Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Kenyérharc a pszichiátriai otthonban

Ópusztaszer - Lemondásra szólítja föl utódját az Ópusztaszeri Pszichiátriai Otthon májusban leváltott igazgatója. Lajos Tibor törvénysértéseket említ, tiltakozik amiatt, hogy a betegek ételén spórolnak. Az önkormányzat májusig szuperlatívuszokban nyilatkozott róla – mostani állításait valótlannak minősíti. Ez a vége egy tízéves sikertörténetnek.

Január 11-én közölték Lajos Tiborral, az Ópusztaszeri Pszichiátriai Otthon igazgatójával, hogy intézményének önállósága meg fog szűnni. Később úgy tájékoztatták, a szakmai függetlenség megmarad. Március 8-án, a dolgozói nőnapon is ez hangzott el – aztán április 28-án arról tájékoztatták, hogy a március 4-i közgyűlés zárt ülésen leváltotta őt vezetői posztjáról. Kijelenti, nem tudott arról, hogy a személyéről dönt a közgyűlés, és az általa megkérdezett képviselők sem emlékeztek ilyen határozatra.

Színház, mozi, munka. Mindez azért különös, mert az elmúlt tíz évben, amióta ő volt az igazgató, az intézményről jó benyomás alakult ki megye- és országszerte. Az újságcikkek arról szólnak, hogy az otthon szabadidőparkot létesített, és egyedülálló módon munkát, szakképzést szervezett a betegeknek. Kirándulni, moziba, színházba viszi őket, hogy ne szakadjanak el végleg a társadalomtól. Legutóbb, épp január 11-én 32 lakó vehette át a sikeres betanított papíripari szakmunkás vizsgáról szóló bizonyítványokat. A három, szociális területen szerzett diplomával bíró, politológus, politikai marketingszakértő végzettségű vezető nem érti, miért kell mennie.

Csoportkép a bizonyítványosztás napján, január 11-én. Az igazgató az ülő sorban jobbról a második. Aznap derült ki, hogy az otthon elveszti önállóságát.
Csoportkép a bizonyítványosztás napján, január 11-én. Az igazgató az ülő sorban jobbról a második.
Aznap derült ki, hogy az otthon elveszti önállóságát. Fotó: DM/DV

– Tíz év után úgy rúgtak ki, mint egy kutyát. Ez az én személyes ügyem, amely még nem zárult le. Ezt külön kell választani a 305 emberről gondoskodó intézmény történetétől – mondja a korábbi direktor. – Az elmúlt tíz évben a dolgozói csapat csak elismeréseket kapott munkájáért a fönntartótól, balhé nem volt, tisztességesen tartottuk a frontot. Ősszel a megye revizorai nálunk is vizsgálódtak, és mindent rendben találtak. Ez és az, hogy a szociális szakma szupervizora vagyok, valamint érdekképviseleti vezető is, feljogosít arra, hogy szót emeljek az ellen, ami most ott zajlik. Szeretném megvédeni az elmúlt tíz év eredményeit.

A megye indokai

Az összevonásra azért szánta rá magát a megye, mert így látta biztosítottnak összes otthona, iskolája további működését. A megyei önkormányzat a történetről azt közölte, az intézmények átszervezésének tervét Lajos Tibor is időben véleményezhette. A március 4-i ülésen döntés született „az átalakítás következtében szükséges intézményvezetői kérdésekről". A közlemény szerint megkérdezték Lajos Tibort is, beleegyezik-e, hogy nyílt ülésen tárgyalják a témát, de ő „megtagadta ezt". Ami az otthon működésével kapcsolatos kérdéseket illeti, „az állításokat – részben – Lajos Tibor is jelezte a hivatal felé, amely megbizonyosodott arról, hogy ezen állítások nem felelnek meg a valóságnak".

Hegedűtanárból segédápoló

–Az intézmény új szervezeti és működési szabályzatát úgy alakították ki, hogy nem egyeztettek a gondozottak érdekképviseletével, ez törvénysértő. Két dolgozó panasza alapján vizsgálatot indítottam egy középvezető kollégával szemben, mert felmerült a gyanú, hogy jogellenesen pénzt kért egy betegtől. Fel is mentettem a munkavégzés alól. Az eljárást megindítottam, bizonyítékok vannak, az utódom, az összevont intézmény vezetője, Berta Árpádné azonban ezt nem folytatta: visszahelyezte a kollégát korábbi beosztásába. Közben fölszámolta azt a vezetői kollektívát, amely kialakult az én működésem idején, közel 20 embert érint az átcsoportosítás és a munkaviszony megszüntetése. A mentálhigiénés csoport, amelyet tavalyelőtt Magyar Anna elnök asszony kitüntetett, már nem működik: a hegedűtanárt segédápolóvá minősítették. Az új szmsz szerint pedig egy mentálhigiénésre 116 ember jut, holott a törvény szerint 50-nél több beteget egyedül nem láthat el. Kérésemre az új igazgató megírta, milyen beosztásba kerülök, miután már nem vagyok vezető, de az a poszt már nem is szerepel az új szabályzatban.

Lajos Tibor lemondásra szólítja fel utódját. Fotó: Schmidt Andrea
Lajos Tibor lemondásra szólítja fel utódját.
Fotó: Schmidt Andrea

Az összevonás ára

Ami a betegek ellátását illeti, Lajos Tibor tiltakozik az ellen, hogy bele kell hímezni a ruhájukba a nevüket, törzsszámukat. Meggyőződése, hogy ha már a megye biztosította az étkezés éves költségét, ebből már nem lehet több millió forintot megtakarítani, főleg úgy nem, hogy a betegeknek a vacsorához csak egy szelet kenyeret adnak. – Kiszámoltam, hogy az új intézkedések nem hoznak megtakarítást, viszont szétvernek egy jól működő rendszert. A káosz pedig mindig többe kerül, mint a rend. Lehet, hogy a megye szemében bűnös vagyok, mert az összevonás ellen szóltam, de vállalom. Tiltakozom a spórolásnak nevezett dilettantizmus ellen, ami tönkreteszi tíz év eredményeit. Felszólítom az összevont intézmény igazgatóját, hogy az említettek miatt azonnal mondjon le posztjáról. Számítok azoknak a segítségére a megyei közgyűlésben, akik hasonlóképpen ítélik meg a helyzetet – összegez Lajos Tibor.

Olvasóink írták

  • 14. solaris 2011. július 11. 21:35
    „Kedves Cervo!
    Nem...nem az egyetemen tanították a stílusomat....ez velem született mikor ilyen emberekkel kerülök szembe mint Ön....ha már a magázáshoz ragaszkodik....vélemény van ......bele mer ... olyan dolgokba amibe sem belelátása sem pedig joga nincs...eljön egy biztos helyről 17 év után azért hogy egy foglalkoztatóban dolgozzon...annyira jó szakember...bakker........
    Már akkor tudta hogy csak pár hónapig lesz ott...és ez az a titok amiről beszél...hogy ketten tudták...tévedés...ezt mindenki tudta...mint minden egyebet ami ott történik..
    olyan dolgokról beszél amiről eddig fogalma sem volt...és olyan embert gyaláz akit nem is ismer...ezt maga mondta...nem volt az igazgatója csak 15 percet beszélt vele...és mindezt a maga igazságát ennyi idő alatt sikerült kiderítenie...nem szerintem akadtak segítői akiktől beszerezte az információit és most nagy pofával kürtöli ha kell ha nem...Lajos Tibor biztosan ott állt Ön mellett és pisztolyt szorított a fejéhez hogy igen márpedig erőszakkal de itt kell dolgozni..ez csakis így történhetett....az alapítványhoz meg annyi köze van mint esze...vagyis semmi...ha legalább mond vmit akkor az legyen teljesen igaz ne csak félinformáció...látta mikor elvitték a tárgyakat? Vagy csak hallotta...A másik...ne beszéljen nekem és az olvasóknak szeretetről.. a betegek csak elfogadták mint segítőt...de ismerni egyet sem ismer közülük... ahhoz évek kellenek...nem két hónap...
    csak el kéne gondolkodni egy kicsit....téved...nem tudott felidegesíteni.........változnak az idők.....
    A hozzászólásommal semmi baj mert nem az én szövegemet moderálták folyton::))
    A jogokkal ha tisztában lenne akkor meg sem írta volna a szövegét...mert nincs joga belegázolni egy ismeretlen ember becsületébe....a kötelességről meg annyit hogy köti egy titoktartási nyilatkozat ami benne volt a munkaköri leírásában...
    ......
    Maga az a fajta szakmabeli aki nem beszél nyelvet és anélkül elég nehéz külföldön boldogulni....
    .....
    A faragatlan stílus pedig csak magának szól meg annak a pár embernek akik ilyen módon viszonyulnak..és most jól figyeljen...
    Egyszer és mindenkorra sem joga sem oka Lajos Tibort gyalázni mocskolni...mert maga nemhogy a nyomdokaiba nem léphet .......
    .......
    Hasonló jókat kívánok magának mint amit Lajos Tibor kapott az áldozatos munkájáért!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    <moderálva személyeskedő.........>”
  • 13. cervo 2011. július 11. 17:08
    „Kedves Solaris!

    Talán az egyetemen tanították ezt a stílust? ....

    A tegező megszólításról,nos nem hinném,hogy őriztünk libát együtt.....
    Ha jobban elolvasta volna legelső hozzászólásomat,akkor ha annyira tanult embernek érzi magát,hogy a maga tudását csak idehaza tudják megfizetni mert még külföldön se, kedves uram/hölgyem akkor érthette volna amit leírtam.Nos jómagam egy napot nem dolgoztam a Lajos Tiborral. Csak 15 percet találkoztam vele,miközben besétáltam a csapdájába.Majd angolosan távozott.Tehát nekem nem volt igazgatóm a Lajos Tibor,de úgy látszik úgy elkapta a gépszíj miközben hozzászólásomat olvasta imádott példaképéről,hogy a gőztől nem látta amit olvas.

    8 millió? Ja,azt hittem a lakókért volt........Igaza van,mennyire kicseszett a Bertánéval,hogy elvitte ami volt.Azt amit a lakóknak lakókért teremtett meg.Hű az annyát,kemény húzás volt tőle és milyen tisztességes is. Még a végén Bertáné lefogyna a kondigépeken,az ismerősök gyerekei meg szétvernék a "szabadidőparkot".Hogy a lakók,ja hát majd ellesznek a múlt árnyai alatt, meg a sajátjuk alatt.Végül is.Egy igaz ember,aki a betegeiért,a lakókért van ilyet sosem tett volna,érti?Sosem!!!
    .....

    Hogy hulladék?

    <moderálva>
    Merthogy:A jog alapja az emberség,az emberségé pedig hogy nem használunk fel soha másokat saját céljaink eléréséhez.

    Nos ha Ön ennek ellentettjét gondolja valóban sajnálatra méltó,hogy egyáltalán még csak most kezdi el sajnálni,hogy ehhez a szakmához tartozik.

    <moderálva> .Tisztában vagyok a jogaimmal legalább annyira,mint a kötelességeimmel.Ez kevesekről mondható el.

    Nem állítólag,hanem a foglalkoztatóban dolgoztam,igen.Képzelje.Csodálatos két hónap volt az életemben,maga ...... sosem fog ilyet érezni, sosem.Aki így beszél,így szólít meg embereket az sosem fogja érteni,és igazán értékelni,hogy mit kapott vagy kaphat az olyanoktól,mint akik odakint a foglalkoztatóban dolgoztak,kedves Solaris!

    Szakmámban kedvelt,megbecsült,tanult Nő vagyok.Ez gondolom meglepi,mint ahogy hozzászólásom stílusa is.Nyilván Önnek nagy nehézségeket okozna,ha hasonlóképpen kellene megszólalni,írnia.Az a fajta szakmabeli vagyok,kedves Solaris aki itthon marad.Az emberért.A betegért.Mert tudja kedves Solaris,maradnunk kell,ha nem akarjuk szeretteinket 2 napos pisibe-kakiba találni,ha nem akarjuk,hogy betegeinktől 200-500-netán 1000 forintot kérjenek egy ágytálért vagy kacsáért.Ne adj isten ha tiszta ágyneműt szeretne betegünk ne kérjék meg az árát.Mindazonáltal,nem ítélem el azokat akik elmennek,megértem Őket is,nem rosszabb emberek Ők azoktól akik maradnak,és akik maradnak sem rosszabbak azoktól akik elmennek.Vagy ezzel saját magát is leminősítette,ha jól értem maga is itt maradt?! Szép dolog az önkritika az tény.

    Nos Bertánénak amit köszönhetek az nem sok,de van azért valami,valami pici dolog amit csak Ő tud meg Én.Se jót de rosszat sem tudok s nem akarok mondani róla.Maradjunk annyiban,akármi is történt,akárhogyan is történt volt valami ami miatt még ezzel együtt is becsületesebbnek tartom Őt,mint az Ön imádott példaképét.

    Önt azonban még ilyen ...... stílusában is mint embert meg tudom érteni.Végtére is a példaképéről barátjáról van szó.Tudja sok évvel ezelőtt volt egy főnököm.Valami hasonló dolog történt.Igazi szerencse,hogy nem vitte magával a lélegeztető gépeket,monitorokat,infúziós pumpákat.Szerencse,hogy nem az Ön barátja volt,mert a végén még javasolta volna neki.

    Én tiszteltem,tisztelem mai napig,Ő úgy szintén.Én értettem mi történik megértettem a másik oldalt is.Ezt Ő nagyon jól tudta,és tisztelt ezért és még jó néhányunkat.Azokkal aki pedig maradtak,azok akik nem akarták hogy Ő maradjon ,nos azokkal ma is jó a kapcsolatom,elfogadtuk a másik véleményét és tiszteletben tartottuk és tartjuk egymást mind a mai napig.És nagyszerű dolgokat vittünk véghez a szakmánkban,és sok ember életét mentettük meg a szó átvitt és legszorosabb értelmében is,kedves Solaris.

    Nos lényegében nem kívánok tovább Önnel a lentebb használt stílusában érdemben foglalkozni.Ha lehet,ne minősítse le magát még jobban,bár a mai 10óra 39 perces hozzászólását űberelni már nehezen tudná! <moderálva személyeskedő.........>”
  • 12. solaris 2011. július 11. 10:39
    „Na akkor kezdem az elején....most ahogy olvasom Cervo és Kérdőtekintetű hozzászólását kezdem szégyellni a szakmámat...hogy ennyire lemenjen az egészségügy hogy ide mindenféle ..... felvegyenek...na de ez van ha az országból kimennek a jó dolgozók...
    Cervókám...gyalázod a volt igazgatódat........álllítólag a foglalkoztatóban dolgoztál...akkor tudnod kéne hogy ahhoz a fényképhez a lakók írásban hozzájárultak mert másképpen ki sem adhatták volna....
    na de neked ez mindegy mert ügyvéddel felvértezve ......
    Olyan embert vettek a szájukra aki itt a semmiből a mindent hozta létre...és nem kevés utánajárást és munkát fektetett bele...az meg hogy az alapítvány elviszi a tulajdonát....kedves hozzászóló BARÁTOM...Te adnál vkinek kb 8 milliót ajándékba? Mert akkor ajánlanám az állami kasszát...ott úgyis hiány van
    LÁTOM ITT MINDENKI LAJOS TIBOR IGAZGATÓ ÚR ELLEN VAN...egy kicsit meg kéne ismerni az embert is...akik dolgoztak vele azok tudhatják igazságos és kemény kezű volt...de érdekelte az elvégzett munka...szóba állt a takarítónőtől kezdve a felső vezetésig mindenkivel...nem félt keveredni a betegekkel sem..nem egy sportnapon ill nyílt napon készült képek és felvételek bizonyítják ezt...egyetlen hibája volt csupán...az hogy hitt az emberekben...Sajnos...mert mint a régi korban az igazai nagy vezéreket a saját emberei árulták el...alig 2 óra alatt..azért kellett hozzá ennyi idő mert ennyi idő alatt mutatkozott be az új vezetés...Remélem boldogok azok akik annyira várták a váltást/mert most mehetnek munkanélküli segélyre...ugyanis az italozást ez a vezetés sem tűri../ejnye-bejnye csúnya dolog....ja és még egy
    KEDVES CERVO!
    REMÉLEM MEGKÖSZÖNTED A JELENLEGI IGAZGATÓNŐ JÓSÁGÁT HOGY ÜDÜLHETSZ MUNKANÉLKÜLIN...ITT A NYÁR LEGALÁBB NEM KELL SZABIT KÉRNED..:))nézd a jó oldalát...
    Most mindent félretéve ...szeretnék köszönetet mondani ennek az embernek aki mondhatni az élete munkájának tekintette az intézmény fejlesztését...nekem mindig is példaképem volt és az is marad...csak felnézni tudok rá...azért mert ezt a rengeteg mocskolódást és szemétkedést is emelt fejjel viseli...nem lehet könnyű...de kitartás...vannak akik Önnel éreznek és bármit tesznek is ön ellen ..... Ön akkor is EMBER marad

    "Kell még egy szó mielőtt mennél...
    kell még egy ölelés ami végig elkísér
    az úton majd néha gondolj reánk--
    ez a föld a tiéd ha elmész visszavár...."

    Solaris
    <moderálva személyeskedő....>”
  • 11. cervo 2011. július 08. 19:47
    „10. kérdőtekintetű és 9.cat49 rátapintottatok a lényegre.

    Hogy hol volt eddig?Május 2-óta senki(???) nem tudja.Kivárt és amit előkészített mostanra végrehajtatott az új igazgató által így most már lehet kezdeni a nagy lejárató kampányt Bertáné ellen.

    "cat49" túl vagyok az első döbbeneten, csalódáson.Azt hiszem igazad van.Az én erkölcsi normám ezt nem engedné sosem,hogy így felhasználjak másokat saját céljaim elérésében.Tisztességes egészségügyi dolgozó voltam 17 éven át,de ilyet én még nem pipáltam.Pedig az egyetemen is vannak dolgok.Szerencsére csak a nyarat töltöm munka nélkül szeptembertől van állásom,ez valamelyest segít legyőzni mindazt a fájdalmat és csalódást amit átéltem.

    "kérdőtekintetű" pontosan és kiválóan fogalmaztad meg amire gondolok”
  • 10. kérdőtekintetű 2011. július 08. 18:04
    „Ápolónőként nálam mindig kiveri a biztosítékot egy ilyen vezető (vagy volt vezető), aki törvénysértéseket EMLÍT, de csak említ. De ha mögé kell nézni, ott már semmi valóság nincs.
    politológus? politikai marketingszakértő? szociális diplomáit miért nem sorolják, az lenne a lényeg! Vagy az nem támasztaná alá az alkalmasságát? Vagy csak a politikai végzettség lényeges a duna-parti helyezkedéshez, a parlamenti képviselőséghez, ami sajnos az ilyen vezetők egyetlen görcsösen akart jövőképe?

    Szabadidőpark?
    Újságcikkben jól hangzik, de sajna a magyar valóság az, hogy csak addig működnek az ilyenek, amíg kattognak a fényképezőgépek, és forgat a tv, bár lehet ez az egyetlen kivétel.

    Hegedűtanár egy pszichiátriai otthonba? Aztán minek? Jaaa, hogy állami pénzből mindenre telik? Jaaa, hogy most ápolnia is kéne, és arra meg nincs meg a végzettség (különben nem "csak" segédápolóvá tennék gondolom), jaaa, és most ezért és eddig vajon mennyi pénzt kap vagy kapott? gondolom a minimálbért csak madártávlatból figyeli! A segédápolósággal mi a baj? Hozzá kell nyúlni a beteghez? Nem csak hegedülni neki? ha nem vállalja, én jelentkeznék rá, ha nem lenne biztos helyem Szegeden. Vagy cseréljünk, bár itt sem szemmel követjük csak a betegeket, szóval akkor ezt sem vállalná. Én gépírónőből lettem diplomás ápoló, mégsem jelent gondot a betegellátás, elfogadtam, hogy gépírónőre nincs már igény, ápolóra viszont sajnos egyre többre, bár a gyerekeimre gondolva, nem is nagyon hezitálhattam volna.

    szuperlatívuszokban nyilatkozott róla az önkormányzat, a volt vezetőről? Erről az emberről?
    Aztán kinek? Hol? Én eddig mért nem hallottam? Pedig a megyei témákat mindig olvasom, még ha én városi fenntartású kórházban is dolgozom.

    Kérésére megírták az új beosztását?
    Aztán miért kellett megírni? talán nem tartózkodik a munkahelyén? Nem május óta vannak összevonva? Azóta mit csinál, a cikkben sehol nem említi, hogy most mi a dolga, ebből arra következtetek, (lehet tévesen), hogy semmit, de hogy lehet ez? Vagy te is igényled azóta a jó öreg táppénzt, cimbora? Mert ha igen, akkor nem vagy te különb az eddigi "tisztességes" vezetőktől, akiknél elapadt a pénzforrás. Aszály van barátom, aszály, itt a pénzért dolgozni muszáj.

    A fentebb említett "32 lakó", ahogy mondja ő, vajon hozzájárult a fenti csoportkép megjelentetéséhez az újságban? Tudtak egyáltalán róla? Személyiségi jogok kedves uram??? Vagy csak a saját érdeke számít? Cervo hozzászólásából is erre következtetek.

    Kiszámolta, hogy az új intézkedések nem hoznak megtakarítást?
    Aztán hogy számolta ki? Ha ilyen jó matekos, miért nem hívja fel Matolcsyt, hátha hasznát vennék!

    A megye már biztosította az étkezés éves költségvetését?
    Hol él maga? Biztos nem a mai magyar valóságban! Ápolónőként én tudom, hogy mekkora hiánnyal küzd a kórházat fenntartó Szeged város, és tudom, hogy mekkorával a magukat működtető megyei önkormányzat. Önnek, mint volt igazgatónak nem lenne illendő tudnia legalább a magukat fenntartó megyei önkormányzat pénzügyi helyzetét? Javaslom, hogy olvassa is a délmagyart, ne csak nyilatkozzon bele! Hátha akkor elkapja egy kicsit a fonalat maga is!

    Tiltakozik az ellen, hogy belevarrják a nevüket és a törzsszámukat a ruhájukba?
    Mért is? Mert így a végén még nem keverednek el a ruháik mosás, stb. közben?
    Ekkora bentlakásos intézményeknél ez egy elfogadott eljárás, hogy több száz beteg ruhái ne keveredjenek. Az ő érdekükben is főleg. Ápolói továbbképzésen és tapasztalatcserén voltam bentlakásos intézménynél 10 éve, már akkor meg voltak jelölve a ruhák, nem is kavarodtak össze. Szörnyű lehet, ha ezt az átláthatóságot erőltetik, ugye?

    Áááá, kár a pihenőnapomat erre pazarolni, már így is eléggé felbosszantott ez a sok diplomás önsajnálat!”
  • 9. cat49 2011. július 08. 16:29
    „Igen, nehéz elveszteni az önálló szemétdombot. Esetleg derogál tag-intézményvezetőnek lenni, és szorosabb gazdasági ellenőrzés alatt lenni. Szeged ezt is meglépte már (l.: középiskolák átszervezése, 13-ból 4 lett, de működőképes. Lehet becézgetni meg ragozgatni, ellenállni és hergelni a sajtót. De a tények: 1.: az eredményeket senki nem vonta kétségbe, sőt elismerte. 2. A szakmai önállóság továbbra is biztosított. 3. Lajos Tibornak az fáj, hogy nem ő lett az összevont megyei intézmény vezetője, holott az eredményei láttán neki az járt volna szerinte.
    CERVO, örülj, hogy kiszabadultál ebből a körből. A 17 közalkalmazotti éved meg nincs eldobva akkor sem, ha megszakítás van benne.”
  • 8. cervo 2011. július 08. 12:19
    „Tudja mit,nem érdekel maga engem. Rövid ideig tartó munkám során rengetek szeretetet kaptam.Olyan embereket ismerhettem meg akiket egyébként soha.Olyan kollégáim voltak akiket rögtön megszerettem.A lakók pedig akikkel együtt dolgoztam szívemhez nőttek,valószínű,hogy vissza fogok járni,hogy meglátogassam őket és kolléganőimet.Nekem most csak ez számít.”
  • 7. köröstorok 2011. július 08. 12:09
    „Köszönetemet szeretném kifejezni Lajos Tibor munkájáért, mint az egyik ott tartózkodó beteg gondnoka.
    Az esztelen átszervezések mindent lerombolnak, én még jó hatást nem érzékeltem sehol. Persze ez egy kiváló ok lehet a nemkívánatos személyek elküldésére. A jól működő rendszerek pedig valóban összeomlanak országosan. Érdemes lenne egy nyilvános értékelést meghallgatni arról, vajon mennyit sikerült megspórolni, illetve ez az eljárás helyes módja-e a megtakarításnak. Az is tény, hogy az átszervezésekkel más emberek kerülnek hatalomra. Nem gondolnám, hogy ekkora intézmények működését valaki hatékonyabban tudná végezni, meghaladja az optimális áttekinthetőséget.
    Visszatérve kívánom, hogy Lajos Tibor úr próbálja túlélni ezt a helyzetet, munkáját nagy hivatástudattal végezte. Nehéz túlélni, nehéz tovább lépni, idő kell a feldolgozáshoz. Ez senkit nem érdekel különösebben.
    Egészségére pedig különösen vigyázzon, minden jót!”
  • 6. gavallér 2011. július 08. 10:30
    „Akit kűdenek annak menni kő. Oda hatalom?
    Valamit csak számíthat ennek az embernek a sorsa, ha DM ilyen terjedelemben foglalkozik vele.”
  • 5. gorgó 2011. július 08. 10:05
    „Tibi bátyám! Ha ősz fejjel kell megtanulnod, akkor tanuld meg : szél ellen csak dunsztos üvegbe. De még úgy is veszélyes, megbillen az üveg és a lábadra megy! Báthory Erzsébettel nem szabad ujjat húzni!”
  • 4. t680822g 2011. július 08. 09:29
    „Ha jól tudom a Megyei Önkormányzat Fidesz-es, tehát Fideszes tisztogatás ez is... Nehezen fog eltelni ez a 3 év, mai a Fidesznek hátravan, mindenkit átvertek a választás előtti igéreteikkel, senki nem erre számított...”
  • 3. cervo 2011. július 08. 09:24
    „Lajos Tibornak ( a tisztelt megszólítás nem véletlen marad el)

    Ez egy Ön által nagyszerűen felépített lejárató hadjárat a jelenlegi intézményvezető ellen,holott Ön tisztában van azzal,hogy azok az emberek, közöttük én is,akit felvett csak azért tette,mert tisztában volt azzal,hogy mi és még néhányan egyértelműen az új rendszer áldozatai leszünk. Én vállalom bárhol amit gondolok és itt leírok és hogy tudja én is jogi lépéseket fontolgatok csak éppen nem Bertáné,hanem Ön ellen .És hogy miért? Hát azért kedves Lajos Tibor mert Ön január óta tisztában volt a helyzettel a Csongrád megyei közgyűlés határozatát ami március 4-én született és amelyben kimondták,hogy Önt elmozdítják arról Önnek igenis tudomása volt.Kitette a fekete zászlót,április 18-án már a neve sem volt kint a szobája ajtaján.Arról is elfelejtett engem felvilágosítani,pedig jogszabályban leírt kötelessége lett volna ugyebár? Adott a kérdés miért nem tette? Azóta már tudom a választ.Amikor foglalkoztatás segítő állásra felvett engem már akkor is tiszában volt vele hogy bőven létszám felettinek vesz fel,hiszen a 92 dolgozó mellé 30 emberenként csak 1 azaz egy segítőt engedélyez a jogszabály,azaz a koordinátoron kívül 3 azaz három foglalkoztatás segítő állás a jogszabályban megengedett engem pedig felvett május 2-től 6-ik azaz hatodik embernek.Mindezt úgy hogy tisztában volt vele hogy 17 év közalkalmazotti munkaviszonyból érkeztem az Ön intézményébe,és még jopofán el is játszotta,hogy dühös lesz rám,ha egy hónap után felmondok.A baj,hogy ehhez még segítő társa is akadt,a beszélgetéskor még valaki jelen volt,ugye emlékszik?!Már akkor tudta,hogy nyilván az elsők között leszek akiket Bertáné kénytelen lesz elküldeni.Ne játsza meg itt az áldozatot,már túl vagyok egy jogásszal való beszélgetésen ismerem a lehetőségeimet amik nem biztos,hogy a maga javát szolgálják ha úgy döntök perre viszem az ügyet Önnel.Többek között elfelejtett engem a jogszabályban leírtak szerint tájékoztatni az intézmény akkori helyzetéről,arról mi várható és így Magának, igen akár tetszik akár nem Magának köszönhetően 2 hónap múlva próbaidő alatt azonnali hatállyal elbocsájtottak 17 év közalkalmazotti jogviszonyom dobhatom a kukába és még maga az áldozat?Egy munkahelyen dolgoztam több mint 17 évet,és a gyógypedagógia miatt szerettem volna változtatni,olyan közegbe ahol közelebb kerülhetek olyanokkal akikkel a későbbiekben majd hivatásszerűen szeretnék foglalkozni. Maga intézte így.Csak azt hiszi,hogy maga az áldozat.Ha magának annyira számítottak volna a lakók,akkor nem visz el mindent ami a szórakozásukat a mindennapjaikat elviselhetőbbé tette,nem tudnak tévézni mert a maga alapítványa által szerzetteket mindent elvitt.Milyen ember maga? A lakókon keresztül akar visszakerülni,miközben családokat tett tönkre,köztük az enyémet is?????????????????????????? És most itt virít a cimlapon és követelődzik?Mégis mit képzel?Azt is tudom mire volt jogosultsága és mire nem akkor amikor engem felvett.Csak sajnos mindezt már utólag,mert én is bedőltem a jó modornak és a dumájának.A legkevesebb amit megtehetne,hogy nyilvánosan bocsánatot kér.Szégyellje magát és ne lepődjön meg ha ennek jogi következményei lesznek.Becsapott,félrevezetett,felhasznált saját céljainak elérésére,hogy most támadhassa Bertánét mert az elküldeni kényszerül azokat akiket maga számításból felvett.Nem vagyok ám annyira buta kedves Lajos Tibor bár csak gyógypedagógus leszek,ha hála önnek nem roppanok bele ebbe az egészbe amit maga kavar

    Nem írom ki a nevem,mert ebbe a rohadt rendszerbe nem lehet tudni,de Ön bizonyára tudja ki vagyok.Ha úgy érzi mondanivalója van megtalál.Talán meghallgatom.”
  • 2. Együgyű 2011. július 08. 08:47
    „Sajnálom Lajos Tibort.
    Mert, ha ilyen vád merül, fel több pénzt kellet volna a működésre biztosítani.
    Vagy talán a közgyűlésnek sincs? Akkor a fent megnevezett úrnak, hogy lenne?
    Érdekes, ennek fényében jönnének létre az új munkahelyek!
    Talán egyesek szerint túlképzett, vagy kiáll a nézetei és szakmaiság mellet?
    Talán az a baj a betegek érdekét nézi.
    A hímzés nem a személységi jogokat sérti? Tíz év alatt nem bizonyított?
    Az új szervezeti szabályzat is érdekesen (szakmai alapon) jött létre!
    Miért kell össze vonandók közé sorolni egy jól működő OTTHONT?
    Érdekes a spórolásnak nevezett dilettantizmus!
    Esetleg ennek fényében vezetik be itt is a hamburger adónak nevetett valamit!
    JA, A BETEGEK ÉRDEKEIT NÉZIK EGYESEK!
    Javaslom! Ha a közgyűlés más honnan nem tud átcsortosítani anyagiakat, aj, álja föl fizetését a nemes ügy érdekében!”
  • 1. FEFE 2011. július 08. 07:06
    „Szegényt nagyon sajnálom, pedig Ö olyan rendes ember.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koncertek, falunapok, fesztiválok: irány a megye!

Ismét kirándulni, kimozdulni a megyébe: falunapok, fesztiválok várják az érdeklődőket. Tovább olvasom