Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Késelés a belvárosi boltban

Több késszúrással terítette le a Victor Hugo utcai kisbolt dolgozóját egy, az üzlet közelében lakó szegedi férfi. Az elkövetőt néhány perccel később lakásában fogták el a rendőrök. Az indíték egyelőre ismeretlen: az üzletből semmi nem tűnt el.
Rendőrök és riporterek a kiürített Victor Hugo utcán. Fotó: DM/DV
Villogó rendőrautók zárták le tegnap délután nem sokkal három óra után a szegedi Victor Hugo utca Roosevelt tér és Deák Ferenc utca közötti részét. A Palánk cukrászda melletti kisbolt körül nejlonzsákokat a lábukra húzó bűnügyi helyszínelők rögzítették a nyomokat: a családi vállalkozásban üzemeltetett kisbolt eladóját, egy ötven év körüli nőt több késszúrással sebesítettek meg.

A megszúrt asszony hozzátartozói, köztük a sértett lánya már a helyszínre ért, de a sajtó képviselőinek nem kívántak nyilatkozni a történtekről. A boltba betekintve látszódott: a vércsíkok a pult mögül indultak, és a bolt két alsó lépcsőjén nagy tócsában gyűltek össze.
A Palánk alkalmazottai elmondták: délután háromkor egy nő futott be hozzájuk, hogy azonnal hívják a rendőrséget és a mentőket, mert megszúrták a szomszédos bolt eladóját. A mentők kiérkezéséig a cukrászdából kértek törülközőket az asszony sebeinek ellátásához. Az egyik rendőr négy óra körül rádión keresztül annyit közölt a vonal túlsó végén levő kollégájával, hogy „az elkövetőt elfogták és a rendőrségre szállították".

Veszélyben a kisboltok

Az elmúlt két és fél hónap alatt ez már a negyedik olyan eset, mikor szegedi kisbolt dolgozója erőszakos cselekedet áldozatává válik. Tavaly november 29-én reggel 9 óra után két, máig ismeretlen, húsz év körüli férfi a Tisza Lajos körúton kirabolt egy mobiltelefonokat forgalmazó üzletet. A bolt férfialkalmazottját gázspray-vel lefújták és megverték, majd körülbelül ötven mobiltelefonnal elmenekültek. Január 17-én este 7 órakor egy Zárda utcai hírlapüzletet rabolták ki: a boltba egy sapkát viselő, arcát sállal eltakaró férfi ment be, kezében egy fegyvernek látszó tárgyat tartott. A rabló a bevétel átadására szólította fel az ott lévőket, majd a pénz megszerzése után arra kényszerítette őket, hogy az eladótér mögötti helyiségbe menjenek. A rabló ezután elmenekült a helyszínről, nyomára a mai napig nem akadtak rá. Egy nappal később, január 18-án délután 5 óra körül az Attila utcai kisboltot rabolták ki. Egy máig ismeretlen, arcát eltakaró férfi, kezében fegyvernek látszó tárggyal lépett be az üzletbe. Miután megszerezte a bevételt, gyalogosan menekült el a helyszínről.

Ezt a tényt az időközben a helyszínre érkező Vad Róbert is megerősítette. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a tettes már többször megfordult a boltban. A férfi tegnap délután egyből a pult mögé lépett, ahol több késszúrással megsebesítette az ott dolgozó nőt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak a II-es kórház traumatológiai osztályára.

Az üzletben rajtuk kívül nem tartózkodott senki, mégis volt az esetnek szemtanúja, aki mind az eladót, mind az elkövetőt és annak lakhelyét ismerte. Hallotta az eladó segítségkiáltását, valamint látta, ahogy a férfi, véres bűntette után, hazafelé tart. Miután meggyőződött arról, hogy a tettes valóban a közeli Stefánián található lakásába ment, értesítette a rendőröket, akik néhány perccel a bűntény után otthonában fogták el a késelőt.

Tegnap délután még a rendőrség is csak találgatott, mi lehetett az elkövető indítéka: az üzletből semmi sem tűnt el.
– Bolond az az ember. Egyszer meztelenül kimászott az ablakon – mesélte egy fiatal fiú, aki apjával érkezett a helyszínre. Elmondták: a harminc év körüli férfi a szomszédjuk, de nem nagyon beszéltek vele, így a nevét sem tudták megmondani. Az idő múlásával egyre több bámészkodó állt meg az üzlet környékén. Egy férfi arról beszélt, hogy az asszonyt tizenöt késszúrással terítette le támadója. Ezt, állítása szerint, a súlyosan megsérült nő lánya árulta el neki. Többen bizonygatták: a késelő nővére és szülei korábban már többször is kérték a rendőrség segítségét, hogy a férfit szállítsák el pszichiátriai kezelésre, mert egyszer még valami nagy bajt fog csinálni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hónapok óta kígyózik a sor

Nem ért véget a sorbaállás a Dégáz Szent István téri ügyfélszolgálata előtt. Bosszús ügyfelek… Tovább olvasom