Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 25. szombat - Orbán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Kerékpárutak a kistelepülésekre - pedig igény az lenne rá

Kerékpárutak a kistelepülésekre - pedig igény az lenne rá

Csongrád megye - A Szeged környéki kistelepülések többségéhez még nem épült ki közvetlen kerékpárút. A Bajai úton a ruzsai elágazásig és Klárafalva előtt is csak néhány kilométeres szakasz hiányozna a bringások biztonságos közlekedéséhez.

Vida-Szűcs Imre - 2012.05.13. 05:57
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Merre indulhat nyugodt szívvel, és merre kell nagyobb kockázatot vállalnia annak, aki kerékpárra pattanva csillagtúrázni indul Szegedről? – erre a kérdésre kerestük a választ, amikor megvizsgáltuk, milyen képet mutatna a csongrádi megyeszékhely és a környező települések közötti kerékpárutakat tartalmazó térkép.

Előnyben vannak a deszki és a dorozsmai bringások – állapítottuk meg. Szőregen keresztül Deszkre, a folytatásban pedig csaknem Klárafalváig jól kiépített kerékpárút vezet. Körülbelül egy kilométerrel Klárafalva előtt azonban megszakad az út, és a tiltó tábla miatt szabályosan tovább sem hajthatnak a kerekezők – hívta fel a figyelmet a problémára ifj. Nagy Gábor, a Magyar Kerékpárosklub szegedi alapszervezetének titkára. Kiskundorozsmára és Sziksósra is eljuthatunk bicikliúton, a Bordánnyal való összeköttetés azonban még hiányzik.

Szegedről Szőregen keresztül Deszkre, a folytatásban pedig csaknem Klárafalváig jól kiépített kerékpárút vezet.  Fotó: Karnok Csaba
Szegedről Szőregen keresztül Deszkre, majd csaknem Klárafalváig kiépített kerékpárút vezet.
Fotó: Karnok Csaba

A Röszkére igyekvők Szentmihályig gördülhetnek kerékpárúton, majd egy alacsony forgalmú, régi úton mehetnek tovább. A Bajai úttal párhuzamosan jelenleg a Maty-érig tekerhetünk. Ifj. Nagy Gábor szerint onnan egy 4 kilométeres szakasz kiépítésére lenne szükség, hogy rácsatlakozhassunk a ruzsai elágazástól Ásotthalomig tartó bicikliútra. Az 5-ös főúton a gumigyárnál ér véget a bringás infrastruktúra, bár információnk szerint a logisztikai központig tervezték ennek továbbépítését.

Algyőre sem kerekezhetünk pillanatnyilag kerékpárúton, bár úgy tudjuk, a 47-es út burkolatának megerősítésével együtt tervbe vettek egy kerékpárutat Orosházáig. Egy határon átnyúló projektben a jövőben kiépülhet az Újszentivánon át Tiszaszigetre vezető bringaút is. A Magyar Kerékpárosklub szegedi titkára jelenleg a klárafalvi „csonk" befejezését és a Bajai úti kerékpárút folytatását tartaná a legfontosabbnak. Az építkezéseket gyakran az érintett területek ingatlantulajdonosaival való megegyezés is hátráltatja.

A sándorfalvi terve kész, pénzre várnak
Amint megírtuk, 2008-ban elkészültek a tervei a Szegedet Ópusztaszerrel összekötő, 28 kilométeres bicikliútnak, amely uniós forrás hiányában egyelőre nem épült meg. A sándorfalviaknak régi vágyuk, hogy biztonságosan kerekezhessenek a megyeszékhelyre és vissza. A rendőrségi statisztika szerint az említett szakaszon 2008 és 2011 között minden évre jutott egy-egy súlyos kerékpáros baleset.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 19 hozzászólás
Moderálásra küldöm 19. tol 2012.05.15. 18:55

Szeged-Szatymaz! Hatalmas igény van rá!

Moderálásra küldöm 18. gubanc 2012.05.14. 08:32

Ugyan már! Bohóckodni lehet kormányszinten, megyeszinten, pártszinten Ópusztaszeren, dea kerékpáros a belépőt se tudja kifizetni. Ez az oka a drasztikus látogató csökkenésnek. (A pofátlanságnak is van ára.)
Tehát minek oda kerékpárút, ha csak A-8S-el közlekedő vendégek jbnnek.

Moderálásra küldöm 17. Neszemetelj! 2012.05.13. 21:29

Szeged és Ópusztaszer között már évek óta el kellett volna készülnie a kerékpárútnak (Eurovello)!
A fidesz végképp nem fogja megvalósítani, mert ők nem az útépítésről híresek!!!
KERÉKPÁRUTAT ÓPUSZTASZERTŐL SZEGEDIG!!! Hátha így meghallják az illetékesek!!!
Mekkora szégyen a XXi. században, hogy 28 km-re Árpád apánkhoz nem bicózhatunk el egy nyugodt hétvégén, egy kis családi programmal megspékelve!

Moderálásra küldöm 16. öregvegyész 2012.05.13. 20:03

10 Beroesz
Egyetértek a gáton járással,mert horgásztam sokáig.De azért, ha neadjisten esik az eső . Nem kívánom senkinek.. De úgy nagy általánpsságban ez igaz, Viszont a kereszttöltések,pl a Kamaratöltés meg a sándorfalvi, dóci esetén már nagy bajok vannak.

Moderálásra küldöm 15. balihoho 2012.05.13. 17:07

( 9 medikuss ) Egyetértek! Rendszeresen járok a mártélyi kerékpár úton, legutóbb egy pancser fűnyírógépes hasított ki gépével aszfaltdarabokat, az amúgy is ramaty minőségű, kereszt irányú repedésekkel teli útból. Nem kellene az amúgy is rossz, repedezett aszfaltot, tovább rongálni. A Jókai utcait pedig jobb ha nem emlegetjük, én ha tehetem, azt a szakaszt, más útvonalat választva, kikerülöm!

Moderálásra küldöm 14. Kircsi 2012.05.13. 16:38

Köszi.

Moderálásra küldöm 13. T2 2012.05.13. 15:33

11:

Mivel Klárafalva vezetése nem akarta megépíteni a falu közigazgatási területén a folytatást.

Moderálásra küldöm 12. CsImre 2012.05.13. 15:14

11. Kircsi:

Volt már róla cikk. Szép magyar történet polgármesteri adok-kapokkal.

Lakott területen belül, ahol a járművek között a sebességkülönbség kicsi, de a kereszteződések száma nagy, ott külön kerékpárutakat építenek tömegével, vagy legalábbis kitáblázzák a bicikliseknek a járdát. Ezzel sok választónak lehet villogni, sok biciklis megy rajtuk, és az autósok is tömegével örülnek, hogy csak a kereszteződésben gázolhatják el a bicikliseket. (idióta és veszélyes megoldások ezek, mégis forszírozzák) Ellenben ahol nincs kereszteződés, a járművek közti sebességkülönbség nagy, ott kevésbé épül kerékpárút, pedig ott szükséges és előnyös is lehetne, viszont ugyanannyi uniós pénzből kevesebb választót lehet kábítani.

A tervezési és kivitelezési hibák miatt ami van, abban sincs köszönet. A dorozsmait az ellenségeimnek sem kívánom, a szentmihályit fölfalta a természet, a klárafalvi némely szakaszokon igen jó minőségű, de van 1-2 buktató. A Bajai út mellettit Btk. büntetésként lehetne… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 11. Kircsi 2012.05.13. 13:47

Arra azért kíváncsi lennék, hogy Klárafalva előtt miért ér véget a kerékpárút? Erről lehetne egy cikket írni.

Moderálásra küldöm 10. Beroesz 2012.05.13. 12:19

5. öregvegyész 2012.05.13. 09:19
A Tisza-gátak a részleges burkolatlanságuk ellenére elég jól használhatóak. Szeged, Mindszent Szentes és Csongrád között áprilistól októberig szárazabb árvízmentes idő esetén mindenkinek jó szívvel ajánlom. Én rendszeresen utazok rajtuk az említett városok között.


19 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...