délután haza is mehetett, így „terepen" is tesztelhette az ajándékot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavarrták Tamás alkarját

Tegnap már mozgatni is tudta ujjait az a 18 éves hódmezővásárhelyi fiú, akinek egy hete egy fémvágó… Tovább olvasom