Délmagyar logó

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 27°C Még több cikk.

Később dől el, mennyi hitelt vesz fel a megye

Míg tavaly 4302 embernek adott munkát, idén 4315 főt foglalkoztat a Csongrád megyei önkormányzat: azaz nem csökkent, hanem nőtt a dolgozók száma. Az ezután dől el, mennyi hitelt kell fölvenni ahhoz, hogy a több mint egymilliárdos hiányt kompenzálják.
Ez olyan „kicsit húzzuk össze magunkat" típusú költségvetés – kommentálta a megyei önkormányzat büdzséjét Frank József elnök tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta, a 17 milliárd 59 millió forintos bevételhez képest 18 milliárd 169 millió 629 ezer forintos kiadást terveznek: a hiány 1 milliárd 110 millió forint. Ebből 570 millió a fejlesztési, 537 millió pedig a működési hiány. Bérre 10,5 milliárd forint megy el – áprilistól a törvény szerint 5-5,1 százalékkal meg is emelik a köztisztviselők és közalkalmazottak fizetését –, dologi költségekre 4,2 milliárd jut, a többi – azaz nem sok – marad fejlesztésre.

Ezzel együtt idén befejeződik a deszki kórház rekonstrukciója, ezután pedig racionalizálják az energiafölhasználást az intézményben. Ugyanilyen program indul Makón, Szentesen pedig pályázatból oldják meg a veszélyes hulladék kezelését. Kórházi műszerek beszerzésére 250 millió jut idén, a csongrádi fogyatékosotthon építése is befejeződik augusztusban.

Frank József elnök kifejtette, később dől el, mennyi hitelt kell fölvenni a hiány kompenzálására. Az azonban már most tudható, hogy a normatívák csökkenésén túl azért van ilyen helyzetben a költségvetés, mert a megyének át kellett vennie a városoktól a középiskolákat. Ez a 14 intézmény 3,2 milliárdba kerül, önfinanszírozó képességük 2,2 milliárd, azaz a megyének egymilliárddal kell hozzájárulnia a működtetésükhöz saját bevételeiből. Az elnök elmondta, több intézményben is meg kell vizsgálni a gazdálkodást, mert vitás esetek adódtak, a szentesi kórház ügyében indított vizsgálatról pedig március 9-én rendkívüli közgyűlésen tárgyalnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalokat várnak önkéntes munkára

Március 20-áig ajánlhatnak munkát a szociális, kulturális és egészségügyi intézmények, közhasznú… Tovább olvasom