Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Kék róka világító szemmel

Bagó Bertalan rendezésében sikerrel mutatta be a szegedi drámai tagozat Herczeg Ferenc Kék rókáját pénteken a kisszínházban.
„Különös asszony ő. Néha arra gondolok, olyan, mint a prém, amit a nyakában visel, a kék róka – nagystílű, költséges, és nem melegít. És hazug is, mint a kék róka." Cecile- ről, a feleségéről mondja ezeket a mondatokat Pál, a magyarországi édesvízi hidrákról budai villájában könyvet író szobatudós Herczeg Ferenc színművében, amit az elmúlt negyedszázad leggyengébb prózai szezonjának utolsó bemutatójaként vett elő a szegedi drámai tagozat.

A sok humorral fűszerezett, nagy rutinnal megírt dialógusokat tartalmazó szalondrámához Sántha Borcsa fekete-fehér-szürkében tartott, a múlt század első évtizedeit idéző elegáns jelmezeket tervezett, és a fekete-fehér díszletet is biztos ízléssel rakta fel. Finom, drága, fehér bútorok, kandalló tükörrel, fekete pianínó, a háttérben pedig – mintha egy nagy panorámaablakon át látnánk – időnként két világháború közötti filmrészleteket vetítenek andalító slágerekkel. Bagó Bertalan rendezése olyan, mint egy kedves, régi film dédanyáink korából. Sóhajtoznak is a szünetben a nosztalgikus hangulatba került idősebb hölgyek a nézőtéren: „Milyen szép!", „Milyen jó nézni!". Egymással beszélgető fiataloktól már azt hallom az előtérben: „Dögunalom!", „Hazamenjünk?". Valahol a kettő között félúton az igazság.

A királynői alkatú Szabó Gabit tényleg jó nézni Cecile szerepében: aranyló fürtjeiből ragyogó frizurát csináltak, az elegáns kosztümökben modellszerű, sudár szépasszony a színpadon. Ugyanazon a búgó hangon játssza végig Cecile mérkőzéseit a férjével, a féltékeny férjként viselkedő házibarátjával és potenciális szeretőjével. Metakommunikációjával is lebegteti a legfőbb kérdésre adott választ: Járt-e Cecile a Török utcában? Azaz: kit csalt meg kivel? Herczeg Ferenc nem a keményen dolgozó kisemberek számára írta a darabját, hanem kora unatkozó elitjének. Így aztán a problémák sem sorskérdések. Kellemes, felszínes csevegések, jól hangzó „örök igazságok" a felső tízezer társasági és házaséletéről, a budai villák úriasszonyainak piszok nehéz sorsáról. Ebbe beleférnek ilyen bődületes szentenciák is: „Minden víz a tenger felé igyekszik. Rendszerint azonban csak a pocsolyáig jut, és a szarvasmarha iszik belőle..."

Szabó Gabi Cecile és Borovics Tamás Sándor szerepében. Fotó: Karnok Csaba
Szabó Gabi Cecile és Borovics Tamás Sándor szerepében. Fotó: Karnok Csaba

A produkció legjobbja a Sándort, a szerelmes házibarátot virtuóz játékkal alakító Borovics Tamás. Durcás kisfiútól a féltékenyen tomboló dúvadon át a szenvedélyes szerelmesig sokféle arcot, hangszínt, érzelmet, valódi karaktervonást megmutat. Nála nem érzi a néző, mint másnál, hogy túlzottan a szövegre koncentrálna, hanem láthatóan éli a figurát, lubickol a szerepben. Hálás feladat jutott Kárász Zénónak, aki az orránál fogva vezethető örökös papucsférjet, a bamba professzort meg-megcsillanó humorral adja. Pált – vagy ahogy többször finomkodva emlegetik, Paulust – igazi beszűkült szakbarbárnak mutatja, aki úgy elmélyedt a roppant fontos édesvízi hidrák világában, hogy bárgyún csodálkozik mindenen. Ezt használja ki ötdiplomás, parlagon heverő gyámleánya, aki azonnal megragadja a

Cecile távozásakor kínálkozó alkalmat. Gidró Katalin ügyesen először álszent, megszeppent, a bonbont óvatosan elcsenő jelentéktelen naivára veszi Lencsit, hogy a második részben annál nagyobb legyen a kontraszt, amikor harsány ripacsériával hozza a divatos orientalisztika lázában égő, kimonóba bújt, rafinált, kifejlődött házisárkányt. Rédei Rolandnak mindig jól áll az amorózó szerepkör; a női hajfürtöket gyűjtő aviatikus Trill bárót talpig fehérben parádézó snájdig, szépelgő aranyifjúként kelti életre, akinek eszében sincs egyetlen asszonynál megállapodni.

A szerelmi háromszögeket már unhatta Herczeg Ferenc, talán azért tágította négy-, vagy inkább ötszöggé a sztorit. Ilyen pazar, könnyed írói technikával akár oktaédert is összehozhatott volna, hús-vér figurák, mélyebb emberábrázolás és igazi konfliktus nélkül az sem lenne ma már izgalmasabb. Darabja olyan, mint az előadás végén világító szemekkel megjelenő kék róka. Nagystílű, költséges, és még hazug is. De ahogy a nagy taps mutatta: igény van rá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

8 méteres hibát nem szabad védeni

Nagyon pontatlan a megyei földhivatali térkép, vagy csak kicsit, ezt vizsgálja a bíróság. 21 centis tévedés még lehet, 6-8 méteres azonban nem, ha mégis, és kiderül, javítani kellene.
Tovább olvasom