Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Kepes, az örök visszatérő

Különös történetek. Világfalu. Könyv-jelző. Három produkció a 60. születésnapját ünneplő Kepes András tévés ötlettárából. Szinte mindegy is, melyik csatornán és mikor kerül adásba Kepes műsora, mert a közönség megy a műsor után. Az ismert tévés személyiség azonban – szülőként és könyvszerzőként is – olvasásra buzdít. Öt lány édesapjaként pedig a nők sorsa érdekli, például a Polgár Juditéhoz hasonló különös történetek.
– Rengeteg országban járt, rengeteg kultúrával találkozott, melyik volt a legkedvesebb, és miért?
– Nagyon sok kultúra kedves nekem, egyet nem is nagyon tudok kiválasztani. Vannak helyek, ahol jobban érzem magam, vannak, ahol kevésbé. Ha nyaralni megyek, a latin országokba szívesebben látogatok, de például Mongóliában – ami egyáltalán nem számít szoros értelemben vett latin országnak – hihetetlen jó kapcsolatom alakult ki az emberekkel. Pedig ha belegondolunk, látnivaló ott szinte alig van. De ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Nagyon szerettem Peruban lenni, izgalmas volt Marokkó is, és hosszasan tudnám sorolni, melyek voltak azok a helyek, melyek kedvesek számomra.

A munka következő lépcsője

– Nyaralás közben szokott azon gondolkodni, hogy az ott látott dolgok, tapasztalt élmények akár egy új műsor témái is lehetnének?
– Amikor nyaralok, általában ezen nem gondolkodom. Viszont folyamatosan jár azon az agyam, mi lenne a folyamatban lévő munkámnak a következő lépcsője, ha éppen benne lennék. És általában benne vagyok valamilyen munkában. Illetve amikor valaminek a vége felé járok, akkor töprengek azon, hogy mi lesz a következő feladatom, mit készítenék szívesen, tehát a nyaralás kétségkívül egy zárójelbe tett munka.

– Legutóbbi műsora a Különös történetek. A korábbiakhoz hasonlóan beemelte a szerkezetébe a kommunikáció különböző tudományterületeit a szociálpszichológiától a kulturális antropológián keresztül a kultúrközi kommunikációig. Tudatosan választja ezek alapján a témákat?
– Nem tudatos, de az érdeklődési körömhöz hozzátartozik. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy amikor valamilyen jelenség a világból elém kerül, akkor ezen az alapon próbálom meg én is értelmezni, amit látok vagy hallok. És ez az értelmezési kísérlet megjelenik a műsorban is.

Kepes András: A nyaralás és telelés zárójelbe tett munka. Fotó: Kisalföld
Kepes András: A nyaralás és telelés zárójelbe tett munka.
Fotó: Kisalföld

– A Különös történetek a Magyar Televízión ment. Ugyanekkora lenne rá az érdeklődés, ha kereskedelmi csatornán futna?
– A műsor biztosan futna, csak későbbi időpontban. A Világfalu és a beszélgetéssorozat fiatal írókkal, a Könyv-jelző is kereskedelmi csatornán futott. Minden bizonnyal ez sem este nyolc órakor lenne adásban, mint most az m1-en volt, hanem éjjel fél tizenegykor vagy később. Az a furcsa, hogy amikor valamely műsorom kereskedelmi csatornán késő esti időpontban megy, ugyanakkora nézettsége van, mint főműsoridőben a közszolgálati televízióban.

– Mi lehet ennek az oka?
– Egyrészt az, hogy a kereskedelmi csatornákat lényegesen többen nézik, másrészt valószínűleg van egy olyan, viszonylag állandó közönségem, amely függetlenül attól, hogy mely szolgáltató adja, megy a műsor után. Persze ehhez hozzátartozik, hogy fenn tudnak egyáltalán maradni, mert ha éjjel egykor sugározzák, akkor elég sokan inkább csak másnap nézik meg videóról, felvételről vagy az internetről.

A gyerekekkel együtt olvasnak

– Mint televíziós személyiség mit enged meg a gyermekeinek? Mely műsorokat nézhetik és melyeket nem?
– Agresszív műsorokat nem engedünk nézni. A gyermekeim nagyon keveset tévéznek, s mi szülőként arra próbáljuk rászoktatni őket, hogy helyette inkább olvassanak, s ezzel együtt mi is olvasunk. A legkisebbnek pedig felolvasunk, hisz ő még olyan pici, hogy nem tud olvasni. A feleségem olasztanár, és azt találta ki, ha már a gyerek úgyis néz tévét, akkor nézze olaszul, mert miközben a meséket látja, megtanulja a nyelvet.

A pasi higgye: ő választott

– Legutóbbi könyvében Polgár Judit „mattot adott" a férfiaknak. Ezek szerint a nők mindenben előbbre járnak, mint a férfiak?
– Polgár Judit a könyv központi szereplője, az ő élete és pályája kapcsán próbáltam egy kicsit elmorfondírozni olyan kérdéseken, amelyek szinte mindenkit érdekelnek: lehet-e a gyerekekből zsenit nevelni? Ha egy lány, egy nő sikeres a pályáján és a karrierjében, élhet-e teljes családi életet? Még hosszasan lehetne a kérdéseket sorolni. Ezek mind olyan dolgok, melyek foglalkoztatnak, hisz öt lányom van, és nekem sem mindegy, hogy milyen lesz a jövőjük. Úgy gondolom, ezek mindenki számára fontos kérdések.

– Ha már ennyi nő veszi körül: igaznak tartja, hogy mindig a nő választ?
– Ezt tudja, nem? Persze, és az okos nő úgy választ, hogy a pasi azt higgye, hogy ő választott.

Desszert és különös „Különös történet"

Az M1-en január 8-án 16 óra 20 perckor megy a Desszert. Kepes András e sorozatában meghív három embert vacsorázni, aztán, amikor a desszertet hozták, a nézők is bekapcsolódhattak a hol vidám, hol drámai vacsora utáni beszélgetésekbe. Az M2-ön pedig január 11-én 18 óra 50 perckor tényleg különösnek ígérkezik a sztori: Kepes András műsorfolyamának legújabb epizódjának főszereplője maga Kepes András, aki 60 éves – a riportert Gundel Takács Gábor kérdezi magánéletéről és a közel harmincéves tévés pályafutásának fontosabb állomásairól, részleteket láthatunk a nagy sikerű Desszertből, Apropóból, Stúdióból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ösztöndíj roma fiataloknak

Szeged - Öt roma egyetemistát támogat 100-100 ezer forinttal a Csongrád Megyei Önkormányzat. Tovább olvasom