Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Keserves élet a híd alatt

Szeged - Gyakran hónapokig is eltart, mire a hajléktalanok megnyílnak az őket segítő szociális munkásoknak. Mi mégis megkíséreltük a lehetetlent, meglátogattuk a híd alatt és az erdőben élő embereket. Kiderült: barátságosak és érző szívűek. Legtöbben önhibájukon kívül kerültek az utcára.
– Egész életemben dolgoztam, mégis ide kerültem – mondta Apró Mihály, a Rókusi körtöltés mellett lévő erdőben. Beszédét nehezen értettük, orra és állkapcsa elferdült. Valószínűleg megverték, mint sok más hajléktalant. Az ötvenkét éves férfi hat éve él az erdőben. Szegváron lakott az anyjával, postásként dolgozott.

„Takaréklángon" égett a kabát

– Amikor eladtuk a szegvári házikót, átköltöztem Szegedre. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, szegény korán meghalt. Dolgoztam a téglagyárban, a vasöntödében, a tápéi vízügynél, a szalámigyárban. Végül mégis ide kerültem, mert eladták az albérletet, ahol éltem. Nem volt hova mennem, itt kötöttem ki, az erdőben – mutatott körbe a fákkal övezett tisztáson, ami úgy nézett ki, mint egy konzervgyár atomrobbanás után. A földön körös-körül alumíniumdobozok – ezeket gyűjti és adja el, így jut egy kis pénzhez a rokkantnyugdíján kívül, ami 25 ezer forint egy hónapra. Egy mosógépdobban tüzet gyújtott, és kávét tett fel.

Apró Mihály egy élet munkája után – a kiserdőben. Fotók: Karnok Csaba
Apró Mihály egy élet munkája után – a kiserdőben.
Fotó: Karnok Csaba

„Takaréklángon" égett a kabát, és a sportcipő. Sűrűn gomolygott a fekete füst, könnyesre csípte a szemünket. – Üljenek már le! – kínált bennünket hellyel Mihály, koromfekete kezével lesöprögötte a faleveleket két székről. Nem ültünk le, inkább körbejártuk a birtokot, melynek elfoglalására a férfinak engedélye is van. Három kalyibát tákoltak lakótársával, egy szintén ötven év körüli férfival. – Itt alszom én, ahol a kutyák is vannak. Ez itt a vendégszoba, ez pedig a garázs – kalauzolt körbe bennünket a bungalóban, melynek falát kartonpapírok, törött üvegajtó és nagy darab rongyok képezték. Volt benne egy ágy és egy hűtő, tetején az aznapi ebéd alapanyaga: bab.

Madárnevek latinul

Ebédidőben érkeztünk az árvízi emlékmű alá. Húsleves és birkapörkölt rotyogott a kövekkel körbevett tűzhelyen. Bátortalanul léptünk beljebb a pokrócokkal eltakart helyre. Egy asszony műanyag kerti széken, keresztbe tett lábbal újságot olvasott. Magas sarkú, fekete cipője mélyen belefúródott a homokba. Mellette egy fiatal férfi feküdt földre terített takarón. Egy másik asszony krumplit pucolt a pörkölthöz, negyedik társuk, egy magas, vékony férfi cigarettázott az ágyon.

– Miről akar írni? Nincs itt semmi reklámoznivaló – szólt hozzánk fennhangon a vékony magas. Kis győzködés után aztán megeredt a nyelve. Kiderült, ornitológusnak tanult, aztán az építőiparban dolgozott. Egy rossz válás miatt került az utcára. Még néhány madár latin nevét is felsorolta.

Hajléktalanok szállása a Bertalan híd alatt
Hajléktalanok szállása az árvízi emlékmű alatt.
Fotó: Karnok Csaba

Gumitörpe és mágnes

A fiatalabbik férfi építéseken tevékenykedett, az újságot olvasó nő pedig büfében dolgozott. Az ágy mellett kis éjjeli szekrényen plüssfigurák, cigaretta, gyógyszerek és mágnes hevert. Mikor megkérdeztük, hogy a mágnes minek, összenézett és hatalmas hahotában tört ki a négy hajléktalan. – Még ezt se tudják? Hát azért kell, hogy kukázáskor gyorsan meg tudjuk állapítani: rezet vagy alumíniumot találtunk – magyarázta a fiatalabbik férfi. – Sok kincsre lehet bukkanni a kukában. Ezeket is mind onnan hordtam – mutatott Zsuzsa főzés közben a kis előkertre, ahova Hófehérke- és öt gumitörpe-figurát állított. – Még a rendőröknek is tetszik – mondta büszkén. Időközben két újabb hajléktalan érkezett az emlékmű alá. Magdinak ugyanis születésnapja volt – az újak az asszonyt jöttek köszönteni. Nem akartunk tovább zavarni, elköszöntünk az ünneplő társaságtól. Zsuzsa búcsúzóul egy csokitojást nyomott a kezünkbe.

Félezren fedél nélkül

Szegeden a hajléktalanok számát 500-650 főre becsülik. A Máltai Szeretetszolgálat csapata mellett a Humán Szolgáltató is alkalmaz szociális munkásokat, akik ruhát, élelmet adnak a rászorulóknak. Ha kell, orvoshoz viszik őket. A legtöbb hajléktalan lakik valahol, ha egy helyre berendezkedik, ott huzamosabb ideig is elél: így a híd alatt, a Tisza-parti garázsoknál és a város környéki kisebb erdőkben, zöldövezetben is laknak hajléktalanok.

Olvasóink írták

  • 17. Furcsa 2008. április 14. 00:21
    „Furcsa dolgok ezek. A fotón szereplő Apró Miskával egy cégnél dolgoztam 83-ig. Rakodó volt a Vízügynél. Szorgalmas és megbízható. Nem is ivós. Nem tudom miért-hogyan került utcára.
    Kb. 85-ben kezdett guberálni. Rendesen, munkaszerűen csinálta, mint aki dolgozni jár be. Ő a legrégebbi guberáns Szegeden. Persze közben lepusztult. Nem gondoltam, hogy néhány évnél tovább életben maradhat valaki, ha rendszeresen kukákból táplálkozik. Szerintem, ha Ő postás volt, az még a hetvenes években lehetett. Viszont végigdolgozott egy életet.
    Ahogy Ő guberál, az valóban munka.”
  • 16. csonakos 2008. április 13. 19:46
    „Biztos nagyon rossz biztos fedél nélkül élni! Az is biztos bárki odajuthat könnyen. Azért én elmesélném a saját történetm; egy hajléktalannak - akit régóta ismerek és ha tehetem segítek - felajánlottam lakjon nálunk és én ellátom őt. Cserébe azt kértem volna, hogy a ház körüli munkákat lássa el mert sajnos az egészségem nem engedi. A válasz, sejtheted. Nem kellett az alku mert akkor nem lesz szabad! Biztos sokan szívesen vállalnának ilyen megoldást de azért egy ismeretlent nehezen engednék a házunkba.”
  • 15. diégo 2008. április 13. 19:40
    „" Híd "

    - itt nincs gitt rágás, hanem tények.
    - csak próbáljatok meg már a sorok mögé is olvasni ill. nézni.
    - mindezeknek van felelőseik, akik vígan elröhögcsélnek a piros bársony székükben és büntetlenül.”
  • 14. ÉN" 2008. április 13. 17:45
    „Borzasztó a látvány...sajnálatos dolog emberek ide süllyednek.De nem nehéz ide jutni..főleg akik hitelről-hitelre vásárolnak,s nem is csak azok, akik dolgoznak azok sem BIRJÁK MÁR A TERHEKET!”
  • 13. híd 2008. április 13. 17:14
    „csónakos itt nem kell rágni a gittet, a téma a lényeg.........arról nembeszélünk?”
  • 12. dodó 2008. április 13. 12:01
    „Most sajnálnunk kellene őket?
    Meggyőződésem, hogy mindannyian saját erőből jutottak ide!
    Ámbár, ha meggondolom, még mindig sokkal értékesebb tagjai a társadalomnak, mint egy bizonyos "életvitele okán jól beazonosítható" élősködő, erőszakoskodó bűnöző nagy létszámú csoport!”
  • 11. rögös úton 2008. április 13. 10:09
    „Igen,igen így ballagunk az EU-ba ........rögös úton.Sok jól lefölözött tejfölt kell addig elfogyasztani.Ami itt zajlik felér egy ki mit tuddal.”
  • 10. a szerk. 2008. április 13. 09:45
    „Kedves Hozzászólók!
    A képaláírást javítottuk, ez valóban nem a Bertalan híd. Köszönjük a jelzéseket. A szerk.”
  • 9. Tiny web 2008. április 13. 09:05
    „Ebben az a szomorú, hogy elküldött hivatásos katonák családjai is "hajléktanokká" váltak. A katonák esküjükhöz híven évtizedekeig szolgálták a hazájukat. Nem kellettek, hát nyugdíjazták őket, de a bérlakást amelyért a család egy életen át fizetett még 20 év után sem vehették meg. A végleges letelepedésük megoldását nem segítette a honvédség, az önkormányzat meg beintett. Szentesen két katona család tragédiáját okozták ezzel a hozzáállásal és gyakorlatilag négy gyermeket semmiztek ki. Most albérletben élnek, nem a híd alatt.”
  • 8. csonakos 2008. április 13. 09:00
    „Az a helyzet, ez bizony nem a Bertalan híd! A szezon és a fazon közt nagy az eltérés. Így ahogy elnézem, - mint régi szegedi - ez a lejáró a klinikáknál és bizony ide messze van a Bertalan híd! Azért nem ártana odafigyelni mi hol van!:-)))))))))))”
  • 7. kaky-kati 2008. április 13. 00:09
    „Sajnálatos, hogy a médiaguruk nem tudnak fogalmazni és logikából sem érték utol a bölcsis társakat.

    A hajléktalanok meg: 1988-ban sunyin loptak azok, akik most milliárdosok. A népnek meg elfelejtettek szólni, hogy a kapitalizmsban a semmiből nem lesz lakbér, lakás, orvos, egyetemi dipi a kölöknek, és temetés se!

    Alaphibák susognak az országban!

    Én még egy újraállamosításban is benne lennék. Na és ti nagyongazdag, demokrata és liberális -fifuszos, mszfos honfitársaim? (na ez a honfitárs kicsit kemény volt).”
  • 6. hidalatt 2008. április 12. 23:04
    „Jo Bacsi! Ez nem cinikusság amit én irtam,pontosan azt szerettem volna érzékeltetni,hogy addig mig érdemtelenül vesznek fel egyesek milliókat ezeknek az embereknek még csak esélyük sincs,hogy innen lépni tudjanak.HÁ az aki erre pontosan nem figyel csak az automatáit védelmezi!Nincs fogalma arról,hogy mi szegény emberek mennyi ft-bol élünk vagy ha van nem is akarnak változtatni rajta,hogy többet kaphassunk.Amit ők csinálnak ez nem támogatás ez megalázás!”
  • 5. Jo Bacsi 2008. április 12. 22:36
    „Nem ertem ti miert vagytok ilyen cinikusak. Lehet hogy erzed hogy holnap te is ide kerulsz?? Ez a vedkezesi modszer? Magyarorszagon 98 szazalek egy fizetesre van az otthontalansagtol.Gondolkozz el te mikor fogsz ide kerulni? Nagyon konnyu. Egy hianyzo fizetes es soha nem ered magad utol. Jo ejt”
  • 4. hidalatt 2008. április 12. 21:39
    „Tessék mondani h.ágnesassonság ezt a helyzetet nem lehetett volna megreformálni?Mondjuk, ki lehetne próbálni milyen egy éjszaka a híd alatt.Nászútnak szép és emlékezetes lett volna.Lehetett volna új barátokat szerezni a sok sok megérdemelt havi bevétele helyett!Itt is van ám egészségügy a hid alatt ami megoldatlan,csak oda kellene figyelni!!!!! Tudjuk,hogy van közöttük ember aki a saját hibájából került ide,de még csak esélye sincs ahhoz,hogy fölemelkedjék,bármennyire is szeretnének.”
  • 3. maci52 2008. április 12. 20:23
    „Kedves barátaim.A cikk egyértelmű,a vasat nem érdemes elvinni mert alig ér valamit,tehát amit nem vonz a mágnes az nem vas,mehet az átvevőhöz.A baj mélyebbről ered,
    országos munkahely hiány,drágulás,stb.Akik tehetnének valamit azok csak ugatnak,hatalmas fizetéseket tesznek zsebre.Ezt hozta nekünk a maszop.”
  • 2. radikalis 2008. április 12. 20:11
    „Én a tisza-parti garázsokat nem tudom hova tenni.”
  • 1. diégo 2008. április 12. 19:32
    „Kész égés ez a cikk

    kérdés: mióta vonzza a mágnes a rezet ill. az alumíniumot Bobkó Anna

    a Bertalan híd miota fut párhuzamosan a Tiszával Kornok Csaba

    hát így születik a hírlapi kacsa.

    Nem kell feladni van még némi remény.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uri Gellert kapott 17 éve a szegedi Farkas Helga-ügy

Szeged - A jelenleg A kiválasztott című műsorban szereplő világhírű parafenomén 17 éve megpróbálta felkutatni az 1991. június 27-én elrabolt szegedi diákot, Farkas Helgát. Tovább olvasom