Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Kell-e ennyi pincér és szakács?

A vendéglátós szakiskolai képzés vezet a szakmák toplistáján. Az ilyen szakirányú osztályokat jelölik meg első helyen a legtöbben a végzős általános iskolások közül. A munkaügyi központ adatai szerint viszont vendéglátós végzettséggel igen sokan keresnek állást.
Tihanyi Melinda felszolgálónak tanul. Németországban szeretne elhelyezkedni. Fotó: Frank Yvette
Az ötvennégy Csongrád megyei középiskola közül tizenhétben van szakiskolai képzés. A megyében összesen kétszáztizenöt gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai osztályt indítottak. A tanulócsoportok kevesebb mint húsz százalékában tanulhatnak a diákok kétéves képzésben, azaz szakiskolában szakmát.

Akik nem mennek gimibe

A Csongrádi Sághyban és a vásárhelyi Kalmárban öt-öt, a szentesi Zsoldosban és a szegedi Mórában négy-négy osztályt is indítottak. Inkább túlkínálatról beszélhetünk, hiszen az általános iskolások tömegével gimnáziumokba jelentkeznek és csak végső esetben jelentkeznek szakiskolába.

Választási sorrend

Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának statisztikája azt mutatja, hogy a nyolcadikosok a pályaválasztásnál első helyen csak nagy ritkán jelölik meg valamelyik szakiskolai képzést. Mindössze a szegedi Krúdy Gyula és Móra Ferenc, valamint a vásárhelyi Corvin Mátyás középiskolában van egy-egy olyan osztály, ahol már akkor is be tudnák tölteni a férőhelyeket, ha a diákok csak egy iskolát választhatnának és nem nevezhetnének meg a jelentkezési lapjukon több intézményt is. A Krúdy kirívó példa, hiszen vendéglátó és idegenforgalmi szakát kétszer annyian jelölték meg első helyen, mint amennyi férőhelyet meghirdettek. Ebbe az osztályba, ha az összes jelentkezőt figyelembe vesszük, majdnem tízszeres volt a túljelentkezés.

Munkaerőpiac

A Csongrád megyei munkaügyi központ legfrissebb adatai szerint a kereskedelmi foglalkozásokra a legnagyobb a regisztrált álláskeresők száma. Az év első tíz hónapjában bejelentett 874 álláshelyre 1667-en jelentkeztek. A vendéglátóiparban 1,25 százalék az álláskeresők és a bejelentett állások aránya. Ezt követően már csak a faipari és az elektronikai foglalkozásoknál haladja meg a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyekét.

A vendéglátós szakma egyébként a diákok körében keresett: ezt bizonyítja, hogy a vásárhelyi Corvinban sincs beiskolázási gond. Szintén felkapottnak számít a szegedi Móra gépipari és elektronikus osztálya.

A mezőgazdászi szakma után főként a csongrádi Bársony István szakiskolában volt a legnagyobb az igény, a meghirdetett létszámnál csak egy fővel jelentkeztek – első helyen – kevesebben. A megye másik részén ebben a szakmacsoportban az ásotthalmi Bedő Albert szakiskolát keresik a diákok. A férőhelyek 85 százalékát már az első körben be tudták tölteni.

A vegyipar a fasorban sincs

Az építőiparban a hódmezővásárhelyi Kalmár és a szegedi Móra szakiskola játssza a vezető szerepet, de első helyen ezt a szakmát egyik helyen sem jelölik meg annyian, amennyi a férőhely.
Érdekesség, hogy a vegyipar után első helyen szakiskolában senki nem érdeklődött, de ugyanezen szakma szakközépiskolai képzésére már az első körben minden helyet elfoglaltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Requiem Gregor Józsefért

Zsúfolásig megtelt tegnap este a szegedi dóm, ahol a pénteken eltemetett Gregor József tiszteletére… Tovább olvasom