Délmagyar logó

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő 0°C | 9°C Még több cikk.

Kemény vádak az egészségügyi vitán

Második alkalommal rendeztek Szegedi Egészségügyi Kerekasztalt – a helyi problémákat vitatták meg tegnap késő délután. A szenvedélyes vitában Cser Ágnes pereskedést és szakszervezeti védelmet ígért – Ványai Éva pedig az új klinikai tömb megépítését féltette.
A megyeházán rendezett szegedi egészségügyi tanácskozáson megjelent – többek között – Cser Ágnes, az EDDSZ, Mikó Tivadar, a szegedi orvoscentrum elnöke, Oláh János, a Fidesz szegedi frakcióvezetője, Tálosi László, a rendelőintézet főigazgatója, Magyar Anna, a megyei önkormányzat és Ványai Éva, a szegedi közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, illetve számos civil érdeklődő is.

Bevezetőjében Oláh János utalt a helyi Fidesz-frakció integrációs aggályaira. Attól tartanak, az orvoscentrum gazdasági társasággá alakul, s miután átveszi a szegedi egészségügyet, privatizálják azt. Nem érette, mi másért érné meg a forráshiányos orvoscentrumnak az eladósodott városi rendelőintézetet és kórházat átvennie. Ványai Éva azt mondta: a pályázatban – ami titkos – benne foglaltatik a biztosíték arra, hogy harmadik félnek nem adhatók tovább az önkormányzat egészségügyi intézményei.

Cser Ágnes kemény szavakkal szólította meg mindkét politikai oldalt: 2001-ben ők akadályozták meg a szegedi fideszes egészségügyi privatizációt, most a jelenlegi koalíció terveivel teszik ugyanezt. Elmondta: a pályázati kiírást megtámadják a bíróságon, mert azt titkosították, és büntetőfeljelentést tesznek a szegedi egészségügyi vagyon elherdálása miatt. Szerinte a rendelőintézet épületét az egymilliárdos felújítás után jóval árán alul becsülték fel a közelmúltban, a működtetés átadása csak a multinacionális tőke profitérdekeit szolgálja. Arra is kitért: „megfúrják" a Biopolisz-projektet, és nem engedik kirúgni a szegedi egészségügyi dolgozókat. Ványai Éva viszont sajnálná, ha Szegeden nem épülne fel az új klinikai tömb, ami a projekt része – és ahol korszerű körülmények között gyógyulhatnának a betegek.

Mikó Tivadar ironikusan megjegyezte: nem a karvalytőkét, hanem a közfinanszírozott közszolgálati egészségügyet képviseli, az integrációval pedig jelentős pénzt spórolhatnak, amit a nehéz helyzetben lévő klinika ellátási színvonalának fejlesztésre fordítanának. Mindehhez Magyar Anna hozzátette: ők nem megszabadulni akarnak három kórházuktól és így rombolni az ellátás színvonalát. Ezért hat pert is indítottak a minisztérium ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csordultig telt a város a hét végére

A Szeged-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó programok és a Síkvízi Kajak-kenu Világkupa miatt… Tovább olvasom