Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 13°C | 22°C Még több cikk.

Két évet kapott a szegedi Centrum-gödör

Szeged - Ma még lyuk van a szegediek által továbbra is Centrumként emlegetett áruház mögött, de 2010. július 16-ára már állnia kellene rajta valaminek. Erről határozat van, a tulajdonos mégsem építkezik, sőt már nem is nyilatkozik.
Tartósította magát a homály a Centrum-gödörrel kapcsolatban. A tulajdonos, a Belváros 2001 Kft. vezetője, Zombori Tibor – aki korábban legalább felvillantott elképzeléseket a telek beépítéséről –, tegnap kijelentette: nem nyilatkozik. „Más referál ebben az ügyben" – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy talán már nem is ő az ügyvezető igazgató, azt mondta, erre se tud válaszolni, se minimális, se maximális nyilatkozatot nem tehet.

A telek 1999-ben került a Belváros 2001 Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. tulajdonába, de már közel két évtizede áll üresen. A cég ügyvezető igazgatója az eltelt időszakban több tervet ismertetett: minden esetben 5-6 szintes, üzleteket, irodákat, luxuslakásokat tartalmazó épületet ígért.
Nem csak a szegedieknek, az önkormányzatnak sem tetszik, hogy elhanyagolt, üres telek csúfoskodik a városházától kétszáz méterre. Ezért a közgyűlés 2006-ban olyan határozatot hozott, hogy a tulajdonost kötelezik a beépítésére: a kft.-nek 2007. január 1-jétől számítva két éven belül el kell kezdenie a beruházást, négy éven belül pedig befejezni. Ellenkező esetben a város kisajátítja a telket. Mivel már a második év utolsó félévébe léptünk, és a beruházás megkezdésének nyoma sincs, valamint az ügyvezető igazgató elzárkózik a nyilatkozattól, nyomozni kezdtünk, hogyan tovább.

Gödörsors: tartós homály lengi körül. Fotó: Miskolczi Róbert
Gödörsors: tartós homály lengi körül. Fotó: Miskolczi Róbert

A városházán – a szabadságolások miatt – nem találtunk felelős beosztású személyt, aki válaszolt volna a kérdésre. Más forrásból viszont megtudtuk, hogy az „egyedi ingatlanra" hozott, már említett határozatot megfellebbezte a tulajdonos. De a hivatal szerint él a beépítési kötelezettség, viszont a kezdési időpontot törölték. Így a Belváros 2001 Kft.-nek mindössze az a kötelezettsége, hogy 2010. július 16-áig valamit épít a telken.

Ígéret ígéret hátán

A Délmagyarországban már számos ígéret megjelent a Centrum-gödörrel kapcsolatban, most ezekből idézünk. 2003 szeptember: a tulajdonos módosítja az eddigi beépítési terveket és két éven belül elkezdi a beruházást, a 19 ezer négyzetméteres házat; 2003 október: 3 milliárd forintos titkos tervről beszél a Belváros 2001 Kft.; 2005 május: a tulajdonos egyeztet a befektetőkkel, 30 ezer négyzetméteres lesz az épület; 2007 január: a szomszédos Skála Áruház kínai tulajdonosaival is tárgyalnak, összekapcsolnák a két épületet.

Olvasóink írták

  • 17. dova 2008. július 27. 14:43
    „Csak ezért ügy ez a városházán?
    "az önkormányzatnak sem tetszik, hogy elhanyagolt, üres telek [u]csúfoskodik a városházától kétszáz méterre.[/u]"”
  • 16. Ful 2008. július 27. 08:52
    „Itt van a kutya elásva: KISAJÁTÍTJÁK
    Vajon mennyit fognak vele kaszálni? Mert nem kis pénz lesz az biztos!
    Megoldás: igen is parkolóház!
    Nem egy, minden nagyobb sarokra. És a kiskörúton belülről kitiltani a járműforgalmat.
    Úgy ahogy Európában csinálják...”
  • 15. emberöltő 2008. július 27. 04:54
    „20 év után is elhisz valamit a magyar? Igen!
    Más szar kis ügyre gyorsan ki tud szabni határidőt meg büntetést a építészbrigádunk!
    Tehetetlenek komoly kérdésben!

    10. hozzászólás joy 2008.07.26 10:48

    Régi Hungária,
    Hági...

    És a sor szaporodik:
    Etelka sor, Mars tér !, SzVSE pálya, Sehol pálya, Budalakk...Kálvária tér...? Tisza-part?

    ezekkel mi is lesz rövidesen?”
  • 14. Luck-a-tosh 2008. július 26. 18:03
    „Van Szegednek 1 jo kis godre, minek elbaszni?”
  • 13. mani 2008. július 26. 17:54
    „3. " jó hír" ha azt olvassuk,hogy beépült a gödör!akkor lenne jó hír
    Csak nem forintos telkek,hogy ilyen lassan halad minden,a homályba vészve”
  • 12. SP 2008. július 26. 11:05
    „T. 11. hozzászólás k 2008.07.26 10:49
    Inkább parkoló, mert abból sohasem elég, föld beszerzése nem egy megoldhatatlan problém, és olcsóbb mint egy(+ 1 ami még majd épül) becsődölt parkolóház. Bevételt is jelenthetett volna 20 éven át.”
  • 11. k 2008. július 26. 10:49
    „Parkoló ott van mögötte közvetlen!
    A Parkhoz meg elég sok földet kellene oda hordani, ahogy ismerveezeket a vezetőket szemét, törmelék lenne oda hordva majd rá egy kis föld.”
  • 10. joy 2008. július 26. 10:48
    „Régi Hungária,
    Hági...

    És a sor szaporodik:
    Etelka sor, Mars tér 2* is!, SzVSE pálya, Sehol pálya, Budalakk...”
  • 9. SP 2008. július 26. 10:07
    „közel 2 évtizedig egy közönséges füves park is szebb lett volna mint ez a valami. Az a 2 év nehogy a következő 20 legyen. Lehetne addig is egy park, vagy parkoló.”
  • 8. egal 2008. július 26. 10:01
    „Lakóházat - csodák palotája- tudtommal- épülni fog, a Nagykörútnál,ahol kiszuperált számítógépek is helyet kapnak.Legalábbis erről tudósított a DM. Egyúttal azt a borzalmas Bartók Béla teret is át kellene alakítani, lebontani azokat a lepukkadt bódékat.”
  • 7. mi legyen ott 2008. július 26. 09:43
    „Ez szomorú.

    Inkább ötleteljünk, hogy ki mit szeretne látni rajta! :)

    Semmiképpen sem egy pláza-szerű áruházat, inkább mini csodák palotáját, vagy egyfajta "jövő múzeumát".”
  • 6. egal 2008. július 26. 09:36
    „Porlód.....”
  • 5. meska 2008. július 26. 09:19
    „Ja, és állnia kell rajta valaminek: éngöm má kifizettek érte: 2010-ben én fogok rajta állni. A sajtótájékoztató időtartamára.”
  • 4. meska 2008. július 26. 09:17
    „A titkos terv mög az, hogy, 2010-ben mögen´ kikaparunk két évet az önkitül. Ha mindön jól mögy 2064-re köll a városnak egy központi hely, ahova a tömegközlekedési aeromobilok leszállhatnak. ÉS AKKOR KASZÁLUNK!”
  • 3. Na végre elindul valami! 2008. július 26. 08:59
    „Jó hír!”
  • 2. mai 2008. július 26. 08:41
    „Ez is olyan ügy, mint a napi cikkek között szereplő szerencséptlen F. Helga ügy. Mindenkinek tartani kell a száját. Hányingerem van ettől a rendszertől.”
  • 1. mani 2008. július 25. 22:56
    „Nem is beszélhet titkos tervről már bocsánat,hiszen a szomszédokkal egyeztetnie kell az épitési engedélyeztetési tervről!Ez abszurd,hogy a belváros szivében megengednek közel emberöltőnyi ideje tátongani ekkora ´lyukat.Be kellett volna művelni épiteni valakinek,hogy elbirtokolhassa (bizonyos idő után)akkor legalább kapkodhatott volna az épittető vagy tulajdonos.De kik is szerepelnek ebben a Belváros 2001 Kft-ben tulajdonosként névszerint?Miért nem tájékoztatjuk az olvasókat a városlakókat?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kicsit ázott tápai gyékény is hungarikum

Szeged – Ha az időjárást is irányítani tudnám, akkor már nagyon gazdag ember lennék - mondta… Tovább olvasom